Győzelem: Leállították a nagyváradi főapát kilakoltatását

Az összefogás ereje győzött: harmadszorra is megakadályozták a magyar hívek – illetve a Mi Hazánk Mozgalom több politikusa -, hogy kilakoltassák a premontrei főapátot Nagyváradon. Immáron úgy tűnik hogy végleges a győzelem, ugyanis leállították a kilakoltatást – számolt be róla a Magyar Jelen.
Mire lehet számítani nemzeti oldaliként a Tisza győzelmét követően? Véleménycikkünk a választásokról

Cseberből vederbe: a Tisza Párt választási győzelme világosan megmutatja, hogy mi a probléma a demokráciával, a könnyedén befolyásolható tömeggel, a magasabb célokat nélkülöző politizálással. A következő négy évben a nemzeti oldal szerepe várhatóan felértékelődik, nagyobb teret kap és még jobban összekovácsolódik. Na persze a Fideszről mindenki felejtse el, hogy nemzeti lenne, remélhetőleg most már el […]
Bűnvadászok: a magyar titkosszolgálat már egy évtizede lehallgatja Toroczkai Lászlót

A Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a Bűnvadászok társaságában látogatta meg Orbán Viktor hatvanpusztai, Magyar Péter budai és Schadl György siófoki ingatlanjait, miközben bizonyítékokkal alátámasztva számolt be a három szereplő körei által feltételezhetően elkövetett korrupciós és egyéb bűncselekményekről – írja a Magyar Jelen. Kiderült: a magyar titkosszolgálat már egy évtizede lehallgatja Toroczkai Lászlót.
Jön a leleplező videó: az egész ország megtudhatja, melyik miniszter áll a végrehajtó maffia csúcsán

Csütörtök este Toroczkai László legújabb videójában ígérete szerint bizonyítékokkal alátámasztva fedi fel a végrehajtói hálózatot háttérből irányító másik miniszter kilétét. Kiderül az is, hogy a Fidesz csúcsvezetőinek és Magyar Péternek még sok közös titka van, amelyeket egyikük sem akar a nyilvánosság elé tárni – írja a Magyar Jelen. Előzetes videó alább.
Toroczkai László szembesítette a magyar valósággal Orbánt: Végrehajtó és felszámoló maffiák sanyargatják a magyarokat

Orbán Viktor tavaszi jelentésében a Fidesz-kormány látszólagos eredményeiről, és az elkövetkező egy évre vonatkozó tervekről hangzatos szónoklatban számolt be az Országgyűlés előtt. A Mi Hazánk elnöke és parlamenti frakcióvezetője, Toroczkai László viszont szembesítette a miniszterelnököt hazánk siralmas helyzetéről: a termékenységi ráta hamarosan negatív rekordokat döntöget, a nemzetgazdaságot akkumulátorgyáraknak és más multiknak szolgáltatja ki a kormány, […]
Larry Fink, a Blackrock vezérigazgatója lett az amerikai tárgyalódelegáció „jóléti tanácsadója”

Larry Fink, a BlackRock vezérigazgatója csatlakozott Donald Trump amerikai elnök ukrajnai béketárgyaló csapatához „jóléti tanácsadóként” – jelentette be Steve Witkoff amerikai különmegbízott. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke X-felületén reagált a hírre, amely alább olvasható. Felhívta rá a figyelmet, hogy milyen is a globalista elit „jóakarata”.
Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban két helyszínen is megemlékezést tartott, melyen neves jobboldali közéleti szereplők szólaltak fel – többek között Budaházy György és dr. Gaudi-Nagy Tamás -, valamint az esemény végén Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke videós üzenetet küldött Brüsszelből. Alább két videó tekinthető meg a rendezvényről, valamint változtatás nélkül […]
Toroczkai: Őrültség megszakítani a gazdasági kapcsolatokat a BRICS-országokkal

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az Ultrahang Plusz beszélgetős műsorának vendégeként számolt be többek között az oroszországi útjáról, és a Medvegyevvel való találkozásának jelentőségéről. Ehhez kapcsolódóan tiszta vizet öntött a pohárba Kárpátalja kérdésében. Sokan ugyanis azzal indokolják a kárpátaljai helyzet szőnyeg alá söprését, hogy a magyar kisebbségen verhetik le az ukránok, ha bárki egyáltalán […]
Toroczkai László Medvegyevnek: Ukrajnában nagyon erős az elnyomás

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az oroszországi Szocsiba utazott a BRICS-Európa találkozóra, ahol fel is szólalt. A zártkörű tárgyalás során pedig felhívta a figyelmet a kárpátaljai magyarság, és más elnyomott kisebbségek helyzetére. Az erről szóló dokumentumot a tárgyalás végén át is adta Dmitrij Medvegyevnek, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsa elnökhelyettesének.
Toroczkai: A zsidóknak és palesztinoknak nem Magyarország az anyaországa

Gulyás Gergely a Kormányinfón jelentette be, hogy Magyarországra invitálja az „üldözött” zsidókat, míg Toroczkai nem kér sem zsidó, sem palesztin, sem más migránsokból. Ilyen alapon viszont az összes zsidó bejöhetne Magyarországra, hiszen mind találnak valami apró-cseprő dolgot, ami okán panaszkodhatnak, sajnáltathatják magukat, vagy ha nem találnak, akkor csinálnak.