kedd, május 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újabb bűnözőket fogtak el, akiknek köze lehet a baloldali német terrorszervezethez

Berlinben őrizetbe vettek két bűnözőt a 30 ember haláláért és több, mint kétszáz ember megsebesítéséért felelős szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF) szökésben lévő két feltételezett terrorista tagjának felkutatásával összefüggésben. A múlt héten már volt egy siker az ügyben, amikor Daniela Klettét sikerült évtizedek után kézre keríteni.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A két személy kilétét jelenleg is vizsgálják – közölte egy szóvivő a főváros Friedrichshain kerületében tartott nagyszabású razziát követően.

Az egyik helyszínen lövések hangjai hallatszottak az elfogás során, de senki sem sérült meg

– mondta a szóvivő. A házkutatások 7 óra 30 perckor kezdődtek, és az országos és a városi rendőrség tagjai vettek részt bennük.

Taurus-botrány: fejek fognak hullani Berlinben

Keresik Ernst-Volker Staubot és Burkhard Garwegot, a RAF két másik feltételezett terrorista tagját, akik még mindig szökésben vannak. A hatóságok több mint harminc éve keresik a Baader–Meinhof-csoportként is ismert RAF tagjait.

A vasárnapi letartóztatások napokkal azután történtek, hogy a múlt héten letartóztatták Daniela Klette feltételezett szélsőbaloldali RAF-terroristát. A 65 éves Klettét hétfő este vették őrizetbe berlini bérelt lakásában. A nő harminc éve szökésben volt. A német főváros központjában találtak rá, ahol álnéven tartózkodott.

A hatóságok gyilkossági kísérlettel és számos súlyos, 1999 és 2016 között elkövetett rablássorozattal vádolják a triót.

A RAF-ot 1968-ban Andreas Baader, Gudrun Ensslin és Ulrike Meinhof szélsőbaloldali szélsőségesek alapították, és tagjai még az 1990-es években is aktívak voltak. Baader–Meinhof-banda néven is ismert volt.

Klettéhez hasonlóan Staub és Garweg is az egykori RAF harmadik generációjához tartozott. Aktív idejük alatt gyilkolták meg az akkori Deutsche Bank-főnököt, Alfred Herrhausent (1989) és a keletnémet állami vállalatok magánkézbe adásával foglalkozó vagyonügynökség akkori főnökét, Detlev Karsten Rohweddert (1991), Herrhausen sofőrjét pedig súlyosan megsebesítették.

A RAF több mint harminc embert gyilkolt meg, de 1998-ban feloszlott. A csoport akkoriban azzal indokolta támadásait, hogy a nyugat-németországi kapitalista társadalmi rendet akarja lerombolni. Széles körben elterjedt a feltételezés, hogy a kommunista keletnémet állam és annak titkosrendőrsége, a Stasi részben finanszírozta a szervezetet.

Évtizedek után fogták el a Vörös Hadsereg Frakció nevű német terrorcsoport egy körözött tagját

Bemutatjuk a német terroristákból álló Hammerbande tagjait

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Feloszlik a PKK kurd terrorszervezet

A párt május 9-én kezdte meg régóta várt kongresszusát,...

Simion paktumot kötne Orbánnal

Az Euronews forrásai szerint Simion paktumot akar kötni Orbánnal,...

Miért nem lesz XIV. Leó pápa Ferenc 2.0?

Érdekes húrokat pengetett meg a The Federalist. Miután megnyilvánulásai...

Erdő Péter kapta az egyik legtöbb szavazatot a konklávé első napján

Jelentős támogatást kapott a konklávé első napján Erdő Péter...

Az FPÖ szerint bűnöző migránsoknak nem szabadna osztrák állampolgárságot kapniuk

„Nem adhatjuk el állampolgárságunkat!” - az ausztriai FPÖ egyik...

Kategóriák

Feloszlik a PKK kurd terrorszervezet

A párt május 9-én kezdte meg régóta várt kongresszusát,...

Simion paktumot kötne Orbánnal

Az Euronews forrásai szerint Simion paktumot akar kötni Orbánnal,...

Miért nem lesz XIV. Leó pápa Ferenc 2.0?

Érdekes húrokat pengetett meg a The Federalist. Miután megnyilvánulásai...

Erdő Péter kapta az egyik legtöbb szavazatot a konklávé első napján

Jelentős támogatást kapott a konklávé első napján Erdő Péter...

Az FPÖ szerint bűnöző migránsoknak nem szabadna osztrák állampolgárságot kapniuk

„Nem adhatjuk el állampolgárságunkat!” - az ausztriai FPÖ egyik...

Bosznia-Hercegovina is a migránsbűnözés melegágyává válik

A migránsok immár egész Európát ellepték, és gátlástalanul folyik...

Izrael zsidó-keresztény jövőképet remél az új pápától?

Május 8-án az amerikai Robert Francis Prevost személyében megválasztották...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55