Amerika Irán szövetségeseinek támadásával fokozza a feszültséget a Közel-Keleten

Az Egyesült Államok csapásokat intézett Irán szövetségesei ellen Irakban, Szíriában és Jemenben, tovább fokozva a Közel-Keleten a feszültséget, amely az izraeli háború kitörése után kezdődött a Gázai övezetben.
Elutasította az amerikai szenátus a cionista terrorállam és Ukrajna támogatását
42 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget adott volna az USA szenátorai által leszavazott törvénycsomag főként Ukrajnának és az éppen palesztin népírtást végző Izraelnek. Jelentős összeget szántak a déli határuk védelmének megerősítésére is és egy kis alamizsnát küldtek volna a látszat kedvéért a Gázai övezetnek „humanitárius segély” címén.
A harmadik világháború imitálásával provokálja a NATO Oroszországot (Elemzés)

Új hadgyakorlatba kezdett a NATO, mely lényegében nem szól többről, mint hogy a III. világháborút imitálják Oroszországgal szemben, melynek középpontjában egy olyan – az oroszok által atomsivataggá változtatott – Európa áll, amit teljes mértékben beáldoztak az USA érdekeinek. A hadgyakorlattal kapcsolatban érdemes előre megemlítenünk, hogy Magyarország elvileg nem vesz részt abban, legalábbis semmi erre utaló jelet […]
Így tol bele milliókat az USA a baloldali médiába

A nyíltan homoszexuális amerikai nagykövet-helytartó pofátlanul beleavatkozik Magyarország belpolitikájába azzal, hogy baloldali médiumokat támogat pénzügyileg – derült ki a budapesti amerikai nagykövetség jóváhagyása nyomán hozott döntésekből, már tagadni sem tagadják. A Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs Alapítvány által működtetett pályázat első felhívására beérkezett pályázatokat értékelve kiderült, hogy az amerikai külügy által támogatott projektek kizárólag […]
Egyre több LMBTQP-lobbival szembemenő, normalitást védő törvényt fogadnak el az USA-ban

Az Amerikai Egyesült Államokban tavaly is nőtt azon törvények száma, amik a gyermekeket célzó LMBTQP agymosást, a nemátalakítást, vagy éppen a „transznemű” sportolók igazságtalan versenyzését korlátozza vagy tiltja. Kezdenek rájönni a jenkik is, hogy gátat kell szabni a homoszexuális lobbinak?
Biden is antiszemita lett?

A zsidók gázai és Gázán kívüli barbár fellépései olyan méreteket öltöttek, hogy azokat takargatni már nem lehet. Biden most szankciókat jelentett be az erőszakoskodó ciszjordániai zsidókkal szemben. Így akarja egy kicsit a csahos kutyáját visszafogni az USA?
Nem mostanában lesz Ukrajna NATO tag

Ukrajna és kulcsfontosságú szövetségesei nyomást gyakorolnak a NATO-ra, hogy egy közelgő nyári csúcstalálkozón hívják meg Kijevet a katonai szövetséghez való csatlakozásra, de az USA és Németország ellenállásába ütköznek.
Dugin: A texasi események – Új polgárháború?

Mint azt bővebben kifejtettük, forrong a hangulat az USA-ban. Lehetséges, hogy egy újabb polgárháború küszöbén állunk. Ennek a gondolatával játszott el Dugin is.
F-35-ösök hasíthatnak 2031-től Csehország egén

Csehország védelmi minisztere Jana Černochová és az Egyesült Államok prágai nagykövete, Bijan Sabet a mai napon aláírta a 24 db, ötödik generációs F-35A beszerzésére vonatkozó megállapodást.
Darabokra hullhat az USA? Kiszakadhat Texas?

Oroszországgal kapcsolatban a soknemzetűség miatt számtalanszor eljátszott már a gondolattal a nyugati sajtó, hogy területek szakadhatnak ki belőle. Sőt számos nép esetében szinte követelik az önálló államiságot. Az USA-ról azonban szinte soha nem merülnek fel ilyen jellegű felvetések, pedig, mint a legutóbbi texasi események is mutatják, az ország korántsem olyan egységes, mint amilyennek az óceánon […]