szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Felfüggesztett börtönbüntetés jár csak a pedofíliáért a briteknél

Ítélet született a BBC sztárriporterének ügyében. Olcsón megúszta, ugyanis csupán felfüggesztettre ítélték, pedig pedofil képeket birtokolt. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Huw Edwards, aki évtizedeken át a legnagyobb horderejű bel- és külpolitikai eseményeket közvetítette a BBC televízióban, a vádhatóság szerint 2020 decembere és 2021 áprilisa között esetenként 1500 fontot (700 ezer forintot) fizetett egy pedofil bűncselekményekért már korábban elítélt férfinak gyerekeket ábrázoló pornográf fotókért és videókért.

Az ítélethirdetés előtti hétfői meghallgatáson a londoni Westminster kerület magisztrátusi bíróságán elhangzott, hogy Edwards 41 ilyen képet vásárolt. A fotókon látható gyerekek többsége 13-15 éves volt, de egyikük az ügyészség által megszólaltatott szakértő szerint legfeljebb 7-9 éves lehetett.

Edwards, akit tavaly novemberben vettek őrizetbe, elismerte a terhére rótt vádakat, és a bíróság hat hónap szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/18/az-ittas-pedofil-apa-ketszer-is-molesztalta-11-eves-kislanyat-mire-rendort-hivott-az-anya/

(Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55