Izrael lobbijának hatására újabb két európai ország nyilvánította terrorszervetté a Hezbollahot

Az USA (ezáltal közvetve Izrael) nyomására újabb két európai ország (Szlovénia és Lettország) nyilvánította terrorszervezetté a Hezbollahot. Azt a Hezbollahot kiáltják ki veszélyesnek és felforgatónak, aki szinte az utolsó esély a Közel-Kelet békéjének megteremtésére. Irán mellett szinte ez az egyetlen olyan szervezet, mely határozottan lép fel a cionista imperializmussal, sovinizmussal szemben és a kisebbségi elnyomás […]
Illegális zsidó telepes próbálta meg felgyújtani a Nemzetek templomát Jeruzsálemben

A szélsőséges cionista tettes a keresztények szent helyén, az Olajfák hegyének lábánál lévő Getszemáni-kertben épített templomban igyekezett kárt tenni. Az épület azon a helyen áll, ahol Jézus Krisztus az utolsó vacsora estéjén virrasztott tanítványaival.
Jobboldali tanulságok levonása – Bayer magyarázkodása, a Szájer-ügy és a thaiföldi kisfiúkkal fajtalankodó „harcostárs” története

Bayer Zsolték olyan szinten kezdték el védeni Szájer Józsefet, hogy az valami egészen elképesztő. Úriember, morális lény és hangoznak el a különböző méltatások. Csak hát szegény küzdött a „démonaival”. A nagy mentegetőzésében azonban újabb vihart kavart, mert egy korábbi „harcostársuk” példájával próbálták menteni, miszerint lehetne még rosszabb. Ez a korábbi barátjuk Thaiföldre járt kisfiúkkal fajtalankodni. Ezzel az […]
Hun sírok Kínában

Összesen 120 sírt tártak fel a régészek az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen. A sírok a hsziungnukhoz, vagyis az ázsiai hunokhoz tartoztak. A sírok pontos korát még nem sikerült meghatározni – közölte a regionális örökségvédelmi és régészeti intézet.
Izraeli fegyvereket használtak az iráni atomtudós meggyilkolásánál

Az iráni hírszerzési minisztérium információi szerint a Mohszen Fakhrizade ellen elkövetett merénylet helyszínén összegyűjtött fegyverek izraeli gyártmányúak. Az egyéb lefoglalt bizonyítékok és kihallgatások pedig jelentős előrelépéshez vezettek az terrorcselekmény megtervezőinek kilétével kapcsolatban.
Szájer szánalmas mentegetése – Ha ezt a videót a Fidesz csináltatta, akkor nagy a baj…

Napok óta kering az internet „narancsos” szegletében egy videó, amiben hőst csinálnak a buziorgiáról szánalmas körülmények között menekülő Szájer Józsefből… Nem hiszünk a szemünknek, de igaz. Gyakorlatilag a tényeket is cáfolja a videó, például „politikai fogadásnak” és „rendezvénynek” titulálva a szodomita orgiát. Annál több Soros van benne természetesen.
Egyetemi Ellenállás – Ilyen a liberális érzékenyítés a magyar egyetemek falai között (II. rész)

Az Egyetemi Ellenállás az egyetlen mentsvár a konzervatív hallgatók számára. Az alábbi történetek, melyeket Facebook és Instagram oldalaikon közöltek bemutatják, hogy milyen is az, amikor a rendszerváltozáskor el nem számoltatott oktató „tanít”, hogy az esélyegyenlőség az csak akkor trendi, ha a többségi társadalomra vetítik ki és, hogy mily mértékben terjedt már el az LMBTQP „érzékenyítés” az […]
Szobrot emel Ungern-Sternberg bárónak a magyar hazafiakkal is szimpatizáló észt kormány

A Rend egyik utolsó reménysugara volt Ő, aki szembeszállt a bolsevikokkal. A magyar felmenőkkel is rendelkező harcos elképzelése az volt, hogy Keletről egy lovashadsereget szervezve, folyamatosan Nyugat felé terjeszkedve felszabadítja az országokat mind a kommunizmus, mind a kibontakozó liberalizmus alól és helyreállítja a monarchiákat.
Vonja vissza a Bizottság az LMBTQP 2025 stratégiát! – Petíció a ránk erőltetett szivárványlobbi ellen

Mint korábban írtuk, az EU rá akarja kényszeríteni az LMBTQP propaganda támogatását az összes tagállamára, ami szerint a homoszexuális lobbit nem támogató országokat súlyosan szankcionálnák. Írjuk alá mi is a visszavonást támogató petíciót és harcoljunk együtt a sötétség erőivel szemben!
Pezenhoffer Antal: A 16. század legnagyobb magyarjai (I. rész)

A magyar nemzet történelme bővelkedik hősökben, nagyrabecsülendő államférfiakban. A török idők azon korok egyike, amikor a legtöbb ilyen jellemet fedezhetjük fel. Ismerjük meg az ő példáikat, hogy életvitelünkben alapul véve jellemünk fejlődésére szolgáljanak.