Ruszin-Szendi Romulusz, az új honvédelmi miniszter bejelentette, hogy a Budaörsi úti Mária Terézia nevét viselő laktanyát visszanevezik Petőfi Sándor laktanyára. Alább Egy konzervatív ronin bejegyzésében megfogalmazott gondolatai olvashatóak erről az esetről, és arról, hogy mi Mária Terézia árnyaltabb megítélése.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
Új hír, hogy Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter visszanevezte a budaörsi úti laktanyát Petőfi Sándor laktanyára, megszüntetve a korábbi Mária Terézia elnevezést. A döntést a nyilatkozatok alapján történelmi és szimbolikus korrekcióként próbálják bemutatni. Ezzel azonban komoly probléma van.
Nem azért, mert Petőfi Sándor ne lenne méltó arra, hogy közterület, intézmény vagy laktanya viselje a nevét. Éppen ellenkezőleg. Magyarországon aligha van olyan település, ahol ne lenne Petőfi utcája, tere vagy közintézménye. Petőfi a magyar nemzeti emlékezet egyik legfontosabb alakja, és ezt a helyét senki nem vitatja.
A probléma inkább az, hogy az ilyen szimbolikus átnevezések tovább erősítik azt a leegyszerűsítő történelmi szemléletet, amely a Habsburgokat egységesen idegen, elnyomó, magyarellenes dinasztiaként próbálja bemutatni. Ez a szemlélet különösen a kommunista történetírás idején vált uralkodóvá, amikor a teljes magyar múltat leegyszerűsített osztályharcos és birodalomellenes sémákba próbálták belekényszeríteni. A történelem azonban nem fekete-fehér.
A Habsburg uralkodók között valóban voltak olyanok, akik súlyos károkat okoztak a magyar nemzetnek. Elég Haynau terrorjára vagy a neoabszolutizmus időszakára gondolni. Ugyanakkor voltak olyan uralkodók is, akiknek az uralkodása inkább stabilitást, fejlődést és államszervezeti megerősödést hozott Magyarország számára. Véleményem szerint Mária Terézia egyértelműen ezek közé tartozik.
Mária Terézia uralkodásának egyik legfontosabb pozitívuma az volt, hogy nem számolta fel a magyar rendi alkotmányosságot. Az 1741-es pozsonyi országgyűlésen a magyar nemesség támogatását kérte az osztrák örökösödési háborúban, és a magyar rendek híres módon mellé álltak. A „Vitam et sanguinem pro rege nostro” jelenet a magyar történeti emlékezet része lett. Ez azért fontos, mert Magyarország külön jogrendje és intézményei a Habsburg Birodalmon belül továbbra is fennmaradtak.
Uralkodása alatt az ország fokozatosan stabilizálódott a török háborúk pusztítása után. Növekedett a népesség, fejlődött a mezőgazdaság, új telepítések indultak, erősödött az államigazgatás és az infrastruktúra. Magyarország ebben az időszakban hosszú idő után végre konszolidáltabb korszakba lépett.
Jelentős szerepe volt az oktatás fejlesztésében is. Az 1777-es Ratio Educationis az első egységes magyar oktatási rendszer alapját jelentette. Szabályozta az iskolarendszert, fejlesztette az állami oktatást és hozzájárult az írni-olvasni tudás terjedéséhez. A magyar művelődéstörténet egyik fontos mérföldkövének tekinthető.
Szintén fontos intézkedés volt az 1767-es urbárium, amely korlátozta a földesúri visszaélések egy részét, szabályozta a robot mértékét és kiszámíthatóbb helyzetet teremtett a jobbágyság számára. Ez természetesen nem modern értelemben vett társadalmi reform volt, de a korszak viszonyai között jelentős állami beavatkozásnak számított.
Mária Terézia idején a magyar katonai hagyományok is erősödtek. A magyar huszárság európai hírnevet szerzett, a Mária Terézia Katonai Rend pedig a monarchia egyik legjelentősebb katonai kitüntetésévé vált, amelyet számos magyar tiszt is megkapott.
Természetesen Mária Terézia uralkodása alatt történt egy súlyos tragédia is, amelyet nem lehet elhallgatni: a madéfalvi veszedelem. 1764 januárjában a császári katonaság Madéfalván megtámadta az összegyűlt székelyeket, és a vérengzés során több száz ember halt meg. A székelység történelmi emlékezetében ez joggal számít az egyik legsúlyosabb traumának. Az esemény hátterét azonban szintén nem szabad leegyszerűsíteni.
A konfliktus alapvetően abból fakadt, hogy a Habsburg Birodalom a határőrezredek megszervezésére törekedett Erdélyben. A székelyek viszont attól tartottak, hogy ez felszámolja hagyományos autonómiájukat és kiváltságaikat. A bécsi udvar az ellenállást lázadásként értelmezte, a katonai vezetés pedig brutális eszközökhöz nyúlt.
A tragédia súlyát ez természetesen nem csökkenti. Ugyanakkor történelmileg fontos rögzíteni, hogy nincs olyan hiteles bizonyíték, amely szerint Mária Terézia személyesen adott volna utasítást civilek lemészárlására. A vérengzést helyi katonai vezetők hajtották végre egy feszült birodalmi és katonai konfliktus közepette.
A mai politikai kommunikáció gyakran úgy beszél a Habsburgokról, mintha a magyar történelem kizárólagos ellenségei lettek volna. Ez történelmileg egyszerűen nem igaz. A Habsburg uralkodók megítélése korszakonként és személyenként változik. Volt közöttük rossz uralkodó, és volt közöttük olyan is, aki kifejezetten pozitív szerepet játszott Magyarország fejlődésében.
Éppen ezért teljesen fölösleges és káros politikai gesztusnak tartom, amikor egy történelmi személyiséget pusztán ideológiai szimbólummá egyszerűsítenek. Petőfi Sándor tisztelete és Mária Terézia történelmi szerepének elismerése nem zárja ki egymást. A magyar történelem ennél sokkal összetettebb.
Átnevezik az antikatona Petőfiről elnevezett laktanyát egy “Habsburgra”
Berlin megsarcolója: Hadik András – Akkor most ő is egy áruló?
(Egy konzervatív ronin nyomán Szent Korona Rádió)