Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Portugáliában olyan kormány jön, aminek része a „szélsőjobboldal”

A korrupciós botrányok elsöpörték a portugál szocialista kormányt. A márciusi előrehozott választások után először választhatnak az országban olyan kormányt, melynek „szélsőjobboldali” párt is a tagja. Az idézőjel azért indokolt, mert ezek a pártok inkább tekinthetőek csak populistának, mint valóban jobboldali értékeket képviselő politikai formációknak.

A fényteli középkorról mesél a Duo Gladii legújabb száma

A gátlástalan marxista történelemhamisítás terhére róható sok már mellett az is, hogy a középkor bevett jelzőjévé tette a sötét szót. Ez azonban a baloldali történelemszemlélet egyik legnagyobb hazugságának tekinthető. Hogy miért? Legújabb lapszámunkban a tradicionális jobboldaliság talaján állva ennek próbálunk utána járni, de közben reflektálunk korunk sok egyéb problémájára is.

„Franciaországban már késő fellázadni” – Egy vármegyés lány interjú Almássy Ferenccel

Folytatódik a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom interjúsorozata, melyben Dorka azon holdudvarukba tartozó személyeket kérdezi, akiknek egy-egy kérdésben a véleményét vagy a tevékenységét nagy veszteség nem ismerni. Ezen adásban Almássy Ferenc, francia-magyar újságíró, francia-szakértő volt a vendége, akit a franciaországbeli helyzetről, a migránsok által okozott támadásokról, a francia lakosság rendszerszintű elnyomásáról és Magyaroroszág jövőbeni esélyeiről kérdezett […]

Őrület határán: a haladó Dánia az egész tüzérségét Ukrajnának adja

Dánia átadja teljes tüzérségét Ukrajnának – jelentette ki Mette Frederiksen miniszterelnök a müncheni biztonsági konferencia szombati panelbeszélgetésén. Szerinte a gyártási problémák ellenére Koppenhága és általában az EU elegendő fegyverkészlettel rendelkezik ahhoz, hogy ellássa a kijevi rezsimet a szükséges fegyverekkel. Dánia egyébként élen jár az LMBTQP őrületben, a devianciában – úgy tűnik, minél „haladóbb” egy ország, […]

Az agresszív Románok nem közösködnek a magyarokkal, mert szerintük revizionisták vagyunk

A romániai AUR párt alelnöke kijelentette, hogy nem hajlandóak csatlakozni az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti frakciójához, mert a már benne szereplő Fidesznek és Magyarországnak területi igényei vannak. Még ha valóban tenne bármi érdemlegeset a Fidesz ennek érdekében, akkor is nevetséges lenne ez az indok, hiszen párt országos tanácsának elnöke nemrégiben a nagy román […]

Több mint 7000 nővel erőszakoskodtak csak Németországban! – Be sem akarnak illeszkedni Európába a migránsok

A munkához, a nyelvtanuláshoz és a beilleszkedéshez nem füllik a foguk, ellentétben évente átlagosan ezer nővel erőszakoskodnak csak Németországban. Értetlenül állunk a tény előtt, hogy vannak akik még mindig támogatják a tömeges bevándorlást, mikor egyértelműen látható, hogy rengeteg kárt okoznak az Európába özönlő, más kultúrájú és ideológiájú tömegek.

A magyarokat utálják legjobban az ukránok az EU tag szomszédos népek közül

Kutatásokból derült ki, hogy a szomszédjaik közül a magyarok iránt viselnek a legnegatívabb érzelmeket az ukránok és úgy érzik, hogy ez fordítva is igaz. Valószínűleg nem tetszik nekik, hogy hazánk az Oroszországgal viselt háborúban nem támogatja őket vakon, de ha összevetjük hogy még ennek ellenére is mennyi mindennel támogattuk őket, tőlük pedig a magyargyűlöletet kaptuk […]