“Hiába ömlik, hősök, véretek, Ha a koronát el nem töritek, .(…) Akasszátok föl a királyokat!” – írja a sokak által a magyar hazafiság, a magyar hősiesség példaképének tekintett protokommunista Petőfi. Alább pedig gondolatait írja egy olyan személy, aki fáradtságot nem kímélve valódi, jobboldali szemszögből vizsgálva tekintette végig a költő életművét.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Annakidején beszereztem Petőfi Sándor összes műveinek kiadását. Nem mondom, hogy minden művét elolvastam, de átfutottam az érdektelenebbeket, a jelentősebbeket elolvastam. Tehát nem csak azokat, amelyek a legismertebbek, és legikonikusabbak, hanem a kevéssé ismerteket is, ezért mondhatom, hogy nagyjából ismerem Petőfi Sándor teljes munkásságát. Mivel a költészetben minden esetben a tradicionális értékeket keresem, lévén az igazi költészet egy Ősnyelv, az aranykor nyelve, amely az eredethez képes visszakötni, sajátos formai és tartalmi eszközeivel, ritmusával, képeivel rezonanciákat teremt a princípiumokkal, és megnemesíti a lelket, egyfajta égi nosztalgiát ébresztve. Ez az igazi költészet célja. Petőfinél semmi ilyet nem találtam. Egy komor, sötét zseni versei ezek, aki tehetségét sajnos nem felfelé, hanem lefelé irányította. Egy szellem nélküli, tehetséges költő. De sajnos nem állt meg itt, és a szélsőbalos felforgatás szolgálatába állt. Talán ennek is eredménye az, hogy verseiben Jézus, Krisztus nevét egyetlen alkalommal le nem írta. Még a szabadkőműves Adynak is számos, gyönyörű istenes verse van, Krisztus nevét nem fél leírni. Petőfivel ellentétben, aki betegesen irtózott tőle. Isten neve sokszor szerepel a versekben, de ez vagy “fajisten”, vagy “véristen”, “magyarok Istene” ami a töredékessége, korlátozottsága miatt inkább démon, mint Isten. Saját naplójából tudjuk, hogy a francia forradalomnak, a “véres húsvétnak” elvakult híve volt, emellett – természetesen – filoszemita volt. A vér, főleg a kiontott vér a felforgató forradalom jelképe rengetegszer előkerül verseiben. “Vértengerbe szakad majd a vér hosszu folyója.” pl. A nagy demokrata Petőfi, korántsem volt közkedvelt kortársai, a “nép” körében, a parasztok vasvillával kergették el, amikor valahol az Alföldön követválasztáson (tk. országgyűlési választáson) indult, ösztönösen felismerve felforgató mivoltát.
Költői munkásságáról még annyit, hogy grafomàn volt, gyakorlatilag mindenről verset írt, arról is hogy kiment a konyhába. A versei közül azért vannak kiemelkedőek, mint pl. a Felhők ciklus, amelyek viszont egy teljesen kedélybeteg ember személyiségét mutatják be. A tájleíró versei is szépek. A közéleti, forradalmi versei viszont nagyon károsak voltak akkor is, ma is egy tradicionális értékrendre. Ezért is próbálják fenntartani mítoszát, mivel ízig vérig baloldali influenciákat hordoz a költészete. Szellemi szempontból nézve viszont a munkássága nem sok pozitív elemet mutat, akár egy Berzsenyivel, vagy ne adj Isten Komjáthy Jenővel összehasonlítva. Akkor is így van ez, hogy ha a János vitézt többen valamiféle beavatási, rózsakeresztes fabulának tartják, ami nem hiszem hogy megállja a helyét, inkább a szimbolikus volta onnan eredhet, hogy sokat merített a népmesékből, amelyek viszont hordoznak némi ezoterikus bölcsességet. De nem tudatos szerkesztés eredménye ez.
Hogy ha nem ér véget az élete olyan hamar, lehetséges, hogy pozitív irányba fordulhatott volna Petőfi költészete, mivel tényleg tehetséges költő volt. Így az életmű csonka, nem teljes, megrekedt egy olyan szinten, ami objektíven nézve egy szellemtelen poézis.
(Tündérdombi Fények nyomán Szent Korona Rádió)
Átnevezik az antikatona Petőfiről elnevezett laktanyát egy “Habsburgra”