szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Illegális zsidó telepes próbálta meg felgyújtani a Nemzetek templomát Jeruzsálemben

A szélsőséges cionista tettes a keresztények szent helyén, az Olajfák hegyének lábánál lévő Getszemáni-kertben épített templomban igyekezett kárt tenni. Az épület azon a helyen áll, ahol Jézus Krisztus az utolsó vacsora estéjén virrasztott tanítványaival.

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!

A tettes turistának adta ki magát, majd miután belépett a templomba, benzint kezdett el szétlocsolni. Szerencsére pár palesztin fiatalnak idejében feltűntek az események és megakadályozták, nehogy nagyobb kár keletkezzen a szent épületben, ugyanakkor a padokat néhány helyen sikerült megégetnie. Az izraeli rendőrség az esetről nem hajlandó nyilatkozni. Az illegális zsidó telepesek rendszeresen gyújtanak fel templomokat a megszállt területeken, például 2015-ben súlyos károkat okoztak a Galileában lévő Kenyérszaporítás templomában. A nyugati hírportálok ezen eseményeket általában nem említik, nem vesznek róla tudomást, ugyanakkor ha ugyanezt tennék palesztinok a zsinagógákkal, valószínűsíthetőleg más lenne a reakció.

(Wafa News Agency nyomán Szent Korona Rádió)

Izraeli brutalitás: mentőautóban vertek izraeli katonák egy palesztin sebesültet (videó)

Izraeli fegyvereket használtak az iráni atomtudós meggyilkolásánál

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55