
Kétszeresére növekedett az illegális bevándorlók száma Olaszországban
Kétszer annyi illegális bevándorlót regisztráltak Olaszországban, mint tavaly ilyenkor. Számuk meghaladta az 50 ezret, nyáron pedig még ennél is többen jöhetnek.
Kétszer annyi illegális bevándorlót regisztráltak Olaszországban, mint tavaly ilyenkor. Számuk meghaladta az 50 ezret, nyáron pedig még ennél is többen jöhetnek.
Videóra veszik az egymás közötti leszámolásokat az észak-afrikai migránsokból alakult bécsi drogbandák.
Csónakkal szállította egy Lengyelországban élő tunéziai férfi a migránsokat Zalába, a Mura folyón át – jelentette ki pénteken a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.
Annyi migráns érkezik folyamatosan Ausztriába, hogy már kénytelenek több településen is befogadóközpontokat állítani. Egy-két ilyen településen kétszáz százalékkal ugrott meg a bűncselekmények száma.
Idén ez nem az első eset, hogy nagyobb migránscsoportok verekednek össze Szerbiában, most azonban halálos áldozat is van. Ezúttal két illegális bevándorlóhorda verekedett össze késekkel […]
Az autójának ütközve kapták el az embercsempészt a rendőrök az M1-es autópályán. A lengyel rendszámú autóban 10 migránst csempészett egy férfi.
A Belügyminisztérium közlése szerint a fogvatartottak 12%-a külföldi embercsempész. Egy új kormányrendelet értelmében pedig az újonnan elfogottakra nem azonnal börtön várhat, hanem – ahogyan az […]
Sokkoló videók terjednek az interneten, amelyeken migránsok zaklatnak járókelőket fényes nappal. Egy korábban megtörtént hollandiai eset után most német járókelőkre támadtak a migránsok.
Hatalmas port kavart egy videó Hollandiában: rögzítésre került, ahogyan egy kutyáját békésen sétáltató férfire üvöltöző migránsok támadtak rá.
Szüntelenül érkeznek az aggasztóbbnál aggasztóbb hírek a Szerbia felől özönlő migránsok erőszakosságáról. Felesleges abba a hitbe ringatnunk magunkat, hogy hozzánk úgysem jut el az idegen […]