Hírportálunk többször is beszámolt már arról, hogy Svédországban milyen szélsőséges állapotokat okozott a migráció. A balliberálisok próbálják eltussolni a migránsok által elkövetett bűncselekményeket, azonban most egy hivatalos statisztika is alátámasztotta, milyen mértékű veszélyt jelent az idegen áradat a társadalomra.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!
Bombaként robbant a svéd Igazságügyi Minisztérium egyik intézetének kutatása az ország bűnözőinek etnikai összetételéről. A tanulmány szerint egy első generációs bevándorló (ebben még a többi európai is benne van) 2,5-szer míg egy második generációs 3-szor nagyobb eséllyel kerül összeütközésbe a törvénnyel, mint egy született svéd.
Ha viszont csak az afrikai és közel-keleti migránsokra koncentrálunk, kiderül, hogy ők követik el a testi sértések, emberölések és emberölési kísérletek illetve a szexuális erőszakok 80-85%-át. Ezt az ábrákon a bordó, a sötétkék és a zöld szín jelöli összesítve.
A baloldali pártok persze rögtön mentegetni kezdték védenceiket, és azt állítják, hogy nem a bevándorlás a gond, csak problémák vannak az integrációval.
Mondjuk egyszer megkérdezhetnék egy tömeges nemi erőszak áldozatát is, hogy mennyire érzi a dolgot csupán “problémának”…
(Gerilla nyomán Szent Korona Rádió)
Svédország számos része felett átvették a migránsok a hatalmat. Bevetik ellenük a hadsereget?