szerda, február 4, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Oroszország újabb normalitáspárti intézkedést hoz: betiltaná a tudatos gyermektelenség propagálását

Oroszországban dolgoznak már azon, hogyan lehetne betiltani a “childfree” életmód, azaz a tudatos gyerektelenség népszerűsítését. „Aktívan dolgozunk a törvénytervezeteket a gyermekmentesség terjedésének megakadályozására, azaz amikor valaki azt mondja, hogy ma a lányoknak, különösen a fiatal lányoknak nem kell szülni, meg tudunk lenni gyerekek nélkül is. Nagyon sok ilyen, úgymond, szélsőséges irányultságú ideológia van” – jelentette be Vszevolod Vukolov, az igazságügyi minisztérium miniszterhelyettese a szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórumon.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egyébként 2023 februárjában már beterjesztettek egy olyan törvényjavaslatot az Állami Dumába, ami megtiltja a gyermekmentes ideológia propagálását a gyermekek körében. A dokumentum azonban még nem ment át az első olvasaton. Vukolov azt mondta, most ezeket vizsgálják.

Vlagyimir Putyin szerint a következő évtized nagy feladata a demográfiai fellendülés, ezért tavaly az orosz legfelsőbb vezető is arra biztatta a népét, hogy vállaljanak több gyerket. „Nagyanyáinknak és dédanyáinknak hét-nyolc gyermekük volt. Emlékezzünk és elevenítsük fel ezeket a hagyományokat. A sokgyermekes, nagycsaládos létnek kellene a normának lennie, amihez Oroszország népei tartják magukat” – mondta Putyin.

(TASZSZ/Moscow Times, 444 nyomán Szent Korona Rádió)

Oroszország eddig is a hagyományok őreként definiálta magát, ez most a legújabb törvényekben is megmutatkozik

Az üzlet csak fontosabb mint a deviánsok – Ahol ellenállnak, ott nem erőltetik az LMBTQP-lobbit

Oda ahová való – Oroszország a terrorszervezetek listájára tette az LMBTQP mozgalmat

Van visszatérés: az első orosz transz politikus visszatért eredeti neméhez és bocsánatot kért

Legfrissebb

Narkó-terrorizmus, iszlám démonizálás, Grönland-mánia – Kiadták az új amerikai katonai stratégiát

Leonid Savin, orosz geopolitikus elemzi az új amerikai katonai...

Íme a jelen fiatalsága: Traumát okozott a honvédelmi órán levetített, kézigránátról szóló film a résztvevőkben

Amíg 60-70 évvel ezelőtt, dédapáink hasonló korukban fegyverrel védték...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Mindössze 8 év fegyházra ítélték elsőfokon a budapesti Antifa-terrortámadások transznemű elkövetőjét

2026. február 4-én ítéletet hirdetett elsőfokon a Fővárosi Törvényszék...

Kategóriák

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Mindössze 8 év fegyházra ítélték elsőfokon a budapesti Antifa-terrortámadások transznemű elkövetőjét

2026. február 4-én ítéletet hirdetett elsőfokon a Fővárosi Törvényszék...

Beférkőzött a cionizmus a magyar református egyházba

Előző cikkünkben pozitívan értékeltük a magyar református egyházak azon...

Gyerekei előtt kristályozott a drogos cigány nő, a nyolcéves fia pedig árulta

Egy somogy vármegyei drogos cigány nő rendszeresen a gyermekei...

A Hammerbande tagjai is ott lehettek az Askatasuna melletti tüntetéseken

Az olasz hatóságok szerint a Hammerbande tagjai is részt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55