Civil polgárőr csoportok vadásznak a migránsokra Bulgáriában

Bulgarians-640x480

Férfiak egy csoportja rója Bulgária vidéki területeit, fák ültetésében segédkeznek, fáklyákkal vonulnak nemzeti ünnepeken, és illegális bevándorlókat fognak el, hogy átadják őket a hatóságoknak. A csoport önmagát „bolgár állampolgárokat védő szervezet”-ként definiálja, alapítójuk Hriszto Atanaszov, szakács és hazafi.

 

 

Atanaszov hétvégente a tengerparti szülővárosa, Burgasz környéki partszakaszokon és a közeli hegyekben vezeti az egységet az „egészségügyi sétákra”. Állítja, hogy a csapata kedveli ezeket a túrákat, a természet szépségei miatt, de amiatt is, mert ez a terület forgalmas átjáró a migránsok számára, akik a szomszédos török határon jönnek keresztül.

Az Atanaszov vezette csoport tagjai hétvégente katonai egyenruhát öltenek magukra és elindulnak az úgynevezett „egészségügyi sétájukra” a közeli partokra és hegyekbe Burgasz városa mellett. Atanaszov szerint a csoport szívesen jár el a természeti szépségek miatt, ugyanakkor a környék egy forgalmas átkelőhely is a migránsok számára, akik a szomszédos Törökországból érkeznek.

Gyakran szúrnak ki embercsempészeket, amint 200-300 méterre előre futnak a parton, hogy kiderítsék, tiszta-e a terep. Ha a migránsok észreveszik a csoportot, általában elmenekülnek. „Azt hiszik, mi vagyunk a rendőrség” jegyzi meg Atanaszov.

A járőr vezérének állítása szerint általában nagyjából 30 férfi csatlakozik hozzá, minden áldott hétvégén. Mindezidáig több mint 50 migránst sikerült elfogniuk a török–bolgár határon és egyenesen átadták őket a bolgár rendőrségnek.

A csoport úgy tartja, ők alkotják az első vonalát az idegen áradat elleni védelemnek, munkájukat egyszerűen a hazáért végzett kötelességnek tekintik, mint önkéntes határőrök.

Egy másik bolgár polgárőrt Dinko Valevet – aki a fenti csoporthoz hasonló tevékenységet folytat – szuperhőssé kiáltották ki, amiért saját kezűleg fogott el 20 migránst.

 

dinko
(4) Dinko Valev

 

Atanaszov azt mondja, hogy ő kicsit más, mint a quaddal közlekedő járőrök, mondván, „ők egy bejegyzett egyesület, és a tevékenységüket a rendőrséggel egyeztetve végzik”.

Néhány migráns azt állítja, hogy megverték és kirabolták őket, miután átszöktek a határon, de Atanasov visszautasítja, hogy a csapata valaha is részt vett volna ilyen akcióban.

Egyre több az önszerveződő közösség

Európában mindenfelé alakulnak polgárőrcsoportok, a migráns válság kibontakozásával, mivel az emberek úgy érzik, kormányaik nem képesek megfelelően kezelni a helyzetet. Múlt héten egy németországi boltból próbált meg lopni egy migráns, de a helyi polgárőrök gyorsan pontot tettek a történet végére: kirángatták az illetőt a helyiségből, majd egy fához kötözték a rendőrök kiérkezéséig.

Néhány csoportosulás meglehetősen gyorsan kezdett el gyarapodni. Németországban például létezik olyan szervezet, melynek létszáma 13 000 főre rúgott 8 nappal a megalakulása után. Idáig csekély jele mutatkozik annak, hogy e szervezetek szaporodásának üteme csökkenne.

(Idegen áradat-SZKR)

7166 Total Views 1 Views Today



Bejelentkezés

Kövess minket!