Belpolitikai történések.

Áramtartozás miatt robbantott Esztergomban (Frissítve)
Az M1-hez eljutott információk szerint súlyos bűncselekmény történt Esztergomban – írja a Vadhajtások.
Belpolitikai történések.
Az M1-hez eljutott információk szerint súlyos bűncselekmény történt Esztergomban – írja a Vadhajtások.
Magyarországon is terjed az a Nyugatról származó vallásellenesség, ami egyesek szemléletét úgy megfertőzi, nemcsak hogy a tisztelet legkisebb jelét sem mutatják a kereszténység iránt, de […]
Letartóztatták azt az állami szerveknél vezető szerepet betöltő férfit, akinél kiskorúakról készült pornográf felvételeket találtak. A férfi őrizetbe vételére azért volt szükség, mert fennáll annak […]
Amikor jogos követelések merülnek fel, mint például az, hogy a tanárok bérét, helyzetét, megbecsülését rendezzék, a szélsőbaloldalnak mindenképpen fel kell ütnie a fejét. A kormányzat […]
A Telex egy interjúban “aszexuálisokkal” beszélgetett, melyben “az orientáció pszichológiai hátterét járták körül”. Az egyik lány például elmeséli azt, hogy a félig-meddig jó nevelése után […]
A vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár laktanyája felveszi a dandár kötelékébe tartozó 32. Gyalogezredet 1741-ben megalapító Mária Terézia királynő nevét – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf […]
“Nincs cigánybűnözés”, de megint nem fehér tolvajról tett közzé felvételt a rendőrség. Az elkövetőt még keresik.
Köztudott, hogy a cigányok a támogatésképpen kapott pénzeket folyton kényük-kedvük szerint herdálják el. Így tett a Babócsai Romákért Egyesület elnöke is, aki az egyesületnek járó […]
Magyarországra látogatott Erdogan, török elnök. Ennek kapcsán alakult ki egy kisebb affér az egyik hazai szélsőbalos buzinevelővel.
Abortuszt népszerűsítő esemény meghívója került fel az EP honlapjára, amelyet fontos politikusok, pártvezetők is megkaptak, nyilván azért, hogy a saját felületeiken népszerűsítsék a “nagyszerű” eseményt.