A szovjet megszállást övező rémtettek sorra látnak napvilágot, azonban még bőven akad olyan részei a vörös megtorlásnak amelyek még feltárásra várnak. Erre a feladatra vállalkozott Csarnai Márk történész is aki Kápolnapuszta kevésbé ismert történetét tárta fel.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A falu, ahol megmutatkozott a „felszabadítás” igazi arca
A Vörös Hadsereg még távol volt Magyarország történelmi határaitól, amikor a frontot megjárt katonák és haditudósítók már testközelből ismerhették meg a szovjet rendszer valóságát. A magyarországi lapok 1941 és 1944 között több alkalommal is beszámoltak azokról a borzalmakról, amelyeket a szovjet hatóságok követtek el, és amelyek feltárásra kerültek.
A legemlékezetesebb eset a katyni tömegsír megtalálása volt 1942 őszén. A németek 1943 áprilisában kezdték meg a sírok kihantolását. A Szovjetunió Távirati Ügynöksége természetesen mindent tagadott és a németekre hárította a lengyel hadifoglyok kivégzését.
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia messzemenőkig támogatták a szovjet álláspontot. A szovjet felelősség egyértelmű megállapításához Németország egy tizenkét tagból álló Nemzetközi Orvosi Bizottságot hozott létre, amely egyértelműen bebizonyította, hogy a tömeggyilkosság 1940 áprilisa és májusa között történt. A bizottságnak magyar tagja is volt, dr. Orsós Ferenc személyében, aki a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Törvényszéki orvostani intézet tanszékének professzora volt.
Amikor 1944-ben (augusztus 26-án Úzvölgyénél és nem szeptember 23-án Battonyánál – szerk.) a Vörös Hadsereg betört Magyarországra, bebizonyosodott, hogy a szovjet kegyetlenkedések nem puszta híresztelések voltak. A civil lakosság málenkij robotra hurcolása mellett akadt olyanra is példa, hogy szinte egy egész falut lemészároltak. Az egyik ilyen eset pont Kápolnapusztán történt 1945. március 16-án.
Partizánterror a Vértesben
1944 őszétől kezdve a Vértesben fekvő Kápolnapuszta környéken rendszeressé váltak a korábban ejtőernyővel ledobott szovjet partizánok fosztogató akciói. A vérfürdővel megfenyegetett helyiek egészen decemberig hallgattak jószágaik elkötéseiről, majd feljelentést tettek a csendőrségen. A nyomok a Csákberénytől északra található Házivágási vadászházhoz vezettek, amit a behívóparancsot megtagadók már korábban rejtekhelyként használtak.
A helyszínt a magyar tábori csendőrök német páncélautóval közelítették meg, ám a partizánoknak – a parancsnokuk kivételével – sikerült elmenekülniük. A tűzharcban megsérült partizánparancsnokot Fehérvárcsurgóra szállították kihallgatásra, ahonnét megszökött és a szovjet alakulatokhoz ment.
A második világháború történetének tárgyilagos és tényszerű feldolgozása érdekében elengedhetetlen, hogy a történetírás nagyobb nyilvánosságot szánjon azoknak a kegyetlenkedéseknek, amelyeket partizánok követtek el. Például a szovjet partizánok által elkövetett naliboki mészárlás 1943. május 8-án és a koniuchy-i vérengzés Litvániában 1944. január 29-én.
Kápolnapuszta, a vérben fürdött falu
A szovjetek bécsi támadó hadműveletével a Vértesben helytálló, és korábban a hegység keleti részét visszafoglaló magyar királyi 1. huszárhadosztály végül harcolva vonult vissza a Rába mögé. 1945. március 16-án Kápolnapusztára bevonult a 2. Ukrán Front felderítő zászlóalja. A túlélők visszaemlékezéseikben arról beszéltek, hogy a szovjetekkel tartott a korábban a Fehérvárcsurgóról megszökött partizánparancsnok is, aki a helyi lakosokon állt bosszút. A férfiakat a házak pincéjébe terelték, ahol kivégezték őket.
Akik túlélték a mészárlást, azok elköltözek Kápolnapusztáról, és az ott történtekről 1989-ig nem beszélhettek. Az áldozatoknak végül 1993-ban állítottak emlékművet a falu temetőjében.
Kápolnapuszta tragédiája csak egy volt a sok közül, amelyet az ország 1944-1945-ben elszenvedett. A gyászos eset is igazolta a Magyar Királyi Honvédség harcainak jogosságát. Kápolnapusztán ugyanis bizonyosságot nyert, hogy a szovjet megszállástól való félelem nem volt indokolatlan, és hogy a Vörös Hadseregtől emberséges bánásmódot nem lehet várni. A magyar honvédek, köztük a Vértesben harcoló huszárok küzdelmeit már csak ezért sem lehet kétségbe vonni.
https://szentkoronaradio.com/blog/2023/09/20/attila-vedvonal-tassonyi-edomer-szazados-visszaemlekezesei-a-soroksar-dunaharaszti-csatarol/
https://szentkoronaradio.com/blog/2024/01/12/a-hadsereg-mely-nem-vesztette-el-a-becsuletet-a-doni-hosok/
(Csarnai Márk – Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)
