szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Olaszországban már olyan veszélyes tömegközlekedni, hogy külön vasúti kocsit kérnek a nők

Itáliában a migrációs válság hatásaként hatalmas ugrás figyelhető meg a nemi erőszak áldozatainak számában. A túlfűtött szexuális hajlammal rendelkező migránsok szinte válogatás nélkül szedik áldozataikat. Így volt, hogy 13 éves fiút, máskor saját befogadójukat bántalmazták. A nők most a tömegközlekedési eszközök veszélyeztetettsége miatt kampányolnak. 

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!

A múlt hét folyamán egy, Milánóból induló vonaton történt incidens volt az utolsó csepp a pohárban. Ugyanis egy vonaton utazó nőt egy észak-afrikai migráns, és egy “olasz állampolgárként” emlegetett férfi brutálisan megerőszakolta a vonaton. Egy másik nőre is rátámadtak, szerencsére őt nem sikerült megbecsteleníteniük.

Matteo Salvini is megszólalt az ügyben, aki jól rámutatott arra a baloldali logikai hiátusra, mely szerint: két migráns rátámadt két nőre, mégis azok vannak rosszfiúként kiemelve, akik a migráció ellen küzdenek.

Az olasz statisztikai hivatal, az ISTAT jelentése szerint az országban elkövetett erőszakos szexuális támadások felét a Európán kívülről érkező illegális bevándorlók követik el. Volt olyan eset, amikor egy 92 éves asszonyt erőszakolt meg a kongói migráns egy idősek otthonában.

Az irányíthatatlanná vált körülmények között ezért indították el a petíciót, ugyanis a veszélyes, kontrollálatlanul viselkedő migránsoktól való félelem olyan magasra hágott, hogy számos nő már nem érzi biztonságban magát a tömegközlekedési eszközökön. Elképesztő, hogy hagyták eddig elfajulni a helyzetet.

11 migráns erőszakolt meg egy lányt Németországban, az ügyészség szerint nincs miért letartóztatni őket

Saját gyerekeiket fullasztották vízbe gondatlanságból a migránsok

Hamburgi mindennapok: újabb migráns által elkövetett nemi erőszak

(Breitbart nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55