szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A gyónási titkot támadják Gyurcsányék

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a gyermekvédelmi törvény módosításával kapcsolatban beleállt a keresztények gyónási szentségébe. Azt akarja, hogy a gyónási titok törvényi védelmét töröljék el. Álszent módon arra hivatkozik, hogy az ártatlanok védelme a prioritás, nem a bűnök elrejtése. Ezzel azonban a gyónás intézményét támadja, hiszen hogy tudna bűnbánatával a bűnös a gyónás szentségéhez fordulni, ha a papokat a törvény erejével rákényszeríthetnék annak kibeszélésére. A legmocskosabb kommunista időket idézi ez a felháborító aljasság.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény pénteken benyújtott kiegészítése szerint az egyházi személyek nem kötelesek jelentést tenni a gyermekek ellen irányuló bűncselekmények miatt, valamint kihallgatni sem lehet majd őket ezekkel kapcsolatban, amennyiben a bűncselekményekről gyónás alatt szereztek tudomást.

Gyurcsány Ferenc a hírre a Facebookján reagált. Mint írja, „Orbán, Semjén és társai tönkreteszik a katolikus egyházat”, többek közt egy ilyen törvénymódosítással.

Tessék mondani, embert is szabad ölni büntetlenül, eltitkolva? Vagy csak a lopás fér bele, meg gyerekeink megerőszakolása? Nyilván Jézusnak tetsző dolog kisgyerekek lába között nyúlkálni. Nyilván Jézus is a rá hivatkozó papok úgynevezett gyónási titkát védte volna, nem a kisgyerekeket. Nyilván

– fogalmazza ironikusan. „Tessék mondani, a jézusi szeretet része a gyerekek szexuális bántalmazása? Annak eltűrése? Titkolása? A bűnös rejtegetése?” – teszi fel a kérdéseket a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc azt is megjegyzi, hogy semmilyen bűncselekmény eltitkolása nem lehet része a gyónási titoknak, akkor sem, ha „ez a katolikus egyház történelmi öröksége”, és nem lehet erre hivatkozva az egyház a „bűn őrzője”. A DK elnöke hangsúlyozza, hogy az ártatlanságot kell védeni, nem a bűnt.

Egyébként meg amíg a katolikus papok a szexuális bántalmazót védik, nem pedig a meggyalázott gyermeket, addig tízszer is meggondolnám, hogy gyerekeimet katolikus papok közelébe engedjem. Mert a gyerekem fontosabb, mint a bűn elkövetői, őrzői, még akkor is, ha azok reverendát öltenek

– fogalmazott. Hozzáteszi, ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy két évtized alatt megfeleződött a katolikusok száma. „A hit nélküli, az egyházat politikai ügynökké becstelenítő, a földi javakat harácsoló, üres vallásos buzgalmukat fenyegető ostorcsapásként közszemlére tévők tették olyanná az egyházat, hogy többen menekülnek, mint ahányan érkeznek” – zárja sorait a DK elnöke.

Megkérdezték Gyurcsányt Magyar Péterékről

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55