szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az ENSZ nem küld több humanitárius segélyt Gázába?

A napokban történt izraeli túszmentés során elkövetett erőszak miatt az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezetője felfüggeszti a Gázába szánt segélyek kiosztását.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Szombaton súlyos csapást mért Izrael egy gázai menekülttáborra pár túsz kimenekítéséért. Több száz halott, még több sebesült. Ma hajnalban pedig Ciszjordániában mért légicsapást egy menekülttáborra, ahol szintén van halálos áldozat.

Izraeli katonák razziáztak a Ciszjordánia északnyugati részén lévő al-Faraa menekülttáborban, valamint Túl-Karm város egyik külső körzetében is, a hadsereg által terrorellenesnek minősített műveletnek két palesztin halálos áldozata van, többen megsebesültek

– derült ki a Wafa palesztin egészségügyi forrásokra hivatkozó jelentéséből.

Tüzérségi támadást jelentettek Rafah több, északi körzetéből is, az áldozatok pontos számát egyelőre nem tudni. Az övezet középső részén lévő Deír el-Balahból légitámadásról számoltak be.

Mindeközben Cindy McCain, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezetője vasárnap bejelentette, felfüggesztik a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyek kiosztását az amerikaiak által felépített tengerparti móló közelében; a döntést az IDF szombati, túszszabadító műveletével indokolta, kiemelve, hogy a WFP aggódik munkatársai biztonságáért.

McCain bejelentette, a szombati rakétatámadás során találat érte a WFP két raktárát, egyik dolgozója pedig szintén megsebesült.

Az ENSZ felvette Izraelt a gyermekeket bántalmazó bűnelkövetők globális listájára

Izraeli túszokat kerestek a cionisták, több száz halott palesztin civil lett a vége

(Hirado.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55