Légierőlködés – Ötödik rész

Az előirányzat szerint évente 15-20 fővel indulna a négyéves képzés, 220 repült órával annak második felében. Lehet, hogy erre valaki felhördül, hogy „minek nekünk ennyi pilóta, repülő sincs ennyi!”, pedig nem így van. Hogy is van? Kiderül:

Végre! Magyar Gripen modernizáció -és ahogy mi látjuk

MS20-as szoftver-frissítés Svéd- és Csehország után itthon is, de ez még nem minden, nézzük a részleteket!

Megérkeztek Románia első F-16-jai

Románia 12db-ot vett, illetve további 12 db beszerzésének lehetőségét vizsgálják.

Légierőlködés – Negyedik rész

Lemondhatunk az An–26-os gépek javításáról – írja a Magyar Idők.

Az újság értesülései szerint is az eddiginél is bizonytalanabbá vált a típus sorsa, főképp a gyárat megöröklő Ukrajna helyzete miatt, így ennek apropóján talán illő előrébb venni a harcászati teherszállítás kérdését a sorozatban.

Légierőlködés – Harmadik rész

Előző részünkben a földi személyzet problematikáját érintettük, a logika úgy kívánja, hogy a pilótaképzéssel foglalkozzunk most. Elvégre ha nem szállhat fel, akkor mindegy, mi van a földön.

Légierőlködés – Második rész

Írásom előző részében többször szóba került a kiképzés, így most vegyük ezt tüzetesebben górcső alá.

Légierőlködés – Első rész

Sorozatunk első részében a légierő úgymond csúcsát vesszük ismét szemügyre, avagy jöjjenek a Gripenek.

Baltic Air Policing – Kritikus szemmel

Tulajdonképpen kisebb csoda, hogy sikerült megoldani a dolgot, és eddig nem lett lebőgés belőle.