Harc a TEK-kel, az ügyészséggel és a végrehajtókkal: Gyermekelhelyezési per a Fideszes ügyésszel szemben
Nemrég a Magyar Jelen szerkesztőségét kereste meg egy debreceni férfi, aki lassan 10 éve harcol a Hajdú-Bihar vármegyei főügyészség ügyészével, aki betolakodott az életébe, elvette a családját és megpróbálja tönkretenni az életét. Valószínűleg a Fidesz védelmét élvezi, így a pálya egyértelműen neki lejt,
Így tette tönkre a NER a magyar lovassportot
Az utóbbi időkben a Magyar Lovassport Szövetséget számos botrány övezte, ezért a Magyar Jelen munkatársai úgy döntöötek, hogy részt vesznek a Magyar Lovassport Szövetség éves közgyűlésén. Alább az ő beszámolójuk olvasható.
Niedermüller 40 milliót költött a Facebook profiljára – természetesen az önkormányzat pénzéből
Niedermüller Péter DK-s polgármester a saját személyes profilja, imázsa kialakítására költött az erzsébetvárosiak adóforintjaiból, nagyságrendileg 40 milliót – legalábbis erről számolt be egy Budapesti Prókátor néven futó Facebook-oldal. Ráadásul az összegek a polgármester vejének baráti köréhez kerülhettek.
Leszámolnának két világhírű budapesti cukrászdával, mert Szamos Miklós tulajdonos állítólag nem fizetett „védelmi pénzt”

Felszólították a Ruszwurm és a Korona cukrászda tulajdonosát, hogy ürítse ki az üzlethelyiségeit, és az előbbit május 9-én, míg az utóbbit 14-én adja át a végrehajtóknak. Szamos Miklós tulajdonos szerint az egész ügy azért csúcsosodott ki, mert V. Naszályi Mártának korábban nem fizetett védelmi pénzt, majd közölte, ellenállnak, és nem hajtják végre az utasítást, „ha […]
Újabb fejlemények vannak az óbudai korrupciós botrány kapcsán

Az óbudai önkormányzatot érintő jelentős korrupciós botrányban újabb fordulatok történtek: a bíróság meghosszabbította három gyanúsított letartóztatását, miközben egy negyedik személy bűnügyi felügyelet alatt áll. A botrány középpontjában álló, Atlas Hill Kft. nevű cég reklámszolgáltatások helyett különös módon burgonya- és okosóra-szállítással is foglalkozott. Az önkormányzat által lefoglalt iratok és szerződések nem tartalmazták F. László Pál és […]
Éveket is kaphatnak az óbudai korrupciós botrány gyanúsítottjai

Az óbudai korrupciós botrányban négy személyt gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vesztegetés, befolyással üzérkedés és további bűncselekmények miatt, amelyek kapcsolódnak a baloldali politikához és az óbudai önkormányzat fiktív szerződéseinek ügyéhez. A helyi jobboldal rendkívüli ülésen szeretné vizsgálni az ügyet, és a DK-s polgármester tevékenységét, Kiss László esetleges érintettségét. Az érintettekre akár nyolc évig […]
Rendőrök szállták meg a DK-s óbudai önkormányzatot – 4 embert már őrizetbe is vettek

Hatalmas botrány van kibontakozóban a DK vezette óbudai önkormányzatnál. Tegnap nyomozók szállták meg az önkormányzat épületét, házkutatást tartottak, lefoglaltak, 4 embert pedig már őrizetbe is vettek.
„Bazmeg, valahol laknom kell!” – beköltözött a fideszes polgármester Bácsszőlősön az uniós pénzből felújított egészségházba

Hadházy Ákos tevékenységét tekintve közelebb van a bohóchoz, mint a politikushoz, azonban most jogos kérdést vetett fel. Videón szembesítette a bácsszőlősi polgármestert, hogy miért lakik az uniós pénzből felújított egészségházban, de ő azt is letagadta, hogy ő lenne a polgármester.
Brutális gazdagodás az óbudai balos politikusoknál

Egészen elképesztő módon megszedték magukat pár év alatt a DK politikusai. Azt mindig is sejtettük, hogy a korrupció lételeme a semirekellő hazaáruló politikusoknak, de ezt így látni mégis durva, van aki annyit keresett egy év alatt, amit egy tisztességes munkát végző átlagember egész életében nem tud megkeresni. Döbbenetes számok. Aki nem hiszi, az óbudai önkormányzat […]
Újabb ukrán korrupció: 2 milliárd forint értékű kastélyra tett szert Kijev polgármestere Hamburgban

A Zelenszkij anyósának egyiptomi villája után, melynek kapcsán meggyilkolták a korrupcióra fényt derítő újságírót, most napvilágot látott más luxusingatlan is, ami az ukrán vezetők tulajdonába jutott. Jelen esetben Vitalij Klicsko, kijevi polgármester, korábbi boxoló vallotta be, hogy egy 6 millió dollár értékű kastély került a birtokába.