Valóban az alkotmányos rend megváltoztatását akarják a Fáklyások, Jámbor András fegyveresen lépne fel (hangfelvételek)
Egy kiszivárgott hangfelvétel és internetes csevegés bizonyítja, hogy nem volt alaptalan az a feltételezés, miszerint a Fáklya nevű szélsőbaloldali szervezet az alkotmányos rend megdöntésére készül. A Btk. 254. § 2. bekezdése szerint „Aki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Jámbor András is szóba kerül, aki […]
Ha kritizálod a progressziót, akkor kitiltanak a francia nagykövetségről
Azzal vádolja hazája budapesti nagykövetségét Philippe Pellet, egy Magyarországon élő francia kutató, hogy LMBTQP-ügyekben való nyilvános kiállásai miatt feketelistára tette a budapesti francia képviselet, egy nyilvános rendezvényükről is kitiltották – szerinte hamis indoklással.
A pápa részvételével zajló konferenciára támadt rá az Antifa?
Utcai összecsapás tört ki a rendőrök és a baloldali csoportok között, miután azok tiltakoztak a Ferenc pápa részvételével zajló népesedési problémákat tárgyaló konferencia ellen. Az olasz családszövetségek a demográfiai helyzetről és a születésszám növeléséről rendeztek konferenciát a Vatikánhoz közeli kongresszusi központban.
A sötétzöldpolitika jegyében ismételten a húsfogyasztókat büntetné Németország

A helyben előállított hústermékek adóját növelné a német kormány, hogy a húsfogyasztókat büntesse, persze közben az óriási ökológiai lábnyommal rendelkező vegán kedvencek mint például az avokádó ömlik az országba.
Újabb bűnözőket fogtak el, akiknek köze lehet a baloldali német terrorszervezethez

Berlinben őrizetbe vettek két bűnözőt a 30 ember haláláért és több, mint kétszáz ember megsebesítéséért felelős szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF) szökésben lévő két feltételezett terrorista tagjának felkutatásával összefüggésben. A múlt héten már volt egy siker az ügyben, amikor Daniela Klettét sikerült évtizedek után kézre keríteni.
Román “újraegyesülésről” ír Erdély elcsatolása kapcsán az Euronews magyarországi újságírója

Sokféle propagandát láthattunk már a globalista Euronewson az oltástól kezdve a szélsőliberálisig, ám a magyar nyelvű kiadásában román propagandát viszonylag ritkán látni – hívta fel a figyelmet a Magyar Jelen.
ELTE: Ideológiai rendőrség színre lép

Kétségtelen, hogy az ELTE versenyben van a legliberálisabb címért az egyetemek között, mégis sokrétű képzései okán igen népszerű. Emellett külföldiek előtt is különböző lehetőségekkel népszerűsítik magukat. De, na, azért az ideológia primátusa előbbrevaló a hallgatói létszám növelésénél.
Petőfi avagy a hierarchia gyűlölete

Petőfi Sándor köré az elmúlt 150 év hatalmas mítoszt épített. Egy magát komolyan jobboldalinak vevő azonban nem tekinthet rá példaképként. Hogy miért? Több cikkben mutatjuk ezt be. Röviden véleményünket kifejtettük már a laktanya átnevezése kapcsán, a Tündérdombi Fények pedig költészete alapján mutatta be baloldaliságát. Ezen cikkben arra térünk ki főleg, hogy mennyire gyűlölte a hierarchiát, […]
Irtózott Krisztus nevét leírni – Ő volt valójában Petőfi

„Hiába ömlik, hősök, véretek, Ha a koronát el nem töritek, .(…) Akasszátok föl a királyokat!” – írja a sokak által a magyar hazafiság, a magyar hősiesség példaképének tekintett protokommunista Petőfi. Alább pedig gondolatait írja egy olyan személy, aki fáradtságot nem kímélve valódi, jobboldali szemszögből vizsgálva tekintette végig a költő életművét.
Hemzsegnek a gyerekek az Ozora fesztiválon – A nemiszerveiket mutogató drogosok sem zavarják a szülőket

A hosszú évek óta újra és újra Magyarországon megrendezésre kerülő Ozora fesztivál a különféle drogok fogyasztása és a közszeméremsértő résztvevők mellett közel sem nevezhető gyermekbarát kikapcsolódásnak. A liberálisok szerint viszont ez nem probléma, idén több, mint ezer 14 év alatti vett részt rajta.