Az ukrán hadvezetés nem érti, hogy miért nem akarnak meghalni a kárpátaljaiak
„Ukrajna nyugati részén a behívottak futnak és úsznak, hogy megússzák a háborút” – már a címe is beszédes annak a New York Times riportnak, amelyik tulajdonképpen azt fájlalja, hogy a kárpátaljaiak kimenekülnek az országból, ahelyett, hogy elmennének meghalni a háborúba.
Ukrajna: rálőttek a sorozásnak ellenállónak, még a részeg tiszt volt felháborodva

A „fejlett” „haladó” Ukrajna továbbra is inkább egy, a kommunizmus időszakáról szóló beteg vígjátékra emlékeztet.
Felrobbantották egy Moszkvában tartózkodó, volt ukrán hírszerzőtiszt autóját

Egy 2014 óta az oroszokkal együttműködő, kiugrott ukrán hírszerzőtiszt terepjárója robbant fel Moszkvában. Néhányan egy földalatti gázcső kitörését okolják, de valljuk be, sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy merényletről van szó. A sérült Vaszil Prozorovot lábsérüléssel szállították korházba.
Mérgező baromfihús érkezett Ukrajnából

Halált is okozhat az a szalmonellaváltozat, mely ukrán baromfihússal érkezett Európába – jelezte az Agroinform. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) több szalmonellafertőzésről is beszámolt, melyet az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban regisztráltak.
Tömegverekedés volt az egyik budapesti plázában

Tömegverekedés tört ki kedd este a Westend bevásárlóközpont tetőteraszán. A Metropol információi szerint egy tinédzserekből álló banda esett neki két idegen, szintén kamasz gyereknek. Etnikumról eddig nem esett szó, de a kamasz, meg tinédzser fedőjelző igen árulkodó.
Alaposan megugrottak a lakásárak Ungváron

Ukrajna nyugati régióiban jelentősen megnőttek az új ingatlanok iránti igények, s ezzel egyetemben az árak is megugrottak.
Fogyatékos nőkkel házasodnak az ukrán férfiak, hogy ne kelljen a frontra menni

A frontra küldhető ukrán férfiak ezrei találták új kiskapura, amellyel megúszhatják a katonaságot – írta az ukrán NGL Media alapján az Infowars.
FSZB: a terroristáknak két menekülési útvonaluk volt Ukrajnába

Két menekülési útvonalat készítettek elő Ukrajnában azoknak a terroristáknak, akik a múlt hónapban Moszkva mellett megtámadtak egy zsúfolt koncerttermet – közölte vasárnap az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Az FSZB részleteket mutatott be kihallgatási videókból, amelyeken a gyanúsítottak bevallották, hogy pénzt ígértek nekik Kijevben.
Ukrajna bekeményít a katonai szolgálat elől elmenekülőkkel szemben?
Irina Frez ukrán parlamenti képviselő számolt be a nemzetbiztonsági bizottság ülésén született döntésekről.
Tagadják az ukránok, hogy ők intéztek dróntámadást az atomerőmű ellen

Az Oroszország által elfoglalt Zaporizzsja erőmű elleni dróntámadás megnövelte a „nagy nukleáris baleset” kockázatát, figyelmeztetett az ENSZ atomfelügyelő szervezete, az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynöksége. Eközben az ukránok erősen tagadják, hogy ők követték el a támadást.