Már szállodákat vásárolnak a migránsoknak Hamburgban

Hamburgban is fokozódik a „menekültválság”. Most a város egy egész szállodát vásárolt fel, hogy a világ minden tájáról érkező illegális bevándorlókat fogadhassa. Uhlenhorstban (Barmbek-Süd) a közelmúltban önkormányzati tulajdonba került egy sokemeletes bérház, és a város most megvásárolta a Schnelsenben (Eimsbütteli kerület) található Select konferenciaszállót is.
Egész Európára veszélyt jelenthet a Frontex új vezetője

A Frontex új vezetője, Hans Leijtens veszélyes egész Európára, ugyanis nem célja az európai határok védelme az illegális bevándorlók ellen, hanem a migránsok jogi tájékoztatását tartja fontosnak.
Svédország már inkább mégsem kérné az eddig tárt karokkal várt migránsokat

A svéd kormány már igyekszik megváltoztatni a migrációs politikáját a túl nagy létszámra hivatkozva. Teszik ezt úgy, hogy néhány éve ők csalogatták legjobban magukhoz az illegális bevándorlókat és ők néztek a legszúrósabb szemekkel azokra, akik nem így tesznek.
A Magyarországra jövő néger „egyetemista” köddé válik az EU-ban

Az Index információi szerint a magyar egyetemeken tanuló külföldi hallgatók mintegy 10-20 százaléka egyszerűen olajra lép, és valamelyik nyugat-európai országba távozik. Volt olyan évfolyam, ahol a hallgatók 30-40 százaléka egyszerűen köddé vált.
30 centis késsel támadott Brüsszelben egy migráns

Videó felvétel is készült arról a migránsról, aki több ember között kezdett ámokfutásba 30 centi hosszú késével egy brüsszeli pályaudvaron. Amíg le nem fegyverezték a rendőrök, a bűncselekményben egy férfi komolyabban is megsérült.
A késelő migráns nem is tartózkodhatott volna Franciaországban

A líbiai migráns, aki egy pályaudvaron teperte le és szúrta meg többször áldozatát, 2022 óta nem is tartózkodhatott volna francia földön. A kamera felvételen jól látszanak a részletek, miközben a Allah Akbar felkiáltással támad, ami aligha a vallásosságra, inkább a terrorista berögződésre utal jelen esetben is.
Kiskorú bűnözők, vagy inkább hazudozó nagykorú erőszakos migránsok?

A migránsok bevett szokása, hogy nemcsak a származásukkal, de a korukkal kapcsolatban is hazudnak azért, hogy ha bíróság elé kerülnek, enyhébb büntetésben – vagy semmilyen retorzióban ne – részesüljenek. Nincs ez máshogy Franciaországban sem, az ottani hatóságok statisztikái és adatai alapján összegezték, hogy milyen mértékben változott az elmúlt években a bűnözés az országban.
A migránsok és a szélsőbal szétverték Németországot szilveszter éjjelén

A migránsok lakta területeken és a szélsőbaloldal által uralt részeken káoszba fulladt szilveszter éjszakája Németországban. Több sérültről, felgyújtott járműről és rendőrök elleni támadásokról számoltak be.
TL feljelentette a kormányt és a MOL-t, íme a Fidesz bosszúja

Ezt a videót a TikTok letiltotta, törölte. Erre a cenzúrára már nincsenek szavak. Karácsonykor kapta kézhez Toroczkai László azt a levelet, amit a kormányhivatal küldött az ásotthalmi önkormányzatnak. Ebből kiderül, hogy miután a TASZ kérésének eleget téve, elítélték az ásotthalmi mezőőröket, amiért évek óta megállítják a hazánkba és házainkba sokszor felfegyverkezve betörő migránsokat, most ellene […]
Bántalmazóját védte a Francia migrássimogató, ellene is eljárás indult

Egy 23 éves francia nő tett feljelentést a rendőrségen, miszerint megerőszakolta őt egy fehér férfi. Hamar kiderült a turpisság, hogy hazudik és egy bevándorlónak esett áldozatul.