vasárnap, november 24, 2024
1.5 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Valóban az alkotmányos rend megváltoztatását akarják a Fáklyások, Jámbor András fegyveresen lépne fel (hangfelvételek)

Egy kiszivárgott hangfelvétel és internetes csevegés bizonyítja, hogy nem volt alaptalan az a feltételezés, miszerint a Fáklya nevű szélsőbaloldali szervezet az alkotmányos rend megdöntésére készül. A Btk. 254. § 2. bekezdése szerint „Aki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Jámbor András is szóba kerül, aki a választások elvesztésével fegyveres kommunista felkelést robbantott volna ki a beszámolók szerint. Mennyire vehető komolyan egy ilyen szerveződés, és úgy általában a hazai antifa-kommunista szerveződés? Cikksorozatunkban ennek próbálunk utánajárni. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

„Államrendellenesek vagyunk. Ezért a rendért nem kár”  – hangzott el a Fáklya egyik zárt körű eseményén a közelmúltban, majd hamar érkezett is rá a válasz: „Jó végső soron tényleg az államrend megdöntése lenne [a cél], de van egy olyan dolog, hogy tényleg nem erőszakkal.”

A gyűlésen elhangzott, hogy az erőszakot csupán azért nem tartják járható útnak, mert az sok munkát és szervezést igényel, azonban azt is megjegyezték, hogy nem pacifisták.  A Fáklya tagjai abban reménykednek, hogy a munkásosztály, mintegy magától összeáll, a sok ember hozza az erőfölényt”.

Az összejövetelen szóba került a Fáklya elleni feljelentés is. Mint az ismert, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom júniusban feljelentést tett a nyíltan kommunista szervezet ellen az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet és tiltott önkényuralmi jelképek – köznyugalom megzavarására alkalmas – közzététele miatt, ám ennek ellenére a Fáklya megtarthatta a június 10-i összejövetelét a józsefvárosi Kesztyűgyárban, amelyet úgy hirdettek meg, hogy Budapesten kiáltják ki a kommunista internacionálét.

A feljelentés szóba kerülésekor a jelenlévők minden jel szerint elveszíthették a fonalat, legalábbis Magyari Sebestyén, Noor El-Gedaymi és Tóth Dávid beszélgetéséből ez derült ki. Tóth meg is jegyezte, hogy ő azt gondolta, „ezzel csak viccelnek”.

Magyar Sebestyén

Egy ponton túl ütközni fogunk az állammal. Kommunisták vagyunk.

„Tehát ez, hogy az állam, egy ponton túl ütközni fogunk. Ez így lesz, tehát… Kommunisták vagyunk, ez lesz.” – erről már Adrián értekezett, aki meg is jegyezte, hogy a Fáklya elleni feljelentésekkel majd az ügyvédek fognak foglalkozni, és hozzáfűzte, hogy véleménye szerint a Fáklya 18 fős tagsága nem jelent fenyegetést, ám minden eshetőségre fel kell készülni.

Adrián

Csak egy radikális forradalom biztosíthatja a proletariátus hatalmát

Kovács Márkó gyakran vesz részt különböző kommunista, antifasiszta és anarchista megmozdulásokon. Információink szerint aktív szerepet vállal a hazai anarchista közösség, a Varjú Kollektíva szervezésében is.

Kovács Márkó és Tóth Dávid

Kovács idén márciusban hosszasan elemezte Discord platformon a kapitalizmus megdöntésének lehetőségét egy marxista forradalommal, amely majd elvezet a proletárdiktatúrához: „a kapitalizmus alapvetően kizsákmányoló és igazságtalan rendszer, melyet csak egy radikális forradalom, a proletariátus hatalomátvételével lehet megdönteni. […] a kapitalizmuson belül nem lehet lényegesen csökkenteni az elnyomást. Ahogy azt írtam, ehhez forradalmi változás kell. Ha egy magát baloldalinak definiáló személy nem beszél osztályharcról, a társadalom osztályszerkezetéről, akkor én nem tudom elkötelezettnek tekinteni az elnyomás elleni küzdelemben.”

Három hónappal később már azt fejtette ki, hogy ők attól forradalmiak, hogy az általuk elérni kívánt radikális társadalmi, gazdasági és politikai változásokat csak forradalmi eszközzel lehet megvalósítani. Erre már több példát is láthattunk a történelemben, amelynek mindig a terror volt a velejárója. „A forradalmi jelző ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy nem elégszünk meg fokozatos reformokkal vagy a meglévő rendszeren belüli változtatásokkal, hanem teljes mértékben meg akarjuk dönteni a fennálló rendet, és új, alapjaiban eltérő társadalmi struktúrát kívánunk létrehozni” – fejtette ki véleményét Márkó.

Jámbor a fegyveres maoista gerilla

Hámori „Éva” Ádám, a Vörös Megújulás nevű kommunista szervezet alapítója jegyezte meg, hogy az önmagát maoistaként definiáló Jámbor András egy alkalommal ittas állapotban arról beszélt, hogy a választás elvesztése esetén fegyverrel veszik át a hatalmat.

Hámori „Éva” Ádám közösségi oldala

Ezen talán még jót is nevethetnénk, azonban annak ismeretében az ilyen megjegyzések egyáltalán nem viccesek, hogy a Szikra mozgalom aktivistája az a Dobos Krisztina, aki a hatóságok látókörébe került a tavaly februári antifa támadások során, és akinek az otthonában az élettársa, a szintén antifa kötődésű Egyed András gyermekpornó felvételeket készített.

A pedofil antifáról minden információ megtalálható itt >>>

Egyébiránt lenézik Jámbor Andrást a keményvonalasabb kommunisták: kispolgári opportunistának tartják – hangzik el a felvételeken. De annak sem feltétlenül örülnek, hogy a parlamentben van, mert kompromisszumokat köt szerintük.

A kommunista szervezkedéseket komolyan kell venni!

A Fáklya közösség nem néhány középiskolás punk baráti társasága, akiknek a tevékenységük kimerül abban, hogy anarchista zenekarok koncertjeire járnak sörözni. Sőt, akárki nem kerülhet be a soraik közé. Minden eddigi információ alapján túlzás nélkül jelenthetjük ki, hogy olyan fiatalokról beszélünk, akik azon túl, hogy ideológiailag elkötelezett marxisták, nagy számban terjesztenek szélsőbaloldali propagandaanyagokat, és gyakran szerveznek hálózatépítési célzattal közösségi összejöveteleket, főként az egyetemi ifjúságot megcélozva. Mindezeken túl külföldi komoly kapcsolatokkal is rendelkeznek. Ezek között megtalálhatóak a német antifák is, akik tavaly Budapest utcáin embervadászatba kezdtek, azonban legfőképpen az Alan Woods brit kommunista politikushoz és íróhoz köthető International Marxist Tendency, amelynek mintegy magyarországi tagszervezeteként jött létre 2023-ban a Fáklya.

Folytatjuk…

(Szent Korona Rádió)

A hátulról támadókat mosdatja a feltételezhetően külföldi terrorista kapcsolatokkal rendelkező Vajnai és Noé

Legfrissebb

Magyar Péter a deviánsok örökbefogadásának húrjait pedzegeti

Magyar Péter szerencsi lakossági fórumán elhangzott szavaiból kiolvasható, hogy...

Hisztizik a transzlobbi – A republikánusok saját nemük szerinti mosdókba küldenék a nemváltogatókat

Az USA transzneműinek nem elég, hogy gyakorlatilag miattuk kellett...

Viperával és könnygázzal estek egymásnak egy somogyi kultúrház avatóünnepsége után

A Nagyatádi Járási Ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság...

Kategóriák

Magyar Péter a deviánsok örökbefogadásának húrjait pedzegeti

Magyar Péter szerencsi lakossági fórumán elhangzott szavaiból kiolvasható, hogy...

Viperával és könnygázzal estek egymásnak egy somogyi kultúrház avatóünnepsége után

A Nagyatádi Járási Ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság...

Kiakadt Magyar Péter mert nem engedték be egy gyermekotthonba

„A Tisza Párt követeli, hogy a Belügyminisztérium és a...

Átlépte a Tajvan és Kína között húzódó demarkációs vonalat a kommunista állam

A tajvani védelmi minisztérium szombaton közölt információi szerint a...

500 alkalmazottat rúgott ki a tiszaújvárosi Jabil

A tiszaújvárosi Jabil az Észak-magyarországi régió egyik legnagyobb gyára....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55