A „felszabadítás” igazi arca – Kápolnapusztai tragédia

A szovjet megszállást övező rémtettek sorra látnak napvilágot, azonban még bőven akad olyan részei a vörös megtorlásnak amelyek még feltárásra várnak. Erre a feladatra vállalkozott Csarnai Márk történész is aki Kápolnapuszta kevésbé ismert történetét tárta fel.
,,Minden államnak védenie kell saját sajtóviszonyait a külföldi befolyástól”

Juhász Imre alkotmánybíró a magyar sajtóviszonyok és alkotmányjogi kihívások aktuális helyzetéről beszélt, kiemelve a digitális kor új kihívásait és a történeti alkotmány jelentőségét. Az interjúban felhívta a figyelmet a sajtószabadság és a hamis hírek terjedésének kérdéseire, valamint arra, hogy az Alkotmánybíróság képes és jogosult a történelmi alkotmányi vívmányokra támaszkodni.
Éveket is kaphatnak az óbudai korrupciós botrány gyanúsítottjai

Az óbudai korrupciós botrányban négy személyt gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vesztegetés, befolyással üzérkedés és további bűncselekmények miatt, amelyek kapcsolódnak a baloldali politikához és az óbudai önkormányzat fiktív szerződéseinek ügyéhez. A helyi jobboldal rendkívüli ülésen szeretné vizsgálni az ügyet, és a DK-s polgármester tevékenységét, Kiss László esetleges érintettségét. Az érintettekre akár nyolc évig […]
Cigányok szerveztek gyorsulási versenyt Székesfehérvárott – kevésen múlt néhány bámészkodó élete

Nézőket gázolt el kis híján egy sofőr egy illegális utcai autóversenyen Székesfehérvárott. Csaknem száz autó volt a helyszínen, kettő közülük félfrontálisan karambolozott, majd az egyik kocsi irányíthatatlanul a nézők felé sodródott, csak az mentette meg őket, hogy végül egy oszlopnak csapódott.
Önfeladás német módra – Mindent feladni a migránsokért
Az egyik németországi iskola ötödik osztályosainak megtiltották, hogy igyanak az órán, az osztályban ugyanis három muszlim gyerek tanul, akik a ramadán miatt böjtölnek. Teszik nagyon helyesen is a muszlim vallású gyermekek. De a többinek miért is kéne ehhez idomulni? A fél karunkat mernénk rátenni, hogy a jelenleg is tartó keresztény szent 40 napról (nagyböjt) egy […]
Orwelli rendszer? Feljelentheti majd a szülőt a gyerek, ha nem ukránul szólal meg otthon?

Újabb abszurd törvénnyel álltak elő az ukránok, mely kétségtelen, hogy az oroszok ellen irányul, de például a kárpátaljai magyarokat is érzékenyen érintheti majd.
LMBTQP-lobbi: „Társadalmi érdek” fűződik a vármegyés vezető szigorú megbüntetéséhez (ítélethirdetés március 21-én)

Másodfokon is tartogatott abszurditást a meg nem történt LMBTQP-zászló elégetésének ügye: a plakátra rákerülő programpont miatt első fokon közösség elleni uszítás miatt egy év próbára bocsátást szabtak ki Barcsa-Turner Gáborra (HVIM), ám másodfokon az ügyészség mindenképpen szeretné, hogy megvalósult közösség tagja elleni erőszakért ítéljék el szigorúbban a vármegyés vezetőt.
A cigányok ismét Kerepesen alkottak: rendőrökkel dulakodott a putri a menekülés után (videó)

Többtucatnyi emberszerű lény próbált megakadályozni egy rendőri intézkedést Kerepesen. A gyár utcai putrilakók hangosan kiabálni, majd dulakodni kezdtek. A rendet végül csaknem egytucatnyi rendőrnek sikerült helyreállítani. A mentők három ember vittek kórházba.
Vannak olyan ukrán falvak, ahol nem maradtak már férfiak
Vannak olyan ukrán falvak, ahonnan szinte az összes hadköteles korú férfit elvitték már a frontra… A Nyugat asszisztálásával Ukrajnát teljesen kiürítik. Netalántán kell másoknak a hely?
Trump sem zárkózna el az abortusz engedélyezésétől, ha elnök lenne

Nincs két Amerika! Habár úgy tűnhet, Donald Trump abortuszellenes intézkedéseket hozna az élet védelmében, sajnos ő sem különb, itt is akad bőven kivétel, enyhítés és persze a mindenkinek megfelelés.