szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

USA: Venezuela már nem kommunista, mert kell az olaja

Míg Oroszország ellen gyűlöletkampány indult, nem alaptalanul számos alkalommal felszínre kerül velük kapcsolatban a kommunizmus oroszországi továbbélésének ténye, addig ezidáig valójában szélsőséges kommunistának kikiáltott ország, Venezuela egyik napról a másikra kapitalizmusra nyitott, ígéreretes piacgazdaságú demokráciává vált az USA szemében. 

Kövesd nyomon a Szent Korona Rádió híreit Telegramon is!
Háborús, exkluzív anyagok, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Az USA legnagyobb vesszőparipájává az elmúlt hetekben az “Oroszországtól való teljes energiafüggetlenség” vált. Európa ezt nehezen tudná megoldani, Amerikát ez azonban nem túlságosan érdekli, főleg, hogy ők mellékutas országokból, melyekre eddig súlyos szankciókat vetettek ki, kívánnak megélni. Így válhatott most Bidenék szemében a kommunista vezetésű Venezuela haladó szellemiségű, piacgazdaságra nyitott országgá.

Az amerikai Bloomberg portál érdekes cikket tett közzé, amelyben kiemelik, hogy szerintük Maduro elnök végre keblére ölelte a kapitalizmust.

A Bloomberg cikkében olyan dicséreteket olvashatunk, melyek szerint az emberek valósággal özönlenek vissza, hogy hazatérjenek Venezuelába. Arról az országról van szó, ahol az elmúlt fél évtizedben olyan humanitárius válság alakult ki, hogy az ország lakosai közül sokan az éhhalál küszöbére kerültek.

Bár hiperinfláció, éhínség és óriási energiaválság miatt menekült el hatmillió ember, a Bloomberg most úgy véli, egyre többen térnek haza.

Ez a fordulat annyira váratlan, hogy még a hazatérőket üdvözlő venezuelaiak is nehezen hiszik el.

A járvány különösen kegyetlenül bánt a régióban szétszóródott migránsokkal. Kevés a munkahely, az idegengyűlölet pedig rohamosan növekszik. Eközben odahaza a gazdaság, bármilyen meglepő is, stabilizálódott, számol be a Bloomberg.

A kormány évekig tartó, keménykezű beavatkozása után, amely az olajban gazdag ország gazdaságát a töredékére zsugorította, a szocialista vezető, Nicolas Maduro egy sor szabadpiaci reformot hajtott végre, amelyek végre kezdik beindítani a gazdasági növekedést – olvashatjuk az amerikai lap elismerő szavait.

A Bloomberg másik cikkben is kiemelte, hogy a venezuelai vezető most épp leszámolni készül a szocialista gazdaságpolitikával.

A lelkesedő amerikai hírekből megtudjuk a fő motivációt is: mint kiemelik, a Biden-kormányzat a hétvégén követet küldött Caracasba, hogy tárgyaljon a szankciók esetleges feloldásáról. Egy megállapodás lehetővé tenné Venezuela számára, hogy több olajat exportáljon, ami segítene ellensúlyozni az orosz miatt kieső mennyiséget a nemzetközi piacokon, miközben az árak épp az egekbe szöknek. Az amerikai lapok elismerően írnak arról is, hogy Maduro bevezette az amerikai dollárt az ország nem hivatalos valutájaként.

Ma a vállalatok többsége dollárban fizeti a dolgozóit, és dollárban bonyolítja a tranzakciókat. Ez döntő szerepet játszott a hiperinfláció megfékezésében és a venezuelaiak által elvesztett vásárlóerő egy részének helyreállításában.

Úgy tűnik, szerencsére elmúltak azok az idők, amikor 2017 tájékán az amerikai lapok egyhangúlag arról írtak, Venezuela kubai jellegű szocialista diktatúrává válik. A jelek szerint az aggasztó folyamatot szerencsére sikerült megfordítani az elmúlt években és a bukott állam amerikai szemszögből nagyon is sikeresnek mondható, ugyanis jelentős olajtartalékokkal rendelkezik.

Lehetséges az is, hogy azért változott az amerikai lapok hasábjain kapitalista paradicsommá az elmúlt évek legnagyobb civilizációs összeomlását bemutató Venezuela, mert az oroszok épp az elmúlt hetekben tettek diplomáciai körutazást az amerikai régióban, hogy erősebbre fonják kapcsolataikat a testvéri szocialista országokkal, így például Kubának az oroszok el is engedtek némi adósságfizetést.

Ez történik, ha egy démoni ideológiát fehérre mosdatnak: kommunisták nyerték Grazban a választásokat

Az USA bevallott érdeke Európa országainak egymás ellen ugrasztása (+Bogár László gondolatai)

(Mandiner Makronóm nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55