Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben megrendezésre került a Trianon Felvonulás, mely úttörő szerepet játszott abban, hogy a tabusítás helyett Trianon témája bekerült a közbeszédbe. A HVIM közleményét változatlanul közöljük alább.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

A HVIM – Magyar Ellenállás 25 év után elérte egy, az alapításakor kitűzött célját. Mára kijelenthető, hogy Trianon témáját sikerült kiszabadítani az elhallgatás börtönéből és a közbeszéd részévé tenni.

Amikor 2002-ben útjára indítottuk a felvonulást, Trianon ügye még szinte teljesen száműzve volt a közéletből. A nemzet szétszakításáról, a magyarságot ért történelmi igazságtalanságról alig esett szó, a hivatalos politika pedig kerülte a kérdést. Éppen ezért akkor arra volt szükség, hogy az ellenszélben, az elhallgatásban és az elnyomásban a legbátrabbak zászlót ragadjanak és irányt mutassanak a társadalom számára. Akkoriban úttörő munkának számított, hogy fiatalok ezrei vonultak végig Budapest utcáin a trianoni békediktátum elleni demonstrációként, bátran követelve a határon túl rekedt magyarok igazságát. A Trianon Felvonulás nem csupán megemlékezés volt, hanem figyelemfelhívás, ébresztő a magyar társadalom számára.

Az elmúlt negyedszázadban azonban a helyzet megváltozott. Az erőt sugárzó, sokezres felvonulásaink, és persze sok más társadalomébresztő akció elérte a célját. Ma már szinte minden településen tartanak június 4-i megemlékezéseket, Trianonról beszélnek az iskolákban, közintézményekben és a közéletben is, és sikerült elérni, hogy állampolgárságot kaphatnak a trianoni határokon túli magyarok. Az a fal, amelyet egykor áttörni akartunk, mára leomlott. A nemzeti radiális oldal évtizedes munkájával elérte, hogy össztársadalmi szinten immár nem ismeretlen fogalom Trianon. Ebben a folyamatban a Trianon Felvonulásnak és minden résztvevőjének történelmi szerepe volt.

A nemzeti radikális oldal feladata ezért ma már nem pusztán a figyelemfelhívás. A trianoni sebek gyógyításának következő szakaszába léptünk: konkrét lépésekre, nemzetpolitikai cselekvésre, a magyar közösségek jogainak és önrendelkezésének következetes képviseletére van szükség.

Köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt 25 évben velünk együtt vonultak, zászlót vittek vagy jelenlétükkel erősítették a magyar nemzet ügyét. Feladatunk van bőven továbbra is: Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és Délvidéken is egymást érik a jogtipró, magyarellenes, soviniszta cselekedetek. Céljaink változatlanok, de meg kell keresnünk és találnunk a cselekvés hatékony és korszerű formáit, amelyekkel újabb eredményeket tudunk elérni.

Székesfehérvár, 2026. május 28.

A HVIM vezetésével vonultak a demonstrálók a Külügyminisztérium elé (videókkal frissítve)

Barcsa-Turner Gábor: Újrarendezni a jobboldalt? Néhány meglátás a kialakult közéleti viszonyokhoz

Párizsban járt a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja

(HVIM nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.