A Moszadnak van egy külön osztálya, amely arra szakosodott, hogy a palesztin mérsékelt és szélsőséges tábor közötti ellentéteket szítsa. A taktika az, hogy a szélső tábor izraeli felbujtás által leszámoljon a mérsékelt ellenzékkel, így lehet mutogatni, hogy a palesztinok közötti viszály miatt az izraeli “palesztin barát” kör és a palesztinok között nem tud létrejönni kiegyezés. Emellett az egyre erőteljesebb radikalizálás érdekében folyamatosan terror alatt tartják a palesztin lakosságot (főleg a Gázai övezetnek nevezett koncentrációs táborban), Netanjahuék direkt nem hagyják/hagyták őket békében élni annak érdekében, hogy a Hamász győzzön a Fatahhal szemben. Így nem kell egyezkedni, és nem kell palesztin államot elismerniük. Szóval a ki áll a Hamász mögött kérdés igen sokrétű, és Izraelnek is szerepe van benne. Csak úgy látszik, hogy ez a puska most fordítva sült el? Alább Leonid Savin értekezése a témával kapcsolatban, melyben kitér Katar, Törökország és Irán szerepére is:
Kövesd Telegram csatornánkat. Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.
Az Iránnal szembeni vádaskodások szinte közvetlenül azután hangzottak el az izraeli és az amerikai médiában, hogy a Hamász palesztin ellenállási mozgalom fegyveresei támadást intéztek egy izraeli katonai támaszpont és a szomszédos városok ellen. Az említett ország vezetése ugyanis erkölcsileg támogatta a palesztin ellenállási szervezetet. Mint ahogyan mindig is tette, valamennyi palesztin számára támogató szavakkal. Ezután jöttek az amerikai intézményi tisztviselők jelentései, miszerint nincs végleges megerősítés arra vonatkozóan, hogy Irán állna a támadások mögött. Irán ezután újra megjelent izraeli és amerikai politikusok nyilatkozataiban, akik a Hamász támogatásával kezdték vádolni, és megtorlással fenyegetőztek.
Az átlagos nyugati laikus számára egy ilyen utalgatás jogos vádnak tűnhet, hiszen Irán vezetése mindig is támogatta a palesztin népet és egy független palesztin állam létrehozását. Az USA és Izrael Iránnal szembeni állandó vádaskodásai pedig segítenek abban, hogy az ilyen kijelentések hitelesnek tűnjenek. Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy a kollektív Nyugat országai milyen ügyesen manipulálják a médiát. A probléma pedig az, hogy a nyugati országok átlagos olvasói és polgárai, akiket a médiapropaganda célkeresztjébe vesznek, nem ellenőrzik kétszeresen a tényeket, és nem próbálják meg kritikusan újragondolni azt, amit a globalista médiából kapnak. Mert akkor felfedezhetnének néhány kellemetlen tényt, amelyek nem az USA és Izrael javára szolgálnának.
Kezdhetjük azzal, hogy Izrael részint felelős a Hamász kialakulásáért. Tareq Baconi azt állítja, hogy “amikor a Hamász 1987-ben megalakult, és politikai és katonai párttá vált, amely aktív ellenállásba kezdett az izraeli megszállással szemben, az izraeli kormány politikája megváltozott, és nyilvánvalóan kevésbé volt nyitott a Hamász működésének engedélyezésére. Ez azonban nem akadályozta meg az izraeli hatóságokat abban, hogy bátorítsák az “oszd meg és uralkodj” taktika alkalmazását egy olyan iszlamista nemzeti mozgalom, mint a Hamász, és a Fatah köré szerveződő világi nacionalizmus között. És ezt a taktikát mindig is alkalmazták a gyarmati erők szerte a világon, és úgy tűnik, az izraeli gyarmatosítás sem különbözik ettől. Így kifejezetten és hallgatólagosan is az “oszd meg és uralkodj” politikáját kísérelte meg.”
Ismét a nyugati média volt az, amely a tényekről és ezekről a kapcsolatokról beszámolt. 2009-ben Avner Cohen, egy korábbi izraeli vallási ügyekért felelős tisztviselő, aki több mint 20 évig dolgozott Gázában, a Wall Street Journalnak nyilatkozott: “A Hamász, nagy sajnálatomra, Izrael teremtménye.” Yitzhak Segev dandártábornok kijelentette, hogy a Gázai övezetben lévő iszlamista mozgalmak finanszírozására kapott költségvetést, hogy szembeszálljon Jasszer Arafattal és Fatah mozgalmával. Egy másik volt izraeli katonai tisztviselő, David Hasham azt mondta: “Ha visszatekintek az események láncolatára, azt hiszem, hibát követtünk el. De akkoriban senki sem gondolt a lehetséges következményekre”.
Az is gyanús, hogy Izrael szemet hunyt afelett, hogy a Hamász kiképzőtábora két kilométerre volt az izraeli határtól. Az IDF szóvivője a CNN-nek nyilatkozva azt mondta, hogy ez nem újdonság.
Ez azonban furcsának tűnik, mert ha a Hamász Izraelben terrorszervezetnek számít, és időnként megtámadta vezetőinek feltételezett tartózkodási helyeit, akkor miért működött a katonai kiképzőtábor állandóan Izrael orra előtt? Talán nem is annyira összeesküvés-elméletek azok az összeesküvés-elméletek, amelyek szerint a támadást az izraeli hírszerzés engedélyezte a palesztin probléma radikális megoldása érdekében?
A második döntő tény az, hogy Irán nem a Hamász egyik fő támogatója. Sok éven át Katar volt a fő támogatója. A Telegraph szerint “a Hamász székhelye továbbra is Dohában, Katar fővárosában van, és finanszírozásának nagy részét a katari kormánytól kapja. Az Alapítvány a Demokráciák Védelméért szerint Katar az elmúlt években évente 360 millió és 480 millió dollár közötti összeget adott a Hamásznak, amelyből szociális szolgáltatásokat finanszírozott és megerősítette a terrorcsoport hatalmi ellenőrzését Gázában”.
Katar egy kis állam az Arab-félszigeten, de meglehetősen gazdag és erős. Az ország vezetése jó kapcsolatokra törekszik mind Iránnal, mind az USA-val. A közelmúltban Szaúd-Arábia blokádot rendelt el Katarral szemben a térségbeli politikájával kapcsolatos viták miatt. A kapcsolatok azonban nemrégiben normalizálódtak. Rijád e magatartásának egyik oka az volt, hogy Katar támogatja a Muzulmán Testvériséget. A Muzulmán Testvériség az anyaszervezete a Hamásznak, amelyből időközben a palesztinai ág született.
Gregg Roman, a Közel-Keleti Fórum igazgatója, Izrael külügyminisztériumának és védelmi minisztériumának egykori tisztviselője azt állítja, hogy egy 2021 májusában, az Izrael és a Hamász közötti konfliktus után kötött megállapodás értelmében Katar Egyiptomon keresztül üzemanyagot kezdett küldeni (havi 7 és 10 millió dollár közötti értékben) Gázába, így a Hamász számára a viszonteladásból összegyűlt bevételekből származó pénzeszközök szabadultak fel. Ezeket a Hamász-kormány fizetésére és a szegény gázaiak megsegítésére használták, de valószínű, hogy túlnyomó többségük a terrorista tevékenységek finanszírozásába került.
Gregg Roman éles kritikusa Katarnak, leleplezve az ország amerikai politikusokhoz fűződő kapcsolatait. Nyíltan a terrorizmus támogató államának nevezte Katart, és azzal vádolta a katari emírt, Tamim bin Hamad Al Thani sejket, hogy nemcsak a Hamászt és a tálibokat, hanem a Hezbollahot, a hútikat, sőt az ISIS-t is finanszírozza. Roman azt is elmondta, hogy az egyik ilyen politikus, J. Lindsey Graham dél-karolinai szenátor több mint 1 milliárd dollár katari befektetést vonzott államának iparába. Az egyik ilyen cég, a drónokat és katonai fegyvereket fejlesztő Barzan Aeronautical a delaware-i Barzan LLC tulajdonában van, amely a német Barzan GmbH leányvállalata, amely viszont “teljes egészében a katari védelmi minisztérium tulajdonában van”. Ez lényegében azt jelenti, hogy Katarnak “saját drónkutató és -fejlesztő központja van a dél-karolinai Charleston belvárosában”.
Lindsey Graham egyébként az utóbbi időben aktívan támogatja az Irán elleni háborút. Valószínűleg azért, hogy elterelje a figyelmet Katarról és a hozzá fűződő kapcsolatáról.
Katar korábban 500 millió dollárt ígért a Gázai övezet újjáépítésére. A közelmúltig Izrael megengedte Katarnak, hogy humanitárius segélyt nyújtson Gázának, kihasználva Doha és a Hamász kapcsolatát.
Egyébként Katar fővárosa, Doha a Hamász vezetőjének, Iszmail Haníjehnek a lakhelye. Ott tartózkodik a Hamász korábbi vezetője, Khaled Mashal is, aki jelenleg a mozgalom helyettes vezetőjének alacsonyabb posztját tölti be.
Khalil al-Hayya, aki Yahya Sinwar (a Hamász korábbi gázai vezetője) helyettese volt, szintén Dohában tartózkodik.
Az is nagy jelentőséggel bír, hogy a katari kormány azonnal Izraelt tette “egyedül felelőssé” a mészárlásért, és követelte, hogy a nemzetközi közösség “kényszerítse Izraelt, hogy hagyjon fel a nemzetközi jog durva megsértésével”. A katari külügyminisztérium közölte, hogy Izraelt tartja “kizárólagosan felelősnek a palesztin nép jogainak folyamatos megsértése miatti folyamatos eszkalációért, amelynek legutóbbi megnyilvánulása az al-Aksza mecsetbe való ismételt behatolás volt az izraeli rendőrség védelme alatt”.
Az Izraelben nemrég betiltott Al Jazeera szintén Dohában székel. Néhány nappal a Hamász-támadás után a honlapjukon megjelent egy cikk, amelyben a támadás okait magyarázták. Ez pedig megerősíti azt a tényt, hogy a Hamász és Irán között nincs olyan szoros kapcsolat, mint ahogy azt az USA és Izrael állítja. A cikk szerint: “Az elmúlt években a mozgalomnak újra kellett gondolnia a 2011-es arab tavasz után elfoglalt politikai álláspontját, amelyet Iránnal és szövetségesével, a szíriai rezsimmel szemben képviselt. A Hezbollah főtitkára, Hasszán Naszrallah azt mondta, hogy személyesen is részt vesz a Hamász és Damaszkusz közötti kapcsolatok javításában. A Hamász küldöttsége 2022 októberében Damaszkuszba látogatott. A politikai iroda vezetője, Iszmail Haníje áprilisban Bejrútba, júniusban pedig Teheránba látogatott. Naszrallah éppen a múlt hónapban látta vendégül Zijád al-Nakhalahot, a palesztin Iszlám Dzsihád főtitkárát és Száleh al-Arourit, a Hamász politikai irodájának helyettes vezetőjét.”
Bár ez azt jelzi, hogy javult a Hamász hozzáállása Iránhoz és Szíriához, nem feltételezhető, hogy Teherán lett a Hamász fő támogatója.
A Hamász egyáltalán nem reagált, amikor 2019 novemberében a Gázai övezetben és Damaszkuszban az Irán-barát Iszlám Dzsihád vezetőit izraeliek megölték. Legalább néhány nyilatkozat követte volna, ha a Hamászt Irán szponzorálja. Nem volt egy sem.
Miért hagyja figyelmen kívül az USA ezt az egyértelmű összefüggést? Talán azért, mert az amerikai hadsereg 2001 óta állomásozik a katari Al Udeid légibázison. A Pentagon az Al-Kaida és az ISIL célpontjai elleni csapásokra, valamint különböző szíriai és iraki offenzív műveletekhez használta a bázist. Tavaly a Biden-kormányzat Katart kulcsfontosságú, nem NATO-szövetségesnek nevezte ki az amerikai csapatok afganisztáni kivonásában nyújtott segítségéért.
Ezenkívül az USA Katart használta fel a tálibokkal folytatott tárgyalásokra. De az eredményekből ítélve nem túl sikeresen. Egy másik kevésbé ismert tény az a tárgyalás, amelynek során a tálibok által több éve fogva tartott Bowe Bergdahl amerikai őrmestert a Guantánamón fogva tartott tálib foglyokra cserélték. Egy volt tálib fogoly később a Biden-kormányzat 2021-es afganisztáni csapatkivonása során tárgyalt az amerikai külügyminisztériummal.
Katar tárgyalásokat folytatott Iránnal arról is, hogy hatmilliárd dollár értékű befagyasztott iráni olajbevételekért cserébe kiadják az elítélt amerikai állampolgárokat.
Törökország egy másik állam, amely támogatja a Hamászt.
2010 májusában Törökország több humanitárius segélyhajót küldött a Gázai övezet partjaihoz. Ezeket Szabadság flottillának nevezték el. Az egyik hajót, a Mavi Marmara-t izraeli különleges erők támadták meg. Tíz török állampolgár meghalt, és több tucatnyian megsebesültek. Az incidens következtében megromlott a Törökország és Izrael közötti kapcsolat. Meg kell azonban jegyezni, hogy a hajó rakományában török feliratú golyóálló mellényeket találtak. Az ügy körüli botrány évek óta húzódik, sőt Törökország 2014 májusában nemzetközi körözést is indított az Interpolnál a támadást kitervelő négy izraeli tiszt ellen. Az Izraellel való kapcsolatok normalizálódása miatt azonban 2016-ban visszavonták a kérelmet az Interpoltól.
Ezzel nagyjából egy időben Törökország elindította az Eufráteszi Pajzs hadműveletet, és megkezdte Észak-Szíria egyes részeinek megszállását. Törökország helyi szövetségese ebben a műveletben a Szabad Szíriai Hadsereg volt, egy fegyveres csoport, amely részben a Muzulmán Testvériségből állt (bár az FSA-nak számos frakciója volt, amelyek közül néhányan ellenségesen viszonyultak egymáshoz). Hozzá kell tennünk, hogy Törökország Líbiában is támogatta az iszlamistákat. Az ENSZ pedig 2019-ben arról számolt be, hogy Jordánia, Törökország és az Egyesült Arab Emírségek rendszeresen megsértették a Líbiával szembeni fegyverembargót.
Törökország kapcsolata a Muzulmán Testvériséggel szintén jól ismert. Stratégiai kapcsolatot ápolnak Katarral is, amely rendszeresen kedvező kölcsönökkel és hitelekkel látja el Ankarát. Törökország a maga részéről támogatta Katart, amikor Szaúd-Arábia blokád alá vette, és katonai bázist telepített oda.
2005 óta a TIKA (Török Együttműködési és Fejlesztési Ügynökség) 600 projektet hajtott végre Palesztinában, beleértve a Gázai övezetet is. Az ügynökséget Serdar Çam vezeti, aki Erdogan közeli barátja. A TIKA-nak a török hírszerzés humanitárius ágaként van hírneve. (…)
Érdekes megjegyezni, hogy Katar és Törökország egyaránt az USA szövetségesei. Az első a kétoldalú kapcsolatokon keresztül, a második a NATO struktúráján belül, de mindketten lelkesen támogatják Palesztinát.
Nyilvánvaló, hogy ez Washington számára jelentős elrettentő tényező, ha arra akarja ösztönözni Izraelt, hogy lépjen fel a Hamász ellen Gázában. Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy újra és újra elhalasztották az offenzívát, bár a hivatalos verzió szerint a túszok tartózkodási helyének azonosításának problémája miatt.
Összességében a helyzet emlékeztet arra a nyugati stratégiára, amely egy mudzsahedin mozgalom létrehozására irányult Afganisztánban. Akkor Oszama bin Laden úgy érezte, hogy harcolnia kell az Egyesült Államok és a Nyugat ellen. Létrehozta az Al-Kaidát. Ebben az esetben a Hamász minden lehetőséget kihasznált, amit Izrael, a Nyugat és támogatói biztosítottak, hogy megszilárdítsa hatalmát Gázában, és elkezdje diktálni a feltételeit.
Agel Salah palesztin professzor megjegyezte, hogy “a Hamásznak megvannak a saját számításai a Gázai övezet kormányzására, a szunnita államokkal való kapcsolatai, és egy különleges egyetértés, amely a mozgalmat anyamozgalmához, a Muzulmán Testvériség globális hálózatához köti, amely ellenzi a síizmust és nem támogatja Iránt”. Törökország és Katar számára is kulcsfontosságú, hogy megfékezze Irán ambícióit a régióban.
Ez a megjegyzés rendkívül fontos a Hamász ideológiájának és stratégiai szükségleteinek tisztázása szempontjából. A Gázai övezetet évek óta tartó blokád miatt a mozgalom ilyen rugalmas, opportunista politikát folytatott, minden lehetőséget kihasználva a túlélésre, és ha lehet, megerősödésre.
Mindezek után szerkesztői megjegyzésként fontos leszögeznünk, miszerint mindegy, hogy a Hamász katari, iráni vagy török, esetleg több állam támogatásával működik, hogy a zsidók szerepet játszottak-e a létrehozásában, a koncentrációs táborban senyvedő Gáza lakóinak az utolsó mentsvárat az őáltaluk megindított offenzíva jelentette.
Alexander Dugin: eszkatologikus értelmezés nélkül a helyzet megmagyarázhatatlan
(Oriental Review nyomán Szent Korona Rádió)