Elmarad a Budapest pride felvonulás
Ez ugyanakkor nem kormányunk érdeme (továbbra is elzárkóznak a homoszexuális lobbi korlátozásától), maximum a kínaiaknak köszönhetjük meg, mivel a szervezők a mai napon bejelentették, hogy […]
Ez ugyanakkor nem kormányunk érdeme (továbbra is elzárkóznak a homoszexuális lobbi korlátozásától), maximum a kínaiaknak köszönhetjük meg, mivel a szervezők a mai napon bejelentették, hogy […]
Az alábbiakban a neves olasz tradicionalista író Julius Evola sorait közöljük Ungern Sternberg báróról, aki egész életét arra áldozta, hogy a sötétség erői ellen küzdjön, […]
A palesztin hatóságok már nem képesek elvégezni a koronavírus teszteket Ciszjordániában, mivel Izrael nem engedi be a teszteket szállító gépjárműveket az országrész területére – jelentette […]
Boldog Brenner János, aki végül a kommunizmus áldozatává, és a kereszténység vértanújává vált pappá szentelése előtt súlyos vívódásokon ment keresztül. Egy el nem küldött leveléből […]
A BLM elméletileg a rasszizmus elleni kiállás céljával jött létre, azonban egyik alapítója ismételten egy szélsőségesen rasszista, soviniszta kijelentésével, mely szerint a fehér emberek alacsonyabb […]
Míg az USA és Izrael állítja, hogy egyedül a palesztin területek erőszakos elfoglalása oldhatná meg a palesztin-izraeli konfliktust, addig a cionista rezsim ezen lépését a […]
Miután a feketehalmi börtönbizottság június 25-én másodszor is javasolta Beke István feltételes szabadlábra helyezését, a terrorizmus vádjával elítélt kézdivásárhelyi vármegyés ismét kérte a brassói bíróságon, […]
Személyéhez nem méltó módon meggyalázták hazánk kiváló politikusának, kormányzójának emlékművét. A tettes egy biciklis ruhába öltözött nőnek látszó személy volt.
Oroszországban az alkotmánymódosítás ügyében indított népszavazáson a szavazók majdnem háromnegyede támogatta az új rendszer bevezetését.
A lent látható videóban egy amerikai youtuber először egy fehérek lakta környéken egy “Black lives matter” (Fekete életek számítanak), majd feketék lakta városrészen pedig egy […]
Egyre nagyobb mértéket ölt a zsidó rasszizmus az Izrael által megszállt Ciszjordániában. Illegális zsidó telepesek a cionista rezsim hadseregének támogatásával megtámadtak egy palesztinok lakta falut, […]
Felháborító és megbotránkoztató a tény, hogy a hollywoodi filmipar újra és újra meggyalázza Jézus Krisztus személyét, a mostani merénylet azonban túlmutat minden ezelőtti vallásellenes támadáson. […]
Több nemzeti oldali szervezet a rend oldalán állva megelégelte, hogy Magyarországon is megjelentek az Európa- szerte és Észak-Amerikában történő fehérek elleni rasszista tüntetéssorozatok szervezői és […]
Korábban hírt adtunk róla, hogy a finn Amnesty International teljes mértékben ellenzi Izrael agresszív terjeszkedő politikáját; az ügy újabb fordulatot vett, ugyanis Finnország külügyminsztere bejelentette, […]
Lengyelország jelenlegi elnöke Andrzej Duda nyíltan felszólalt az LMBTQ propaganda ellen, és annak betiltását helyezte kilátásba Lengyelországban. Véleménye szerint a szivárványos irányzat rosszabb még a […]
A svájci parlament csütörtökön legálissá tette a homoszexuálisok házasságát, továbbá engedélyezte, hogy a leszbikus párok spermaadományt vehessenek igénybe mesterséges megtermékenyítéshez.
A neves tradicionalista író már ötven évvel ezelőtt felhívta a figyelmet a sűrűsödő problémákra, és azok veszélyeire. Napjainkra írásának szinte minden pontja valósággá vált. Az […]
Május 28-án, csütörtökön 18 órakor a Deák téri gyilkosság helyszínén megrendezett kegyeleti megemlékezésen a HVIM is osztozott a család fájdalmában. A rendőri intézkedések ellenére békésen […]
Megjelentek az Istennel a Hazáért imacsoport május 25 – május 31. között mondott imádságai, melyeket minden nap 20 órakor imádkozunk. Az imacsoport linkje.
Három hónap kihagyás után, a kiképzési tervet a helyzethez módosítva, ismét képzési hétvégét tartott a Farkasok Hagyományőrző és Ifjúságképző Csoport. Ezúttal a fő hangsúlyt a […]
A járványhelyzet következtében se a pride hónap, se nyilvános érzékenyítések megrendezésére nincs lehetőségük az LMBTQP+ szervezeteknek, azonban még így is megtalálták a kiskaput az Egyesült […]
Az elmúlt időben sorban jelennek meg különböző kisfilmek a televíziók képernyőjén, “nemzeti, keresztény, konzervatív” kormányunk támogatásával a trianoni békeszerződés megkötésének századik évfordulójára, melyek megnézése után […]
A szélsősegesen liberális, “emberi jogokat” védő szervezet annyiban komolyan gondolja magát, hogy elismeri Izrael súlyos bűnöket követ el a Közel-Keleten. Szerkesztői megjegyzésként fűznénk hozzá, hogy […]
A családellenes, egyházellenes propagandának üzenjük: nem adjuk fel! Lélekemelő videót tettek közzé az ország nyugati részéről, melyben többek közt kisgyermekek is fohászkodnak a lorettói litániával […]
Talán felcsillan a remény Palesztina számára, ugyanis miután Izrael bejelentette, hogy véglegesen annektálni akarja az általa megszállt nyugati partvidéket, az Arab Liga rendkívüli ülést hívott […]