szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Gazdasági érdekek miatt csavarta le a nyílt LMBTQP-propagandát a Disney

Bár az arcba tolt LMBTQP-lobbi nem jelent meg az Agymanók második részében, az mégis veszélyes lehet, hiszen lappangva, látensen ábrázolják azt, mely még erősebben hathat tudat alatt.  

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az IGN nemrég közétett cikke túlhajszolt munkavállalókról és tisztességtelen munkakörülményekről ír az Agymanók 2 készítése kapcsán.

Az IGN-nek 10 egykori Pixar-alkalmazott mesélt a részletekről. A stúdió májusban például elbocsátott 175 dolgozót, így kerülve el, hogy bónuszt kelljen fizetni nekik a produkció sikeréért. Miközben annak idején rendszeresen heti hét napot kellett dolgozniuk, hogy időben elkészüljön a film.

A cikkből kitér a Disney és a Pixar LMBTQP-kontenthez való hozzáállására is. Több forrás szerint a Disney vezetése a Lightyear pénzügyi kudarcáért a filmben látható röpke leszbikus csókot tette felelőssé. A csókot eredetileg kivágták a filmből, de az egészet visszacsinálták, miután az alkalmazottak nyílt levélben követelték a propagandaelem visszahelyezésést. A vezetőség egy része azóta is kényelmetlenül érzi magát a queer témákkal kapcsolatban.

Az IGN-nek nyilatkozó több forrás szerint ez hatással volt az Agymanók 2-re és annak főszereplőjére, Riley-ra is. „Folyamatosan érkeztek a megjegyzések, hogy Riley kevésbé tűnjön leszbikusnak, és különösen nagy gondot kellett arra fordítani, hogy Riley és Val kapcsolata a lehető legplátóibbnak tűnjön”.

A beszámolók szerint ez magában foglalta a jelenetek megvilágításának és hangjának átszerkesztését, a „romantikus kémia” bármilyen nyomának eltávolítását, és „rengeteg extra munkát elvégzését, hogy senki ne lássa őket nem heteróknak”.

Ne feledjük, nincs kimondva, hogy Riley leszbikus. A filmben, amit végül a mozikba került, semmi nem utal rá, hogy Riley leszbikus, de bizonyos összefüggések alapján ki lehetett volna következtetni” – mondta egy forrás. „És ez olyasmi, amit több ponton is megpróbáltak eltüntetni.

A Disney pubertásblokkolókat, nemváltoztatásokat finanszíroz az alkalmazottak gyermekeinek

(Humen nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55