vasárnap, december 22, 2024
-0.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

LMBTQP ellen tüntetett és az áldozatokért gyújtott mécsest a Mi Hazánk

Kedd este Bicskén tartott fáklyás tüntetést a Mi Hazánk Mozgalom. A nemzeti ellenzék párt a homoszexuális pedofil bűncselekményben érintett, elnöki kegyelemben részesített igazgatóhelyettes, K. Endre házától a fél órára lévő gyermekotthonig vonult, ahol mások mellett László Attila, Toroczkai László és Dúró Dóra is felszólalt. A demonstráció végén a résztvevők mécseseket gyújtottak a pedofília áldozataink emlékére.

Adód 1%-ával harcolj a pedofília ellen, támogasd a HVIM-t!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashatsz.
Felajánlásodat az Azonosságtudat Alapítványnak küldheted el!
Adószám: 18218082-1-07

A fáklyás felvonulást még azelőtt jelentette be a Mi Hazánk, hogy K. Endre kegyelmi ügye miatt Novák Katalin államfő lemondott tisztségéről, valamint az ominózus kegyelmi döntést annak idején igazságügyi miniszterként ellenjegyző Varga Judit is bejelentette, hogy visszaadja parlamenti mandátumát, és visszavonul a közéletből.

A nemzeti ellenzéki párt előzetesen azt közölte,

a rendszerszintű problémák miatt, az LMBTQ-felvonulás betiltását követelve, és azért tüntet Bicskén, hogy a jövőben nyilvánosak legyenek a kegyelmi döntések.

Hétfő este Donáth Anna és Bedő Dávid momentumos politikusok bejelentették: ellentüntetéssel készülnek, mert szerintük a Mi Hazánk összemossa a pedofíliát a homoszexualitással. A balliberálisokat ismét csak a valóság zavarja, hiszen ténykérdés, hogy

egy homoszexuális pedofil zaklatta a rábízott gyermekeket a bicskei gyermekotthonban, ahogy az is, hogy a pedofilbűnözők körében felülreprezentáltak a homoszexuálisok.

Toroczkai elküldte a momentumosokat Amerikába

Toroczkai azzal kezdte a beszédét, hogy a mostani tüntetés elsősorban a Fidesz álságos politikájának leleplezésére hivatott,

“de ha már idejöttek a nagy demokraták, hogy akadályozzanak minket demokratikus jogaink gyakorlásában, akkor néhány szót hozzájuk is szólnék”.

Toroczkai László azt javasolta a momentumosoknak, hogy ha már ennyire szeretnek Amerikába járni, olvassanak amerikai tanulmányokat is, melyek kimondják, hogy a homoszexualitás és a pedofília szorosan összefügg, jóval nagyobb arányban lesznek pedofilbűnőzők a homoszexuálisok, mint a nem homoszexuálisok. Kijelentésére a nagyjából tíz momentumos ismét heves óbégatásba kezdett.

A Mi Hazánk elnöke elmondta, nem értet egyet azzal a fideszes és balliberális gyakorlattal, hogy még a pedofilbűnözőknek is több joga van, mint az áldozatnak, ezért teljes nevén nevezte a sajtóban csak V. Jánosként ismert Vásárhelyi János bicskei pedofil igazgatót.

“Ha mi hazánkos kormány lenne Magyarországon, az lenne az első dolgunk, hogy ezt a pedofilbűnözőt kasztrálnánk”

– tette hozzá.

Toroczkai elmondta, a Fidesz-kormány képmutató politikát folytat, és valójában Orbán Viktor, aki egykoron a liberális internacionálé alelnöke volt, belül még mindig liberális.

A Mi Hazánk elnöke arra is kitért, hogy Bayer Zsolt bejelentette, március 15-ére ismét békemenetet szervez. Ennek kapcsán elmondta, a Fidesz rengeteg jószándékú, nemzeti érzelmű és keresztény magyar embert csap be.

Toroczkai hozzátette, a Fidesz bevándorláspolitikája ugyanúgy képmutató, mint a gazdaságpolitikája, mert a vendégmunkások behozatala éppen annyira migráció, mint ami ellen a kormánypárt politikusai tiltakoztak az elmúlt években.

“Elég volt mind a balliberális oldalból, mind a Fidesz képmutató politikájából! Harmadik, magyar útra van szükség, ez pedig a Mi Hazánk!”

– húzta alá, hozzátéve, hogy olyan törvényekre van szükség, amelyek lehetővé teszik, hogy a pedofilokat örökre kivonhassuk a társadalomból, hogy ne mászkálhassanak a gyerekeink között.

Toroczkai László beszéde végén köszönetet mondott mindazoknak, akik megjelentek a rendezvényen.

A Szent Korona Rádió korábban is foglalkozott már a pedofília és a homoszexualitás összefüggéseivel, lásd az alábbi kapcsolódó cikkeket.

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Még hogy nincs összefüggés a pedofília és az „LMBTQ-közösség” között! Újabb gyermekmegrontó aktivistát buktattak le (18+)

Közeledünk a következő létrontó őrület felé: a pedofíliát mentegeti az LMBTQP-lobbi

Meg sem lepődünk: pedofil a Pride igazgatósági tag

Egy 13 éves fiút zaklatott Bite Zsolt, miután azzal védekezett, hogy ő nem pedofil

LMBTQP és pedofil Drag Queen programokat pénzel az Európai Bizottság

Végleg bekerülhet a pedofil az LMBTQPXYZ mozaikszóba?

A tagadás máza alatt – hogyan is állnak valójában a liberálisok a pedofilokhoz?

Legfrissebb

“Égjen le a mecset! Épüljön fel a szentély!” – Mecsetet gyújtottak fel a zsidó telepesek

A megszállt Ciszjordániában közben gőzerővel folyik a zsidótelepítés, s...

Többen dezertálnak, mint amennyien meghalnak az ukrán hadseregben?

Az ukránok megkongatták a vészharangot, hogy a frontvonal egyes...

Hivatalosan is Ukrajna nagykövete az álmagyar Sándor Fegyir

Tovább érzékenyítené Zelenszkij a magyarokat az ukránok irányába, ennek...

Legalizálja a deviáns házasságot Japán is?

Japán az utolsó a legfejlettebb gazdaságú országok között, mely...

Kategóriák

“Égjen le a mecset! Épüljön fel a szentély!” – Mecsetet gyújtottak fel a zsidó telepesek

A megszállt Ciszjordániában közben gőzerővel folyik a zsidótelepítés, s...

Többen dezertálnak, mint amennyien meghalnak az ukrán hadseregben?

Az ukránok megkongatták a vészharangot, hogy a frontvonal egyes...

Hivatalosan is Ukrajna nagykövete az álmagyar Sándor Fegyir

Tovább érzékenyítené Zelenszkij a magyarokat az ukránok irányába, ennek...

Legalizálja a deviáns házasságot Japán is?

Japán az utolsó a legfejlettebb gazdaságú országok között, mely...

Trump követelése Orbánnak sem tetszik, hogy a GDP 5%-át költsük honvédelemre

Trump szövetségesének tekintett Orbán Viktornak sem tetszik Trump csapatának...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55