vasárnap, július 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Észak-afrikai migráns támadt Szegeden

Szombat délután egy szegedi vendéglátóhely teraszán ülőkre támadt egy észak-afrikai migráns. A rendőrök csak sokkolóval tudták ártalmatlanná tenni. Spigut Tamás, a hely tulajdonosa a Magyar Jelennek mesélte el, hogy pontosan mi is történt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Spigut szerint régóta problémát okoznak a környéken azok a biciklisek és rolleresek, akik járdán száguldoznak és sok esetben nem figyelnek az ott közlekedő gyalogosokra, vagy a vendégekre, akik a jó idő miatt előszeretettel tartózkodnak a teraszokon. Ebből alakult ki a szombat délutáni konfliktus is.

„Éppen kiléptem a járdára, ez a külföldi pedig egész egyszerűen elütött. Amikor pedig kérdőre vontam, ahelyett, hogy elnézést kért volna, a táskájába nyúlt és egy boxert elővéve indult meg felém” – mesélte Spigut.

Hozzátette, hogy a teraszon ülő vendégeknek, akik végignézték az egészet, nem is kellett több, egyből a vendéglátós védelmére keltek.

észak-afrikai migráns

Többen számon kérték a balesetet okozó, feltehetően észak-afrikai migráns fiatalembert, aki erre reagálva odalépett az egyik asztalhoz, és megütött egy vendéget. Egy rendőrjárőr épp ott hajtott el és látták, mi történik, ezért megálltak és azonnal intézkedni kezdtek.

„A fickó a rendőrökkel szemben is agresszíven lépett fel, akik többször felszólították, hogy tegye le a kezében lévő eszközt. Nem engedelmeskedett, sőt, láthatóan támadó mozdulattal fordult a rendőrök felé, akik sokkolóval tették ártalmatlanná, majd előállították” – mesélte az esetről Spigut.

észak-afrikai migráns

Nem ez volt az első ilyen eset, néhány hete ukránok verekedtek össze a helytől nem messze, de a belvárosban is egyre többször fordul elő, hogy külföldiek okoznak problémát. Az elmúlt hónapokban a vendégmunkások miatt is látványosan gyarapszik a harmadik világból hazánkba érkező migránsok száma, ez pedig egyértelműen közbiztonsági kockázatokkal is jár.


 

Franciaországban egy 14 éves diák halálra késelt egy oktatási asszisztenst

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

SZBU-s a tanú, akivel megpróbálják megmásítani Sebestyén József halálának körülményeit az ukránok

Miközben sorra látnak napvilágot tények, fotók és dokumentumok arról,...

Letartóztatták a kárpátaljai templom feltételezett gyújtogatóját

Elfogták a palágykomoróci görögkatolikus templom feltételezett gyújtogatóját – közölte...

Drónokkal gyilkolja szándékosan a gyermekeket Izrael (I. rész)

Az izraeli hadsereg kínai gyártmányú kereskedelmi drónokból álló flottát...

NJSZ: Meg kell védeni a kárpátaljai magyarokat és véget kell vetni a jogfosztásuknak!

Sebestyén József beregszászi magyar férfit akarata ellenére sorozták be...

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Kategóriák

Letartóztatták a kárpátaljai templom feltételezett gyújtogatóját

Elfogták a palágykomoróci görögkatolikus templom feltételezett gyújtogatóját – közölte...

Drónokkal gyilkolja szándékosan a gyermekeket Izrael (I. rész)

Az izraeli hadsereg kínai gyártmányú kereskedelmi drónokból álló flottát...

NJSZ: Meg kell védeni a kárpátaljai magyarokat és véget kell vetni a jogfosztásuknak!

Sebestyén József beregszászi magyar férfit akarata ellenére sorozták be...

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55