“Még egyszer nem lesz olyan, mint a ’90-es években! Ezt még egyszer nem tolják le a magyarság torkán!” – reagált Kolonits László, a HVIM – Magyar Ellenállás vezetőségi tagja az irodalom érettségiben megjelenő hazafi művészek, köztük Wass Albert által kiváltott, baloldali létrontók révén görgetett aljas hisztéria kampányára. Bejegyzését változatlanul közöljük.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
Fölbüffent a csatorna… Másfél évtizede gyáván hallgató SZDSZ-es szellemiségű múmiák ismét úgy érzik, visszatértek a ’90-es évek, ismét eljött az ő idejük. Különösen bosszantó, hogy ugyanazt a jól bevált taktikát alkalmazzák most is, mint az elmúlt évtizedekben mindig és mindenhol: összehangoltan, hálózatban, kórusban visítanak, ajvékolnak. Ugyanazt, minden csatornán. Teljes hangerővel. Most épp az irodalom érettségi, Wass Albert és Herczeg Ferenc kapcsán.
A téma megér néhány misét, de amiért minden körülmények között foglalkozni szerettem volna vele néhány mondat erejéig – mint a kultúra iránt elhivatott, évtizedek óta a kulturális területen tevékenykedő személy –, az az, hogy egy Szombathely kulturális élete szempontjából sokak által fontosnak tekintett szereplő is markáns értékítéletet nyilatkoztatott ki a kérdésben, amit – természetesen – egyes médiafelületek igyekeztek is felhangosítani.
Szakértőnk az irodalom érettségi kapcsán megállapította, hogy „ennél már nincs lejjebb”. Fontosnak érezte leszögezni a következőket is: „Kérem, tekintsük ezt az otromba utánrúgást a letűnt korszak végső vonaglásának — és ezzel tényleg legyen vége a Herczeg Ferencek, Wass Albertek, Nyirő Józsefek, Tormay Cecile-ek [sic!], Szabó Dezsők fertőzte irodalomtanításnak! / Kezdjük el őket még ma, az érettségi napján kisöpörni mindenféle NAT-okból, Kerettantervekből és tankönyvekből, s a nevüket is felejtsük el mindörökre! Legfeljebb negatív példaként hivatkozzunk rájuk a történelmi emlékezetben!” Wass Albertet pedig szimplán „dilettáns és antiszemita szerző”-nek nevezi, aki szerinte azáltal jutott volna a csúcsra, hogy érettségi téma lett belőle. Ismerős klisék…
Bejegyzését az alábbi sorral zárja: „Boldog és szabad irodalomtanítást kívánok mindannyiunknak!” Értsük jól, szakértőnk a szabad oktatás jegyében söpörne ki, tüntetne el szerzőket, életműveket. Talán könyvégetésre is készül? Nem tudhatjuk. Érdekes megközelítése ez a szabadságnak. Nekem a kommunista békeharc kifejezés ugrott be róla rögvest.
Rettenetesen rossz ómen, hogy ismét ott tartunk, ahol 30 éve tartottunk, amikor a közel ötven évnyi kommunizmus sötét reflexeit még nem sikerült levetkőznie a magát az előző rendszerből átmentő kultúra és kultúrpolitika ágenseinek, de a hétköznapi embereknek sem. (Utóbbiaknak a rettegést.) Amikor megvetés terhe nélkül nem lehetett kiejteni azon jelentős művészeink neveit, akiket a kommunista „kultúrpolitika” a damnatio memoriæ büntetésével sújtott, akiknek még az nevét is megpróbálták kitörölni a magyarság kollektív emlékezetéből.
Erre minden eszközt felhasználtak, a fasiszta és antiszemita bélyegtől az írói dilettantizmus rájuk sütéséig és a nevetségessé tételig. De a művek utat törtek maguknak félszáz év távlatából, és a mai ember is meglátja a bennük rejlő üzenet mélységét, fontosságát és aktualitását. Ezeket a könyveket azért olvassák, mert a mai emberhez is szólnak. Tehát ma már az nem fog menni, mint az eredeti „rendszerváltás” utáni évtizedben, hogy az embereket ledorongolják, megfélemlítik, és akkor majd nem olvassák az Uz Bencét, a Tizenhárom almafát vagy a Bujdosó könyvet. Ez már a múlté, ezt ma már nem lehet megtenni.
A magyar szellemi életnek legalább olyan fontos része az úgynevezett népi, mint az urbánus vonal, kifejezetten jelentős szerzők és izgalmas alkotások fűződnek a Napkelet köréhez is, amely szellemiségét tekintve méltó antitézise volt a sok szempontból dekadensnek nevezhető Nyugat folyóiratnak.
Vannak szerzők, akiknél az se bűn, ha kommunista szervezkedésben vesznek részt, merényletet készítenek elő a miniszterelnök ellen. Így a mai napig büszkén viseli Szabó Ervin nevét a budapesti könyvtárhálózat. Bizonyos szempontból hajlamos vagyok elfogadni azt a nézetet, amit a tanáraim rendre hangoztattak, hogy a művészeknél nem azt kell nézni, mennyire voltak perverzek, drogosok, milyen aknamunkát végeztek a politikai életben, csupán a művészetükre szabad tekintettel lenni. Már csak azt nem értem, hogy ezt a mércét miért mindig csak a baloldali művészek esetében alkalmazzák.
Akik pedig azt hiszik, hogy megint eljött az SZDSZ-es „kultúrpolitikai” Kánaán, azokat el kell keserítenem. Még egyszer nem lesz olyan, mint a ’90-es években! Ezt még egyszer nem tolják le a magyarság torkán! Lehet erőlködni, de nem fog menni! A múmiáknak pedig azt üzenem, hogy bújjanak vissza azokba a katakombákba, ahol eddig rejtőztek! Az ő idejük régen lejárt!
(Kolonits László Facebook oldala)