csütörtök, július 3, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az eddigi legnagyobb katonai segélycsomagot adja Ukrajnának Nagy-Britannia

400 járművet, 1600 rakétát, 4 millió lőszert, 60 hajót, valamint 500 millió font támogatást ígért Rishi Sunak brit miniszterelnök Ukrajnának. Ennek összértéke nagyjából 3 milliárd font.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

A katonai segélycsomag bejelentésekor Sunak azt mondta, Vlagyimir Putyin „nem áll meg a lengyel határnál”, ha Oroszország megnyeri a háborút. Kedden pedig Lengyelországba látogat majd, hogy Donald Tusk lengyel államfővel és Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával tárgyaljon az európai biztonságról és az orosz fenyegetésről.

A védelmi miniszter, Grant Shapps így nyilatkozott a segélycsomagról: „Ez a rekordösszegű katonai segélycsomag Zelenszkij elnöknek és bátor nemzetének több felszerelést ad, amire szükségük van ahhoz, hogy kiűzzék Putyint, és helyreállítsák a békét és a stabilitást Európában. Soha nem hagyjuk, hogy a világ elfelejtse, milyen egzisztenciális harcot vív Ukrajna, és kitartó támogatásunkkal győzni fognak.”

(444, Guardian)

61 milliárd Ukrajnának, Izraelnek 26,4 milliárd, Tajvannak 8 milliárdnyi segítséget kap az USA-tól

Legfrissebb

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Kategóriák

Drogterjesztő cigányok kezén kattant a bilincs Salgótarjánban

Egy 45 éves férfi és a 43 éves felesége...

A paraszti gasztronómia királya: a rég elfeledett slambuc

Nemcsak olcsó és finom, de pár alapanyagból elkészíthető ételről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55