szerda, november 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Magyarországi cég gyártotta a Libanonban felrobbant csipogókat, amiben már egy kisgyermek is életét vesztette

A Hezbollah fegyveresei által használt AR-924-es személyi hívókat a Magyarországon, azon belül is Budapesten működő BAC Consulting Kft. gyártotta – írja az AP a tajvani Gold Apollo szerdán kiadott közleménye alapján.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Gold Apollo szerint a csipogókon engedélyezték az ő márkanevüket, azonban a személyi hívókat egy másik, budapesti székhelyű cég gyártotta.

„Az együttműködési megállapodás értelmében felhatalmaztuk a BAC-ot, hogy a kijelölt régiókban a termékértékesítéshez használja márkajelzésünket, de a termékek tervezése és gyártása kizárólag a BAC felelőssége”

– írja közleményében a Gold Apollo.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, kedden Libanon-szerte, egyszerre több helyen robbantak fel a Hezbollah tagjai által kommunikációra használt személyi hívók. Kilenc ember, köztük egy gyerek is meghalt, a robbanásokban 2800 ember megsebesült. A Hezbollah Izraelt hibáztatja az akciókért.

Szakértők szerint a csipogókban már eleve ott lehetett a robbanóanyag, amit kedden aktiváltak. Az egyelőre nem derült ki, hogyan és mikor került a több ezer eszközbe a robbanóanyag, ami egy lőszer-szakértő szerint csipogónként 10 és 20 gramm közötti „katonai minőségű” robbanóanyag lehetett.

Pontosan hol is van ez a cég?

A 444 tudósítói elmentek a BAC Consulting Kft. budapesti székhelyére, ahol kiderült, nem is ez a cég valódi székhelye. A ház, ahova bejegyezték a céget az egy székhelyszolgáltató, ahova egyszerre több cég is be van jegyezve.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/17/felrobbantotta-izrael-a-hezbollah-tagok-csipogoit/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/16/del-libanon-lerohanasara-szolitott-fel-a-fidesz-testverpartjanak-cionista-politikusa/

(444 nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Friss kutatás: 300 ezer kilométer hosszú úthálózata volt a Római Birodalomnak

Egy a Scientific Data című folyóiratban közzétett tanulmány, illetve...

Nyíltan diszkriminálják a magyarokat a Budapesten megnyílt vietnámi kávézóban?

A menüben helyet foglaló diszkriminatív mondatot "szerkesztési hibának" tudja...

Az Apple alkalmazáson keresztül már nem lehet b*zulni

Bár a kommunista Kína állammal nem sok mindenben értünk...

Orosz repülőgép NATO-légtérbe irányításával akartak eszkalálni a britek és az ukránok

Az ukrán-orosz háború komoly eszkalációját magában hordozó brit-ukrán szabotázsakciót...

Kategóriák

Ukrán provokáció a varsói Függetlenségi Meneten?

Komoly belső konfliktusok árnyékában indul a mai napon a...

Hogy micsoda? Imádság Drakulával a német katolikusoknál

Drakula jelmezben, infantilis, konzumidióta amerikai csicsákkal "feldíszített" templom. Ilyen...

A Meta bevételének 10%-a scamekből és hamis hirdetésekből származott 2024-ben

A Meta jelzése szerint 2024-ben teljes bevételének 10 százaléka...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55