Iszlám Állam kontra Azov – Avagy ki a hős Ukrajnában?

Egyre jobban terjed a magát hazafinak, nacionalistának, szélsőjobboldalinak stb. tituláló oldalon az az álláspont, hogy Mariupolt, azon belül az Azovstalt védő ukrán alakulat, főleg az Azov-ezred tagjai hősök. Egyesek még párhuzamot is állítottak a második világháborús, Budapestet védő hősökkel, „Festung Mariupol”-t kiáltva. Sőt, támogatói pólók is születtek magyarországi nemzetiek részéről az ukránokat éltetve!
Megtiltották az újságíróknak az Azov nácizását, ezért a zsidó firkász lemondott

Az orosz- és magyarellenes, soviniszta Azov zászlóalj egyre kegyetlenebb tetteket hajt végre, a liberális sajtó azonban igyekszik őket mosdatni. Annak ellenére, hogy tömve vannak náci jelképekkel, és még a saját szóvivőjük is beismerte, hogy jónéhányan „neonácik” közülük, a baloldali sajtó megtiltotta szerzőinek, hogy ilyen kifejezéssel bélyegezzék őket. Persze a zászlóaljnak köze sincs a valódi jobboldalisághoz, […]
Civileket használnak élő pajzsként a baromarcú azovosok Mariupol maradékában
Mint ismeretes, Mariupolt védő, vadsoviniszta, 2014-től az oroszajkú lakossággal kegyetlenkedő, zsidó oligarcha által alapított, magát nácinak tartó Azov-zászlóalj (értsd: nagyon zavaros, mint a fenti fénykép, Nato és horogkeresztes zászló együtt) maradéka még mindig nem adta meg magát Mariupolban, hanem az Azovstal nevű gyárnegyedbe húzódott vissza, azoknak a pincéiben és bunkereiben alakítottak „erődöket”. Gyakorlatilag egy-két százan […]
Kadyrov: Az egypólusú világ összeomlásáról (összegzés)

A Szovjetunió 1991-es széthullásával világunk lényegében egypólusúvá vált, azóta az USA mint szuperhatalom a világ csendőreként tetszeleg. A helyzet azonban megváltozni látszik, ha örülünk neki, ha nem, az oroszok az elmúlt évtizedben kezdték visszanyerni erejüket, mely konfliktusok eszkalálódásához vezetett. De miért olyan fontos az ukrajnai helyzet az újbóli többpólusú világrend kialakulásának küszöbén? Erre igyekszik választ […]
A nyugat felkent ukrán hősei attól sem riadnak vissza, hogy keresztre feszítsék áldozatukat

Síri csönd és elhallgatás lengi körül már lassan egy évtizede az ukránok hírhedt önkénteseit, akiket a nagyvilág csak AZOV zászlóaljként emleget. Brutalitás, bestiális gyilkosságok és néha már sátáni cselekedetek kísérik az AZOV önkénteseinek útját. A liberális szabadelvű világ képviselőinek még egy keresztre feszített, és a kereszten elégetett ember pusztulása sem volt elegendő, ahhoz, hogy szót […]
Csemegézünk az Azov és Pravi Szektor híradásaiból is, amíg még lehet… (friss jelentéssel)

A Szent Korona Rádió megpróbálja a leghitelesebb képet festeni a háborúról, és beszámolni mind a két fél álláspontjáról. Persze, az ukrán háborús propagandát zengi az egész nyugati (és magyarországi) média, ezért jobban koncentrálunk azokra a híradásokra, amik pontosan ezt a propagandát és dezinformációt cáfolja, így oroszbarátnak tűnhetünk, de erről nincs szó… A kettő, jelenleg vizsgált […]
Iskolákba, kórházakba, óvodákba bútoroznak be az ukrán egységek

„Ismételten iskolát bombáztak le az oroszok!” „Kórházakra lőnek az orosz katonák!” – szólnak a vezető médiumok. A legtöbb eset hátterében azonban nem a „keletről előretörő barbár hordák” brutalitása áll, hanem egyszerűen ezeken a helyeken alakították ki harcállásaikat az ukránok.
Ukrajnai aprók

Jó ideje nem foglalkoztunk már Ukrajnával és a benne dúló (polgár)háborúval. Most pótoljuk.