Vállaljuk a harcot lelkünkért! – Kónyi-Kiss Botond előadása a „Szemben az árral” konferencián

A múlt hétvégén került sor a „Szemben az árral” katolikus konferenciára, mely az új világrenddel és a katolicizmus modern kori helyzetével foglalkozott. Kónyi-Kiss Botond előadásában ismertette a világ deszakralizálásának, így a modern, materialista tömegember megjelenésének folyamatát. A jövőre vonatkozó prognózisokat is megtette, ugyanakkor felhívta arra is a figyelmet, hogy nekünk – akik felismertük a modern világ […]
Gazdasági embargók miatt migránsokkal árasztaná el Belarusszia az Európai Uniót?

Lengyelország, Lettország és Litvánia határkerítés építésébe kezdtek, ugyanis Lukasenka – fehérorosz elnök – a Belarussziát sújtó Európai Uniós szankciók miatt válaszul rászabadította az illegális migránsokat nyugati szomszédaira.
Statisztika a liberális érvrendszer felett – A migránsok romba döntik Svédországot

Hírportálunk többször is beszámolt már arról, hogy Svédországban milyen szélsőséges állapotokat okozott a migráció. A balliberálisok próbálják eltussolni a migránsok által elkövetett bűncselekményeket, azonban most egy hivatalos statisztika is alátámasztotta, milyen mértékű veszélyt jelent az idegen áradat a társadalomra.
Ki az, ki szembe megy az árral? – Konferencia a hagyomány és a posztmodern szembenállásáról

Korunk pártpolitikai csatározásai közepette az ellenállás, szembenállás kifejezésekkel sajnálatos módon a párthívek trágár, személyeskedő csörtéit illetik, ám ennek ellenére beszélnünk kell a mi ellenállásunkról, lázadásunkról. Jobboldali körökben nem újdonság, hogy a kortárs szemléleteket, tendenciákat egy folyamatosan hanyatló, az emberi létezést megrontó entitásokként jellemezzük – jogosan –, hiszen az általunk elvetett nézetek mára már ott tartanak, hogy […]
Nem találnak védőügyvédet Postának, senki nem akar vele közösködni

Posta Imre, ha nem is a fennálló államrendre, de a magyar nemzeti oldalra csupán megjelenésével nagy veszélyt gyakorolt, ugyanis magatartásával és kijelentéseivel sorozatosan szégyenbe hozta azt, az alapvetően normalitást képviselők egy részét pedig félrevezette.
A tudomány is bizonyítja a Turul-dinasztia és a hunok kapcsolatát

Világhódító hunok Európában és Ázsiában címmel tartott konferenciát a Magyarságkutató intézet, ahol több külföldi előadó is ismertethette kutatásait, és azzal együtt érdekfeszítő álláspontját a hunokkal kapcsolatban.
11 migráns erőszakolt meg egy lányt Németországban, az ügyészség szerint nincs miért letartóztatni őket

Szegény szerencsétlen migránsokat be kell fogadni, mert gyermekeiket csak így menthetjük meg a haláltól… Igen, valószínűleg 6 éves afgán kisfiúk és 11 éves szír kislányok követtek el ismételten nemi erőszakot, és videózták csak úgy le.
Semmibe veszik a nők érdekeit Skócia börtöneiben a transzlobbi miatt

Skóciában a magukat nőnek valló férfiak saját kérésükre női börtönökbe helyeztethetik el magukat. Épeszű embernek ilyen lehetőség eszébe sem jut, ugyanis főleg a szexuális bűnözők használják ki ezt a lehetőséget. Jelenleg a skót börtönökben 12 magát transzneműnek valló elítélt szexuális bűnöző tölti büntetését a női részlegen.
A ronda budapesti épületekről – A modern építészek egoisták, lelketlenek és tradícióellenesek

Justin Shubow, az amerikai építészkritikus szerint a magyar tervezők is csak maguknak, és nem az embereknek terveznek többnyire ronda házakat.
LMBTQP szervezet kap hazánkban milliós sérelemdíjat a kormánymédiától

A Labrisz Leszbikus Egyesület beperelte a Magyar Nemzetet annak kijelentései miatt. Az ítélet még nem jogerős, de az LMBTQP-lobbista szervezet markát valószínűleg nagy pénzösszeg fogja ütni.