csütörtök, november 6, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egy német cég eljárást kezdeményezett a NAV ellen, mert elárverezték az autóikat

Úgy látszik akasztják a hóhért, most a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellen indítottak eljárást tartozás miatt. Még 2021-ben letartóztattak egy adócsaló bandát, akiknek elárverezték a luxusautóit. Csakhogy az autók valójában egy német lízingcéghez tartoztak, akiknek a mai napig nem fizetett semmilyen kártérítést a NAV.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

egy német flottakezelő cég, az A.B. Dienstleistungs GmbH végrehajtást kezdeményezett a magyar adóhatóság ellen, mert a NAV több mint két hónap elteltével sem fizette ki a cégnek a jogerős bírósági ítéletben meghatározott kártérítési összeget, amely a késedelmi kamatokkal több mint 287 millió forintra rúg.

A németek azért pereltek, mert hiába tiltakoztak annak idején, a NAV 2021-ben – ahelyett, hogy visszaadta volna – elárverezte az egy magyar adócsaló bandától lefoglalt, ám a német lízingcéghez tartozó luxusautókat. A járművekért 153 millió forintot kasszírozott az adóhivatal.

– Hétfőn beadtuk a bíróságra a kérelmünket, hogy a jogerős bírósági ítélet alapján állítsanak ki átutalási végzést, amely alapján inkasszózhatják a megítélt összeget a NAV számlájáról – mondta a lapnak Horváth Lóránt, a német cég ügyvédje, és hozzátette: több mint két hónapot vártak hiába a pénzükre a németek, akik el sem akarják hinni, hogy ilyen megtörténhet. „Június 11-én hozta meg a jogerős ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla, ettől számítva 15 napon belül teljesítenie kellett volna a NAV-nak” – tette hozzá.

A lap megkérdezte az adóhatóságtól, mi az oka, hogy nem tesznek eleget a jogerős bírósági ítéletnek, miért nem fizetik ki az abban meghatározott összeget. A NAV a következő választ adta:

Tekintettel arra, hogy az ítélettel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem ért egyet, a felülvizsgálati kérelemmel együtt kérte az ítélet végrehajthatóságának a felfüggesztését is.

Holott a NAV mulasztásai vezettek oda, hogy az adóhatóság elbukta a pert, és 233 millió forint kártérítést, továbbá 54,5 millió forint kamatot kell fizetnie a felperes német cégnek, ugyanis

  • nem adott be ellenkérelmet,
  • a tárgyalásokon nem jelentek meg a NAV képviselői,
  • így a bíróság nem tehetett mást, mint hogy helyt adott a flottakezelő követelésének.

„Az ítélet végrehajthatóságát a felülvizsgálat kezdeményezése nem befolyásolja, ráadásul hiába kérte a NAV a végrehajthatóság felfüggesztését, a Kúria még nem engedélyezte a felülvizsgálatot, így ez halasztó hatállyal sem bír” – reagált a német cég ügyvédje, aki feltételezi: a NAV az időt akarja húzni ezzel, mivel vélhetően az adóhatóságnál is tisztában vannak azzal, hogy rendkívül szűkre szabottak a felülvizsgálati lehetőségek, így esélytelen számukra, hogy megfordítsák a per eredményét.

„Mivel a másodfokú bírósági döntéssel a kártérítés összege végrehajthatóvá vált, de a kifizetés két hónapja nem történt meg, csupán a német flottakezelő jóindulatán és türelmén múlt, hogy eddig nem indította meg a végrehajtást. Ellenkező esetben, ha tehát valaki az adóhatóságnak tartozik, már régen inkasszózták volna a számláit, kopogtatott volna a végrehajtó az ajtaján” – állítja Horváth Lóránt.

Egy több évtizede a szakmában dolgozó végrehajtó szerint (aki azt kérte, ne írják le a nevét) semmiben nem különbözik egy NAV elleni végrehajtás egy személy vagy egy cég elleni végrehajtástól, ám ő maga csupán egyetlen esetre emlékszik, amikor az adóhatóság ellen indult végrehajtás, de abban az ügyben az adóhivatal fordult a bírósághoz, mert vitatta az adózó követelését.

Nehezen megmagyarázható egy jogállamban, hogy egy olyan szerv, amely a törvények betartását kéri számon, saját maga nem tartja be a bírósági ítéletet – értékelt.

Amennyiben a bíróság kibocsátja az átutalási végzést, akkor a NAV pénzforgalmi szolgáltatójának – a Magyar Államkincstárnak – kell leemelnie a követelt összeget az adóhivatal számlájáról és átutalnia a német cég által megjelölt számlára. Ha netalán ezen a számlán nem lenne elegendő pénz, akkor a végrehajtási törvény szerint (lévén a NAV költségvetési szerv) a kincstárnak jeleznie kell mindezt a Pénzügyminisztériumnak és a bíróságnak is, a pénzügyi tárcának pedig gondoskodnia kell a fedezet rendelkezésre bocsátásáról.

Kitálalt a volt NAV-os az eltussolt Gattyán-ügyről

A NAV eldicsekedett egy “nagy fogással”, nem volt benne köszönet

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Novák Előd levélben kérdezte fel a belügyminisztert: miért a hazafiakat vegzálja a rendőrség a deviánsok helyett?

Felháborító, ahogyan viselkedik a rendőrség a "betiltott" Pécs Pride...

Komoly ellenállás mutatkozik Krétán a tömegesen érkező izraeli turistákkal szemben

Nem mindenki dől be a cionista agymosásnak Krétán, ami...

Németországban nem lesznek karácsonyi vásárok, annyira tartanak a migráns támadásoktól

Több város lemondta már a karácsonyi vásári rendezvényét, mert...

Négerbűnözés: Afrikai dílereket fogtak el Debrecenben

Ahhoz képest, hogy "nem leszünk bevándorlóország", sorra jönnek azok...

Egy kommunista migráns New York új polgármestere

Megválasztották New York új polgármesterét, egy migráns hátterű, kommunista...

Kategóriák

Németországban nem lesznek karácsonyi vásárok, annyira tartanak a migráns támadásoktól

Több város lemondta már a karácsonyi vásári rendezvényét, mert...

Négerbűnözés: Afrikai dílereket fogtak el Debrecenben

Ahhoz képest, hogy "nem leszünk bevándorlóország", sorra jönnek azok...

Egy kommunista migráns New York új polgármestere

Megválasztották New York új polgármesterét, egy migráns hátterű, kommunista...

Hazamehettek a sorozás okán elvitt kárpátaljai magyar egyetemisták

Hazamehettek a magyar egyetemisták, akiket a II. Rákóczi Ferenc...

A rendőrség elismerte, hogy valóban zajlottak orgiák Kotroczó Róbert lakásán

Lezajlott az első tárgyalás a Kotroczó Róbert és Kolosi...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55