Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Nemzetközi tiltakozás Ciszjordánia annektálása ellen

Míg az USA és Izrael állítja, hogy egyedül a palesztin területek erőszakos elfoglalása oldhatná meg a palesztin-izraeli konfliktust, addig a cionista rezsim ezen lépését a világ nagyobbik része elítéli. 

Az agresszív cionista terjeszkedés hatására elhatározta a két ősellenség a Fatah  (Ciszjordániában kormányzó párt) és a Hamász (radikális iszlamista szervezet), hogy összefognak Izrael tervei ellen, és immáron közösen próbálják előremozdítani a palesztinok ügyét. A két szervezet között több évtizedes politikai és ideológiai ellentét áll fent, ugyanakkor ahhoz, hogy a közös ellenséggel felvegyék a harcot, elásták a csatabárdot.

Jordánia és Libanon külügyminiszterei egy közös találkozón nyilvánították ki tiltakozásukat. Leszögezték, hogy lehetőségeikhez mérten továbbra is mindent megtesznek az annektálás meghiúsításának céljából.  Kihangsúlyozták, hogy a megszállás a nemzetközi jog súlyos megsértése lenne.

Boris Johnson brit miniszterelnök, aki magát Izrael barátjának, és egyik legnagyobb támogatójának nevezi is az annexió ellen foglalt állást. Nyilatkozatában kifejtette, hogy semmilyen határmódosítást nem hajlandó elfogadni, ami eltér az 1967-ben leszögezett állapotoktól. Továbbá ő is azon a  véleményen van miszerint Izrael szándéka teljes mértékig szembe megy a nemzetközi joggal.

Több angliai egyházi elöljáró a westminsteri Igazságosság és Béke Bizottság közleményében fejezte ki nemtetszését a tervezettel kapcsolatban.

Az elmúlt hetekben számos nagyvárosban tiltakoztak a palesztinok életének ellehetetlenítése ellen. Megmozdulásokat szerveztek többek között: Párizsban, Londonban, Budapesten, Brüsszelben sőt még Dél Koreában is.

(Orientalista.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Izrael, a világ legerőszakosabb és legtörvénytelenebb állama

Finnország ellenzi Izrael a nyugati part annektálására való törekvéseit

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Plüssmackós fiatalok járókelőket vertek és fosztottak ki Szolnokon; közeledik India és Kína? Washington ellen összefoghatnak a riválisok; felizzott az USA-Irán konfliktus

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.30.)

Unger Anna alkalmatlan a hallgatók szerint; önvezető autókkal kísérleteznek Magyarországon; Ukrajna havonta 30 ezer új katonát kényszerül mozgósítani

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.31.)

Kirúgják a nemzeti parkok igazgatóit is?; orgiát szervezne a választóival egy mannheimi tanácstag; Izrael saját precíziós légibombákat fejleszt, hogy csökkentse amerikai függőségét

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 31.

Rendszerváltás: LMBTQP-szervezetekkel rendeznek kiállítást a múzeumok

A Tisza valóban hozott egy ideológiai rendszerváltást (gyakorlati kérdésekben, mint ...

LMBTQP

2026. 08. 31.

Telegram-posztjaink (2026.08.29.)

102 éves úzvölgyi veteránnal találkozott a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja; a brit kormány külön útmutatóban tanítja a migránsokat a nők tiszteletére; több mint 80 ukrán katona szökött meg egy német kiképzőtáborból

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 30.

Megfenyegetett egy plébánost a Tisza képviselője, miután az bírálta Magyar Pétert; gumilövedékkel lőttek a migráció ellen tüntető spanyolokra Ceutában; már hároméves gyerekeknek is drag queen érzékenyítést szerveznek az USA-ban

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 28.