Fél óra után visszavonulót fújtak a kijevi buzik
Meglehetősen furcsa, hogy miközben Ukrajna a területei megtartásáért (de főleg amerikai érdekekért) küzd, addig az elnöknek és vezetésének a legfontosabb, hogy a nyáron megrendezésre kerüljön […]
Meglehetősen furcsa, hogy miközben Ukrajna a területei megtartásáért (de főleg amerikai érdekekért) küzd, addig az elnöknek és vezetésének a legfontosabb, hogy a nyáron megrendezésre kerüljön […]
Egy izraeli katonai konvojt ért támadás, ahol 8 cionista katona meghalt. A gázai népirtást semmibe véve magukat hősként feltüntetve sírják tele mind a külföldi, mind […]
Megválasztották Európai Parlamenti képviselőnek, így lekerült róla a kéz és lábbilincs, a házi őrizetből pedig hazatérhet Olaszországba az az antifa terrorista, aki 2023-ban a Becsület […]
Több éves harc után végre kitiltották a transznemű Lia Thomast a női úszóversenyekről. Sajnos a normalitásért küzdött harcban egy amerikai bíró az állását is elvesztette, […]
Az ukrán hadsereg is megkapja a Magyar Honvédség által is használt, német Rheinmetall által gyártott KF41 Lynx páncélost, az első jármű már idén megérkezhet a […]
A biológiailag férfinak született transznemű lény “úttörőnek” nevezte, hogy megnyerte az amerikai szépségversenyt. Úgy tűnik az LMBTQP-lobbi célba ért Maryland-ben.
A napokban történt izraeli túszmentés során elkövetett erőszak miatt az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezetője felfüggeszti a Gázába szánt segélyek kiosztását.
Jézus emberi megtestesülésének pillanatában vérzett a szíve a kereszten az emberi gyarlóság miatt, de vajon ma is tud vérezni? Krisztus nem egy olyan személy, akire emlékezni […]
Négy túsz kimenekítéséért képesek voltak a cionisták több száz ártatlan civilt megölni egy menekülttáborban! Ez Izrael valódi arca. Egy parancsnok és egy kormánytag is lemondott […]
A ChatGPT-t fejlesztő OpenAI alkalmazottai nyílt levélben figyelmeztetnek a mesterséges intelligencia fejlesztésében rejlő veszélyekre és a cég visszaéléseire, de konkrétumokról a titoktartási szerződésük miatt nem […]
A legtöbb kisebbségi választópolgár romának vallja magát, 2010-hez képest 74 %-os a növekedés, bár még így is sokan vannak, akik nem vallják be, hogy cigányok.
A jelenségről hazánkban is szó esett a 2015-ös migráns invázió kezdete után. Bár a WHO szerint nem valószínű, hogy megfertőznek másokat az illegális bevándorlók, mert […]
Miután a napokban Franciaországba utazott Zelenszkij, hogy megtárgyalják a francia kormányfővel “Ukrajna szükségleteit”, nem sokat teketóriázott Macron, megígérte, hogy vadászrepülőgépeket küld az ukránoknak.
A kutatók szerint a „példátlan” adatok „komoly aggodalomra adnak okot” és felszólították a kormányokat a teljes körű vizsgálatra – kezdi weboldalán megjelent cikkét Szakács Árpád, […]
Régészeti oltalom alatt álló természetvédelmi területen, a Római Strand szomszédságában építene fel a kormány egy 110 ezer négyzetméteres egyetemi kampuszt, valamint egy 15 ezer négyzetméter […]
Alaposan megszigorította az ukrán állampolgárok mozgásszabadságát Ukrajna – írja a Meduza. Olyan szinten képtelenség, ami a háború óta folyik abban az országban, a saját népét […]
Néhány nappal azután, hogy a Biden-kormányzat engedélyt adott Ukrajnának arra, hogy amerikai fegyvereket lőjön Oroszországra, Kijev kihasználta az új mozgásterét, és egy amerikai gyártmányú tüzérségi […]
Az FSSPX papjai kizárólag a hagyományos római katolikus liturgiát végzik és tanításukban is az autentikus katolikus tanokat közvetítik, elvetve a II. vatikáni zsinat és az […]
A deviánsoknak semmi nem elég. Menekültként befogadta hazánk a transz férfit, ám ez kevésnek bizonyult számára. Követelőzik, hogy Magyarország ismerje el, hogy ő már nem […]
A török alkotmánybíróság ítélete szerint az alacsonyabb szintű bíróság megsértette Efruz Kaya jogait, amikor elutasította az őt célzó homofób tartalmak eltávolítására vonatkozó kérelmét, számolt be […]
Két fiatal ki akart rabolni egy drogdílert, de amikor a kereskedő ellenállt, a támadók rendőrt hívtak. Mindenki pórul járt végül.
Múlt héten kezdődött az óvodás gyerekek szintjének megfelelő bosszúálló akció, akkor még csak 150 darab, trágyával és szeméttel teli léggömböt küldött Észak-Korea a déli szomszédjába. […]
Nem hagyott alább a soviniszta, magyarellenes AUR pofátlansága. Már év elején elkezdték a magyar szavazatokért való kuncsorgást, ami valószínűleg nem volt elég hatásos, így folytatják […]
Mi az emberi élet érteleme? Mi az egyház küldetése? Zsolt atya Úr napi prédikációjában arról beszél, hogyan mutassa meg Krisztust a világnak anélkül, hogy betódulna […]
Nagyon nem tetszik a cigányságnak az országban, hogy egyre nagyobb létszámban vesznek részt a politikában jobb oldali képviselők. Ez pár héten belül a harmadik eset, […]