A nyugati médiumok nagy része szilárdan állítja, hogy a Hamász terrorszervezet, és olyan, sőt rosszabb mint az ISIS. Hogyan látják ezt Keleten? Ennek kapcsán fordítottuk le elgondolkodtatónak a Quds News cikkét. Mielőtt “iszlamista propagandista” “terrorista mosdató” és “Szent Korán Rádió” bélyegét akarná valaki ránk sütni, kiemeljük, elgondolkodtatás céljából fordítottuk le; mindenki értelmezze saját belátása szerint.
A Hamász nem az ISIS – és az összehasonlítás önmagában kontraproduktív
Röviddel az október 7-i katonai műveletek után Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy “a Hamász maga az ISIS”. Ezt az összehasonlítást számos izraeli és amerikai tisztségviselő is megerősítette, köztük Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter, aki nem sokkal a történések után Izraelbe látogatva úgy nyilatkozott, hogy amit a Hamász tett, az “rosszabb, mint az ISIS”.
Tanulmányoztuk a terrorizmust az iszlám világban, és miután ez az analógia széles körben elterjedt, úgy döntöttünk, hogy felhívjuk néhány forrásunkat – köztük magas rangú dzsihádistákat és ISIS-szimpatizánsokat -, hogy megtudjuk, hogyan látják az összehasonlítást. Ők határozottan elutasították. (Nem, nem mi hívtunk fel, ISIS-eseket – a szerk.)
Hogy világos legyen, a Hamász támadásának állítólagos kegyetlensége az izraeli propaganda szerint megnyitotta az utat az Iszlám Államhoz, a modern idők leggonoszabb terrorista csoportjához való hasonlítás előtt. A Hamász a megcáfolt izraeli történetek szerint civileket vett célba és brutális módon gyilkolt meg. A világot sokkolták az izraeli állítások: nemi erőszakról, megcsonkított és elégetett holttestekről, csecsemők és idősek elrablásáról. Ez a fajta groteszk viselkedés és az emberi jogok és a nemzetközi jog megsértése az ISIS legszörnyebb példáját idézi.
El kell mondani, hogy a Hamász nem az ISIS. A két csoport között sokkal több a különbség, mint a hasonlóság.
Ahogy egy, az ISIS-szel szimpatizáló szalafista militáns csoport egykori vezetője nemrégiben mondta nekünk: “Az ISIS és a Hamász között óriási a különbség”.
Az alábbiakat kell tudniuk a politikai döntéshozóknak és a nyilvánosságnak:
Egy állam kontra kalifátus
A Hamász egy olyan nemzeti szervezet, amely Izrael elpusztítására és egy palesztin állam visszaállítására törekszik. Egyúttal egy militáns vallási csoport is, amely a Muzulmán Testvériség iszlamista formáját követi, amelyből származik. De olyan államra törekszik, amely végső soron olyan lenne, mint bármelyik másik a nemzetközi közösségben, és helyet kapna az Egyesült Nemzetek Szervezetében és az olyan regionális szervezetekben, mint az Arab Liga. Céljai helyi jellegűek.
Az Iszlám Államnak viszont transznacionális céljai vannak, és fundamentalista vallási szervezet. Az ISIS egy globális kalifátust kíván létrehozni, amely a szentírás (Korán – a szerk.) szó szerinti értelmezésén alapul. Ahelyett, hogy a nemzetek globális közösségének tagjává akart volna válni, az ISIS inkább államok meghódítására és polgáraik megfélemlítéssel és halállal való fenyegetéssel való leigázására törekedett. Ha az ISIS-nek sikerült volna megszilárdítania területi bázisát Irakban és Szíriában, akkor az ENSZ aláásására és megsemmisítésére törekedett volna, nem pedig arra, hogy csatlakozzon hozzá.
“Az ember szuverenitása”
Az ISIS tagjai és támogatói elítélik a Hamászt, amiért részt vesz a választási folyamatban, ahogyan 2006-ban is tette, amikor a Hamász a szavazatok 44 százalékával megnyerte a választásokat Gázában.
A Hamász “elfogadja az emberek szuverenitását”, és tagadja Isten “szuverenitását és felsőbbrendűségét” – állítja az ISIS-szimpatizáns. “Nem létezhet olyan, amit demokráciának és ember alkotta törvényhozásnak hívnak” – teszi hozzá – “mert mindent a Mindenható Isten törvényesít a saríában”. Más szóval az ISIS támogatói azért bírálják a Hamászt, mert nem az Iszlám Állam értelmezései szerint hajtja végre a saríát.
Iránnal kapcsolatos megosztottság
Az ISIS rendszeresen becsmérli a Hamászt is, amiért az elismeri az Iráni (síita) Iszlám Köztársaságot és támogatást kap tőle. Az ISIS egy nemrégiben kiadott nyilatkozatának nem hivatalos angol fordítása a palesztin csoportot azért szidja, mert “barátságban és testvériségben” “közeledik” az iráni rezsimhez.
Az ISIS Iránt még az Egyesült Államoknál és Izraelnél is fondorlatosabb ellenségnek tekinti, mivel az ISIS a síitákat rafidháknak, vagyis elutasítóknak tartja, és minden más ellenfélnél fontosabbnak tartja, hogy halálra ítélje őket. A szektásság előmozdítása képezi az ISIS toborzási módszereinek magját, ezért egy olyan szunnita csoport, mint a Hamász, amely támogatást kap egy olyan síita országtól, mint Irán, az iszlám határain kívülinek tekinthető.
Ezen és más különbségek miatt az Iszlám Állam “megveti a Hamászt és hitehagyottnak tartja” – mondta egy másik ISIS-szimpatizáns.
Valóban, egy másik ok, amiért az ISIS megvetéssel tekint a Hamászra, az az, hogy a Hamász megtűrt más vallási csoportokat Gázában, amit az ISIS soha nem tenne meg.
“Nem tisztességes a Hamászt ISIS-nek nevezni” – zárja az első ISIS-szimpatizáns – “Ez sértés az ISIS-re nézve”.
Tekintettel ezekre a mély teológiai és ideológiai különbségekre, nem meglepő, hogy az ISIS és támogatói tartózkodtak attól, hogy dicsérjék a Hamászt az október 7-i műveletért.
A végjáték
A Hamász és az ISIS közötti különbségek azt is befolyásolni fogják, hogy a jelenlegi konfliktus végül hogyan ér véget.
Az ISIS-szel soha nem volt helye a tárgyalásnak. Az ISIS-nek nem volt állami támogatója, mint a Hamásznak Irán (és korábban Szíriának). Az ISIS-nek sem volt olyan szintű támogatottsága, mint a Hamásznak, sem a működési területén belül, sem nemzetközi szinten. Valójában az Iszlám Állam annyira fenyegető volt, hogy tényleges globális választ váltott ki a 86 nemzetet tömörítő, a Daesh legyőzését célzó globális koalícióval. A nagymértékű muszlim lakossággal rendelkező országok túlnyomórészt negatívan viszonyultak a terroristacsoporthoz.
Az ISIS-szel ellentétben a Hamász egyes céljai valójában politikai jellegűek, ezért nem lesz hatékony megoldás a válságra, ha az nem tartalmaz politikai megoldást is.
Ha azonban a Hamászt az ISIS-szel azonosítjuk, ahogyan azt a látszólagos analógiák sugallják, akkor a vele való szembenézésre csak katonai irányultságú lehetőségek állnak majd rendelkezésre. Az ilyen analógiák azzal a kockázattal járnak, hogy önbeteljesítő jóslatot hoznak létre. Minél inkább egyenlővé teszik az izraeli és amerikai tisztviselők a Hamászt az ISIS-szel, annál inkább elzárják az ajtót minden lehetséges politikai megoldás elől.
Az utolsó Hamász-csapás a harcok újrakezdése előtt: “minden jó volt, az emberek nagyon kedvesek”
(Quds News nyomán Szent Korona Rádió)