Toroczkai: Gyalázat – Gaudi: törvénytelen az ítélet

Budaházy György és a többi hazafi elítélése kapcsán megszólalt dr. Gaudi-Nagy Tamás és Toroczkai László is.
Felháborító ítélet a Hunnia ügyben: 103 évet osztottak ki 15 emberre (frissítve)

Az már önmagában vérlázító, hogy a valódi hazaáruló bűnös Gyurcsányék helyett Budaházy Györgyék ülnek a vádlottak padján még 12 évnyi állítólagos „nemzeti” kormányzás után is, a 103 évnyi kiosztott börtönbüntetés azonban túlmegy minden határon. Budaházynak 17 évet varrtak a nyakába, majd őrizetbe is vették 3 társával együtt.
Zelenszkij a porondmester az ukrán nemzeti cirkuszban?

A háború kitörése óta megszokhattuk, hogy mindenhonnan csak az ukrán propaganda ömlik ránk. Az USA-ból eredeztethető oroszellenesség uralja a teljes médiát, a közvéleményt pedig könnyen átformálja, mivel a mai modern ember már a legalapvetőbb dolgokban sem képes differenciált vizsgálódásra. Ukrajna elnökét könnyezve ünneplik és már életében hősként tisztelik, noha két héttel ezelőtt még a létezéséről […]
A nyugat felkent ukrán hősei attól sem riadnak vissza, hogy keresztre feszítsék áldozatukat

Síri csönd és elhallgatás lengi körül már lassan egy évtizede az ukránok hírhedt önkénteseit, akiket a nagyvilág csak AZOV zászlóaljként emleget. Brutalitás, bestiális gyilkosságok és néha már sátáni cselekedetek kísérik az AZOV önkénteseinek útját. A liberális szabadelvű világ képviselőinek még egy keresztre feszített, és a kereszten elégetett ember pusztulása sem volt elegendő, ahhoz, hogy szót […]
Börtönben hunyt el az ujgur farmer, aki megmentette feleségét a kényszerabortusztól

Kína mindent megtesz az ujgur népesség felszámolásának, Ujgurisztán elkínaiasításának érdekében. Most egy család történetéről számolunk be, akik nem akarták megöletni saját gyermeküket, ezáltal „rendszerellenesek” lettek.
USA: Venezuela már nem kommunista, mert kell az olaja

Míg Oroszország ellen gyűlöletkampány indult, nem alaptalanul számos alkalommal felszínre kerül velük kapcsolatban a kommunizmus oroszországi továbbélésének ténye, addig ezidáig valójában szélsőséges kommunistának kikiáltott ország, Venezuela egyik napról a másikra kapitalizmusra nyitott, ígéreretes piacgazdaságú demokráciává vált az USA szemében.
A pánikvásárlás idéz elő áruhiányt Európa-szerte

„A háború még ki sem tört, arcát már megmutatta. Néhány vak hírre pánik támadt és mindenki a boltba rohant. Voltak, akik négy mázsa cukrot vettek, mások inkább lisztet vagy teát, rizst, vagy kávét, zsírt, törött borsot és szappant. Mindenki azt hitte, hogy e roham, ha nem is éppen morális, de legalább józan” – írja Hamvas […]
Újabb törvénnyel keserítik meg a palesztinok életét Izraelben

Izrael minden lehetőséget megragad arra, hogy nem zsidó lakosságát megnyomorítsa, területein arányukat csökkentse. Hiába az ENSZ felszólítás, a Nemzetközi Büntetőbíróság nyomozása, egyre közelebb kerülünk a zsidó homogenitáshoz a történelmi Palesztina területén.
Amerikai zsidók támadták be a jobbikos képviselőt

Hiába adta fel az elveit a Jobbik és feküdt le a baloldalnak, mégis támadják őket mind a zsidók, mind a Fidesz, ugyanis a jelölti listán tizedik helyen szereplő Z. Kárpát Dánielről elővettek egy néhány éves felvételt, amin karlendítéssel köszöntötte a megjelenteket egy jobbikos molinó előtt. Ebből is látszik, hogy a szélkakasoknak sosincs jó sorsa, főleg […]
Újabb katonai drónt találtak, ezúttal Erdélyben – észrevétlen felderítések zajlanak?!

Ismeretlen eredetű drónt vagy repülőmodellt talált vasárnap a mezőn az erdélyi Szásztörpény (Tărpiu) közelében egy férfi. Ukrajna és Oroszország is használja. Ha célzott felderítés volt, akkor Ukrajnáé, ha „eltévedt”, akkor az oroszoké.