2024, október 11
14.4 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Öntudatlan fiatal nőt erőszakolt meg és fosztott ki két cigány , most mégis kiengedték őket

Kiengedték a letartóztatásból azt a két monori cigányt, akik megerőszakoltak és kifosztottak egy öntudatlan állapotban lévő 21 éves lányt a monori vasútállomás vécéjében – tudta meg a 24.hu.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre azt mondta, hogy jelenleg már mindkét gyanúsított szabadlábon védekezik.

A gyanúsítás szerint a 31 éves cigány és 21 éves társa úgy szúrta ki a fiatal lányt, hogy az a telefonjával fizetett. Ezt követően követni kezdték az ittas lányt, aki bement a vasútállomás mosdójába. Az egyik hulladék utánament, majd “szexuális cselekményt végzett” az öntudatlan állapotban lévő, bódult lánnyal.

Amikor kijött, akkor bement a másik rohadék, és ő is megerőszakolta lányt, majd elvették tőle az ékszereit, telefonját és a nála lévő pár ezer forintot. A lány semmire nem emlékezett a történtekből.

A fiatalabbik retek az elfogása utáni kihallgatása során azt hazudta, hogy a fiatal nő beleegyezésével történt a dolog.

Az ügyész elmondta, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított férfiak továbbra sem ismerték be a bűnösségüket. Hozzátette, még nem zárult le a nyomozás, ezért a vádemelés kérdésében még nem születhetett döntés.

A rendőrség által valamiért korhatárossá tett videóból kiderül, miféle putrifajzatokról van szó:

Életfogytiglan vár a cigányokra, akik megerőszakoltak és meggyilkoltak egy 94 éves nénit Borsodban

Megerőszakoltak, megöltek, majd újból megerőszakoltak egy 94 éves hölgyet a részeg cigányok

( Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael Libanonban elkövetett jogsértéseiről értekezik. Mindegy, hogy hol háborúznak a zsidók, embertelenség jellemzi őket. Kövesd Telegram...

Dugin: Naszrallah halála Izrael apokaliptikus felemelkedését jelzi

Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása? Nagy-Izrael megvalósulása? Mi kell a zsidó terror visszaszorítására? Alexander Dugin gondolatai alább.  Kövesd Telegram csatornánkat Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és...

Megalakulhat az Irán vezette, cionizmus ellenes “NATO”?

Komoly hiányosságát pótolhatja most Izrael a keleti világnak? A Varsói Szerződés felbomlása óta nem volt olyan katonai szövetség, ami méretében felérhetett volna a NATO-hoz....

Az igazságszolgáltatás a törvényt védőket sújtja

Ma már az alkotmány mondja ki, hogy az anya nő, az apa pedig férfi, a gyermekvédelmi törvény pedig egyértelműen rögzíti, hogy a gyermeknek joga...

Legfrissebb

“Egy javíthatatlan, örök idealista vagyok” – Egy vármegyés lány interjúja Füssy Angélával

Az Egy vármegyés lány interjúsorozat legújabb részében Füssy Angéla...

Nem akarsz buzeránsoknak tortát sütni? 12 évig pereskedhetsz

Elképesztő ügy az Egyesült Államokból: nem akart a keresztény...

A Budai Várnegyed példája megmutatja, hogy a baloldali korrupció ugyan olyan, mint a Fideszes

Az I. kerületben leváltották a baloldali önkormányzatot, helyettük a...

TEV-felmérés: Változott a zsidók társadalmi megítélése tavaly október óta?

A Tett és Védelem nevű, zsidó lobbiszervezet felmérést készített...

Az “aberrált, belvárosi, libsi gyerek” kifejezés a legújabb antiszemitizmus

Van a vallási alapú antiszemitizmus (hiszen a zsidók ölték...

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael...

Idős bácsi gurult az M4-es autópályán elektromos kocsijával

Egy idős férfi elképesztő manőverrel gurult fel elektromos rokkantkocsijával...

Duplájára nőtt a rövidlátó gyerekek száma

Rétvári Bence figyelmeztetése szerint az egyre intenzívebb okoseszköz-használat súlyos...

Magyar Péter állva tapsolta a brüsszeli globalista baloldalt

Magyar Péter beállt a brüsszeli globalista baloldal mögé, miután...

Gaudi-Nagy Tamás a Hűség napjáról

99 évvel ezelőtt tért vissza Sopron és nyolc környékbeli...

Kategóriák

“Egy javíthatatlan, örök idealista vagyok” – Egy vármegyés lány interjúja Füssy Angélával

Az Egy vármegyés lány interjúsorozat legújabb részében Füssy Angéla...

Nem akarsz buzeránsoknak tortát sütni? 12 évig pereskedhetsz

Elképesztő ügy az Egyesült Államokból: nem akart a keresztény...

A Budai Várnegyed példája megmutatja, hogy a baloldali korrupció ugyan olyan, mint a Fideszes

Az I. kerületben leváltották a baloldali önkormányzatot, helyettük a...

TEV-felmérés: Változott a zsidók társadalmi megítélése tavaly október óta?

A Tett és Védelem nevű, zsidó lobbiszervezet felmérést készített...
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55