Kifosztott egy elszunyókált férfit egy román nő
Jobban tesszük, ha nem alszunk el a Nyugatinál, hiszen könnyen az értékeink nélkül ébredhetünk. A frissen felújított pályaudvar igazán szép, már csak a közterületeket kéne […]
Jobban tesszük, ha nem alszunk el a Nyugatinál, hiszen könnyen az értékeink nélkül ébredhetünk. A frissen felújított pályaudvar igazán szép, már csak a közterületeket kéne […]
Egészen elképesztő jelenséget szült a liberális értékvesztés és a hatósági töketlenség, összefogva a temetőfenntartók nemtörődöm viselkedésével. A gazdátlanná vált parcellákat tolvajok fosztogatják. Országosan egyre gyakoribbak […]
Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, hivatalos látogatáson köszöntötte Hszi Csin-ping kínai elnököt, aki húsz év után látogatott ismét az országba. Az esemény alkalmából Orbán a diplomáciai […]
A Brave Warrior 2024 hadgyakorlat, amelyról korábban többször is írtunk a NATO egyik legnagyobb katonai akciója, több stratégiai célra szolgál. A gyakorlat elsősorban a kelet-európai […]
A Fidesz is megvédte a gyónási titkot a gyermekvédelmi törvény módosítására irányuló javaslatokkal szemben, amelyek Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció kezdeményezésére kerültek elő. A […]
Mahmúd Ahmadinezsád, Irán korábbi elnöke, előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, amely zárt körű konferencián zajlott. Az eseményt követően kritikák érték az egyetemet a cionisták […]
Egy budai kórházban mobiltelefonokat lopó cigány férfit, aki éjszakai órákban több kórteremben is zsákmányolt 175.000 forint értékben, a rendőrség másnap hajnalban elfogta és letartóztatta. A […]
Karcagon letartóztattak egy 26 éves cigány férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozott egy fiatal lánynak, miután az elutasította a prostitúcióra való kényszerítést. A férfi a lányt […]
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a gyermekvédelmi törvény módosításával kapcsolatban beleállt a keresztények gyónási szentségébe. Azt akarja, hogy a gyónási titok törvényi védelmét […]
A választás.hu által közzétett adatok szerint az indulók közül csak ötnek sikerült összegyűjtenie az induláshoz szükséges aláírásokat. A főpolgármester-jelöltek között Szentkirályi Alexandra, Karácsony Gergely és […]
2023 nyarán egy vendég a komáromi Brigetio Gyógyfürdő jegypénztárától mindössze néhány méterre egy padon hagyta a tárcáját. Pár perccel később egy cigány család, együtt csapott […]
Az új videó néző portálokon vadul tombol a woke és a liberális LMBTQP propaganda. Ezek a szolgáltatásokat nem éri el a se a médiatörvény, a […]
Egy tragikus eset során Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében egy 34 éves nő halt meg, miután cigány rabszolgatartói súlyosan bántalmazták és kihasználták. A nő holttestét Aszódon hagyták hátra, […]
A híres zenész, Nagy Feró, az interjú során megosztotta, hogyan verték véresre egy XI. kerületi rendőrszobán a diktatúra idején, és beszélt a rendszerváltás élményeiről is. […]
Egy kiszivárgott levélből kiderül, hogy a Mol a rugalmasság érdekében új árképzési gyakorlatot vezet be, lehetővé téve a nagykereskedelmi üzemanyagárak gyakrabban történő változtatását. A cél […]
Az első alkalommal Magyarországon megrendezett termékenység-tudatosság hetének részeként szerte az országban szakmai szimpóziumokat tartottak. Ezek során a gyermeket tervező párok szülész-nőgyógyászoktól, endokrinológusoktól és pszichológusoktól kaphattak […]
A magyar honvédség páncéltörő gyakorlatot rendezett, amelyen bemutatták a jelenlegi arzenáljukat, rávilágítva arra, hogy az ukrán–orosz konfliktus megmutatta, milyen fontos szerepet töltenek be a páncéltörő […]
Április 29-től május 5-ig tart a magyar film napja. Nagyvásznon ritkán látható magyar filmek érkeznek újra a mozikba és szinte az összes, Magyarországon elérhető streaming […]
A Karácsony Gergely vezette baloldali városvezetés alatt megnövekedett a rágcsálók, különösen a patkányok száma Budapesten. Az állatok elszaporodása komoly közegészségügyi kihívást jelent a főváros számára. […]
A magyar parlament előtt három jelentős alaptörvény-módosító javaslat került tárgyalásra, amelyek között szerepel az EU-s hitelfelvételek szigorúbb parlamenti kontrollja, a köztársasági elnök kegyelmezési jogának korlátozása […]
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje, nem mindennapi módon fejezte ki kritikáját Karácsony Gergely vezetése alatt álló Budapesttel kapcsolatban: egy kaszált gazból készített csokorral kívánt “hasznos […]
Az országban lévő túlburjánzott bürokrácia néha nagyobb probléma, mint gondolnánk. Most az élet is megállt amiatt, mert leállt a rendszer az amúgy sem a villám […]
Budapest már tele van a választási plakátokkal. A plakátháború megkezdődött. Ahogy ilyenkor az lenni szokott, egymás plakátjait sem kímélik a pártok, most azonban a főváros […]
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció leszerepelt vezére szerint a Magyar Péter-jelenség igazi káoszt okoz az ellenzéki táborban, sokkal többet, mint a kormányoldalon. Gyurcsány szerint Magyar […]
Május 1-től a Volánbusz járatainak ritkítása következtében nem lesznek közvetlen buszjáratok Budapest és az északi parti települések között. E döntés, melyet Lázár János vezette minisztérium […]