A Szovjetunió 1991-es széthullásával világunk lényegében egypólusúvá vált, azóta az USA mint szuperhatalom a világ csendőreként tetszeleg. A helyzet azonban megváltozni látszik, ha örülünk neki, ha nem, az oroszok az elmúlt évtizedben kezdték visszanyerni erejüket, mely konfliktusok eszkalálódásához vezetett. De miért olyan fontos az ukrajnai helyzet az újbóli többpólusú világrend kialakulásának küszöbén? Erre igyekszik választ adni a gyökérproblémák vizsgálatát bevonva Ramzan Kadyrov, Csecsenföld elnöke. Alább írásának összefoglalóját közöljük, mely nem tükrözi teljes mértékig szerkesztőségünk véleményét, ugyanakkor megfontolandó elemei miatt elengedhetetlennek tartottuk közreadását.
Kövesd nyomon a Szent Korona Rádió híreit Telegramon is!
Háborús, exkluzív anyagok, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Csecsenek és az egypólusú világ kialakulása
“Ha a harc elkerülhetetlen, neked kell először lecsapni” /Vlagyimir Putyin/; kezdi sorait Kadyrov. Ezen kezdőmondat fontos szerepet fog játszani a későbbiekben, a háború indoklásával kapcsolatban. Előtte azonban pár történelmi helyzetet még vizsgálat alá kell vetni. Például, hogy miként értékeli a csecsen elnök a Szovjetunió széthullását?
“Több mint 30 év telt el a hidegháború vége óta. Tényleg nagyon régen volt. A kor emlékei, mint egy régi filmhíradó, fakó színekben, tompa hangzásban és az évek óta megrongálódott filmre jellemző műalkotásokban tűnnek fel. 1991 azonban a békés együttélés végső vége lesz” – kezdi a csecsen elnök a népével kapcsolatos részek tárgyalását. Csecsenföld a Szovjetunió szerves részét képezte, munkásaik “egyszerű, kemény szovjet munkások voltak”, akik az írás szerint nemzeti hovatartozásukat csak sokadlagos kérdésnek tekintették. A kommunista birodalom, és ezáltal a térség összetartó erejének széthullása azonban számukra nem hozta el a várva várt jólétet:
“A »lopás« kifejezés, amely a csecsen számára abszurd, a mindennapi szókincs részévé vált, a legszebb város kellős közepén található híres »Népek barátsága« emlékmű pedig a rabszolga-kereskedelem egyik pontja lett.”
Csecsenföldnek a Szovjetunió széthullása két súlyos háborút hozott, továbbá jelenlegi elnökük oroszbarát, így bizonyos árnyaltabb tekintettel nézve érthetőek szavai.
A kétpólusú világ kialakulása
Kiváltképpen ezen témát taglaló bekezdésekben találkozhatunk a legerősebb kommunista romantikával és nosztalgiával Kadyrov részéről. Mi lehet ennek az alapja?
A liberális és a kommunista szembenállás a második világháború idején ideiglenesen felszámoltatott, és a közös ellenség, a nacionalizmus és nemzeti szocializmus ellen fordultak; pedig jól tudjuk, hogy előtte is komoly szembenállások voltak a két baloldali ideológia között.
“A második világháború hurrikánként söpört végig a bolygón, és a Szovjetuniót érte a legsúlyosabb csapás.”
Nem vita tárgya az elnök állítása, mely szerint a baloldal a győzelmet a Szovjetunió hatalmas gazdasági- és emberáldozatának köszönhette. Ott sem téved, amikor az atombomba és az USA korai egypólusra való törekvését veszi górcső alá, ugyanis az Államok nemcsak Japán térdre kényszerítése miatt, hanem az egyeduralom megszerzésének céljával fejlesztette ki a tömegpusztító fegyvert.
A NATO, mint antikommunista, vagy inkább oroszellenes szövetség?
1949-ben az USA megalakította a NATO-t, “amelynek tulajdonképpeni célja a Szovjetunió elleni harc volt. Mindannyian tudjuk az eredményt – az Unió megszűnt létezni, de a NATO, amelynek feladata állítólag a második világháború utáni szovjet terjeszkedés veszélyének megfékezése volt, csak bővült.”
Kadyrov így állítja, hogy a NATO-nak az alapításkori alapelvei miatt jelenleg nincsen létjogosultsága, főleg, hogy napjainkra, egyre erőszakosabbá válásával illegális harci módszereket alkalmaz, mint a szankciók, az ellenzék támogatása, forradalmak szervezése, a vezető réteg fizikai megsemmisítése.
Tetteivel a hidegháború bevégezte után is egyre jobban Oroszország fenyegetőjévé vált, ugyanis 8 bővítési fázison ment keresztül, melyek mindegyike a szövetségi állam háttérbeszorítását célozta. “Ugyanakkor figyelmen kívül hagyták az orosz-amerikai szerződés és a NATO-val kötött biztonsági garanciákról szóló megállapodás Oroszországra vonatkozó legfontosabb rendelkezéseit. Különösen az észak-atlanti szövetség terjeszkedésének elmaradásáról és a csapásmérő fegyverrendszerek orosz határok közelében történő telepítésének mellőzéséről beszélünk.” Ugyanis a NATO biztosítékot adott Oroszországnak, hogy például Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Magyarország és a Balti államok nem léphetnek be a katonai szövetségbe. A felsoroltak mindegyike legkésőbb 2010-ben taggá vált.
“Az Egyesült Államok az egypólusú világ új rendszerét létrehozva, mivel hitt a Szovjetunió összeomlása után országa kizárólagos vezető szerepében a nemzetközi színtéren, megkezdte fegyverek, köztük támadó fegyverek telepítését az Orosz Föderáció határai közelében.”
– ezzel is súlyosan sértve az orosz érdekeket, továbbá egyre jobban kezdték felborítani az erőegyensúlyt a nemzetközi szintéren.
Kadyrov rávilágít, hogy az USA erőszakos nyomulása egyáltalán nem meglepő, mert ez “egy olyan ország, amelyet meggyilkolt bennszülöttek százezreinek csontjaira és vérére teremtettek. Békés városok bombázása, ártatlan lakóik halála, rablás és erőszak, alkotmányellenes puccsok tervezése és végrehajtása a szuverén államok területén – ez az amerikai diplomácia stílusa és módszere, melynek gyümölcsét a népek ismerik. A liberális Európa, Délkelet-Ázsia és az arab Kelet.”
Kiemeli azt is, hogy nem csupán a jugoszláv bombázások, Irak és Líbia esetén keresztül tud ítéletet mondani, ugyanis maguk a csecsenek is átélték “a Nyugat rosszindulatú és alattomos cselekedeteinek teljes arzenálját.” Gondol itt Kadyrov az első és második csecsen háborúra, melyek során az Oroszországtól való függetlenedés lehetősége lebegett a nép szeme előtt. Állítása szerint a Nyugat rángatta bele a csecseneket ebbe a vállalkozásba, úgy viselkedve, mintha baráti, támogató lenne, közben pedig alattomosan cserben hagyta őket.
“A legrosszabb ellenség az, akiről nem tudsz. Úgy tesz, mintha barát, jóakaró, megfigyelő lenne, de piszkos csápjai behatolnak az agyba, megtévesztik az elmét, egymás ellen állítják a testvéreket.”
Ramzan szerint a Nyugat által kívülről irányított pusztításnak csak apja, Ahmed Kadyrov Putyinnal kötött szövetsége vetett véget. Ezen folyamatról mi is beszámoltunk korábban.
Mindezek után számos országon belüli villongást robbantattak még ki a csecsen elnök értesülései szerint, de ezeket Putyinéknak sikerült leverniük.
Ukrajna, mint fegyver Oroszország ellen
Jól láthattuk az előbbiekből, hogy Kadyrov egyfajta orosz birodalmiságot tart kívánatosnak, így minden olyan szakadár mozgalmat, mely nacionalista irányultságból ered, elvetendőnek tart. Ezért is kezdi az ukránokról szóló rész tárgyalását Sztepan Bandera soviniszta mozgalmának felemlegetésével, s hogy ők aktívan hozzájárultak ahhoz, hogy “ruszofóbia” alakuljon ki Ukrajna területén.
Ennek függvényében Kadyrov, bár nem különbözteti meg a nemzetiszocializmustól, és a valódi jobboldaltól szóhasználatában az ukrán sovinisztákat és vulgárnácikat, valójában pont az alacsonyrendű hozzáállásra vezeti vissza a konfliktusok okát, amellyel az ukránok kisebbségeik felé fordultak. Pedig Ukrajna pont Oroszországnak és a Szovjetuniónak köszönheti területének kialakulását:
Viszont az oroszok elleni uszítás a Nyugat részéről egyre jobban fokozódott:
“Ukrajna tengerentúli “barátai” megszállottan fényes kilátásokat festettek, erősítve az oroszellenes érzelmeket a helyi társadalomban.”
Kadyrov írásának ezen részében rámutat az ordító nyugati kettősmércére is, miszerint míg az ukránok ellen bármi történik, felkapja a média, az oroszokkal szemben elkövetett ukrajnai atrocitásokat viszont folyamatosan elnézték és elnézik ma is.
Tehát a NATO több alkalommal is biztosította Oroszországot, hogy nem fog hasznot húzni a Szovjetunió széteséséből. A 2+4-es tárgyalásokon garantálták: “A NATO nem terjeszkedhet kelet felé sem formálisan, sem informálisan.” Ezzel szemben:
“1999: A NATO egyszerre három állammal bővül: Magyarország, Lengyelország és Csehország.
2004 – további hét: Bulgária, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Észtország.
2009 – Albánia és Horvátország.
2017 – Montenegró,
2020-ban pedig Észak-Macedónia.”
Oroszország biztonságának garantálására több szerződést is kötöttek, például: “1994. december 5-én Magyarország fővárosában, Budapesten aláírásra került, miszerint Ukrajna egyszer s mindenkorra kijelentette, hogy lemond az atomhatalom státuszáról.” Ahogyan korábban arról mi is beszámoltunk, s Kadyrov is felhívja rá a figyelmet, ezt nem tartották be, ugyanis mind az atomprogramra, mind a biológiai fegyvergyártásra vannak már bizonyítékok.
Majdan és az elszakadó népköztársaságok
“2014-ben a Nyugat által támogatott, alkotmányellenes fegyveres államcsíny (az ún. “Maidan”) eredményeként nacionalisták kerültek hatalomra.” Ezek után több, soviniszta akció vette kezdetét, például Odesszában, ahol a zavargások során 42-en égtek el élve – kommentálja Kadyrov a politikai váltást.
“Ugyanebben az évben Ukrajna két régiója (történelmileg orosz területek): a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság szembeszállt a nacionalisták hatalmával. A népszavazás eredményeként a lakosok többsége a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság függetlenségére szavazott.” A népszavazás után pedig megkezdődött a térség ágyúzása, Ukrajna saját állampolgárait lőtte.
A konfliktus megoldására intézkedéscsomagot hoztak létre, melyet Minszkben írtak alá, de ezek soha nem kerültek betartásra. Kadyrov itt csak az Ukrán felet terheli felelősséggel, ugyanakkor ezt nem lehet egyoldalúan megítélni.
A nácizásra viszont ezen részben választ kapunk, ugyanis a szélsőségesen soviniszta tetteiket az ukránok a nemzetiszocializmus köntösébe bújtatták:
“Így Ukrajnában megjelent a nácizmus csíráiból a hétköznapi fasizmus, az ukrán városokban pedig ellenőrizetlen radikális különítmények. Büszkén vonultak fel a Harmadik Birodalom szimbólumaival, jelszavaikban igazolták a nácikat és nyíltan dicsérték a náci Németország legbrutálisabb vezetőit. Mindezeket a fasiszta érzelmeket az UNA-UNSO, a Jobboldali Szektor, a Tryzub, az Aidar, az Azov és más csoportok radikálisai terjesztették. Náci nézeteik következtében ukrán civilek ezrei haltak meg.”
A csecsen elnök itt a konfliktus eszkalálódásában arra is hivatkozik, hogy a szélsőséges elemek felfegyvereztettek a hatalom által, az ukrán vezetés pedig az USA-tól kapta fegyvereit.
Az ukrán brutalitások kiterjedésére pedig ENSZ dokumentumot tár elénk, mely a konfliktusokkal összefüggő szexuális erőszakokról szól. Ezek szerint volt olyan eset, hogy egy Donyeckből való orvost 4 társával együtt meztelenre vetkőztetve hallgattak ki, miközben nemi erőszakkal fenyegették, egy másik férfit pedig elrablása után szintúgy levetkőztettek, fémketrechez kötözték, majd egy fegyvertisztító vesszővel megerőszakolták. Kadyrov szerint ezen eseteket az USA még reagálásra sem méltatta.
Az orosz-ukrán háború közvetlen előzményei
Brutalitások a kisebbségek ellen szinte mindegyik soviniszta államban történnek Kelet-Európában, s az igaz, hogy az ukránokra ez hatványozottan igaz, de mi váltotta ki végülis a konfliktust?
Egyrészt Kadyrov szerint arcátlanságnak számítanak azon szankciók, melyeket az utóbbi években vetettek be Oroszországgal szemben. Másrészt Ukrajna kilépett “a budapesti memorandumból, amely megtiltotta Ukrajnának, hogy saját atomfegyverrel rendelkezzen.”
“A nukleáris fegyverek Ukrajnában való megjelenése esetén a Moszkvába tartó rakéták repülési ideje csak körülbelül 4 perc lenne – ezalatt az idő alatt lehetetlen megakadályozni a támadást.”
Ezáltal Oroszország stratégiai fenyegetettség alá esne, a közvetlen kiváltó oknak Kadyrov ezt szögezi le. Ugyanis állítja, hogy amennyiben Ukrajna atomfegyvert fejlesztett volna, s a NATO-hoz is csatlakozna, akkor elkerülhetetlen lenne a III. világháború kirobbanása. Szerinte a katonai intervencióval a civilek életét mentették meg.
“Az ukrán katonai és neonáci zászlóaljak ezzel ellentétes taktikát alkalmaznak, saját állampolgáraikat »emberi pajzsként« használják: nehézfegyvereket helyeznek el a lakóterületeken, elzárják a humanitárius folyosókat, és elbújnak a civilek háta mögé. Céljuk, hogy több száz halálesetet provokáljanak egy kép kedvéért a külföldi médiának.”
Kadyrov szerint Zelenszkij is külön említést érdemel, ugyanis úgy értékeli a helyzetet, hogy ha Ukrajna élén nem egy bábelnök tetszelegne, akkor nem mélyülhetett volna így el a konfliktus.
Az elérendő célok
Kadyrov igen közel áll Putyinhoz, így érdemes azon soraira is figyelmet fordítanunk, melyek Ukrajna jövőjéről szólnak. Ezen részben a realitás talajáról felszállva kezdetben inkább propagandisztikus, baloldali idealisztikus elemekkel találkozhatunk:
“És ma, amikor egy különleges hadműveletről beszélünk Ukrajna demilitarizálására és denacizálására, emlékeznünk kell arra, hogy az egész világ biztonságáról beszélünk. Megvédjük a világot az Ukrajna területén kialakult fasizmustól és nacionalizmustól. Legfelsőbb főparancsnokunk időben megtett és hatékony intézkedéseinek köszönhetően a tragédiát sikerült megállítani. Az ukrajnai hadművelet a tervek szerint halad, ahogy azt Vlagyimir Putyin elnök bejelentette.
(…) Ukrajna ismét kötelezettséget vállal a blokkon kívüli státusz betartására. Ukrajna eleget tesz a Budapesti Memorandumnak. Ukrajna elismeri az orosz szuverenitását a Krím felett, és elismeri a Donyecki és Luhanszki Népköztársaság függetlenségét. Az ukrán hatóságok meg fogják érteni, hogy nem érdemes nukleáris fegyvert rázni azokra, akik felneveltek és oktattak. Hiszem, hogy a gyönyörű ukrán nép hamarosan visszanyeri szabadságát. Ukrajna hamarosan ugyanolyan multinacionális lesz, mint korábban. És a srácaim büszkén hajtják végre a legtisztességesebb küldetést – felszámolják a Bandera rezsim maradványait és fő erejét. Az “Azovot” és az “Aidart” vagy megsemmisítik, vagy a grozniji népbíróság elé állítják. És itt jobb, ha maguk döntik el, melyik sors kedvezőbb számukra. A harmadik, mint látható, nincs megadva.”
Konklúziók
Ahogyan láthattuk, Kadyrov a helyzetet Oroszország világpolitikai és védelmi szempontjai szerint is vizsgálat alá vette. Kétségtelen, hogy egy Oroszországra egyre jobban rátelepedő NATO közeledés veszélyezteti az ország biztonságát, s azt is láttuk, hogy az ukrán nacionalizmus koránt sem csak a hazaszeretetből áll, hanem keményen jelen van benne a szélsőséges sovinizmus.
Alapvetően egy józan, szilárd tényekre alapozó írásáról beszélhetünk Kadyrovnak, melyen látszik a komoly szakmaiság is. Koránt sem kell ennek azonban azt jelentenie, hogy teljes mellszélességgel kell ezentúl kiállni az oroszok mellett, ugyanis megalapozottsággal egy hasonló írást róluk is lehetne alkotni. Mindenesetre a csecsen elnök által kifejtettek megfontolandóak.
Mindenesetre annak biztosan tanúi lehetünk az elkövetkezendő pár évben/évtizedben, hogy az USA által vezetett egypólusú világ ismételten két, vagy esetleg több pólusúvá válik.
Hogyan váltak az oroszok legelszántabb ellenségeiből szövetségesekké a csecsenek?
(Szent Korona Rádió)