Szaúd-Arábia hajlandó normalizálni kapcsolatait Izraellel – már ha a zsidók befejezik a gázai népirtást
Szaúd-Arábia továbbra sem veti el a kapcsolatok normalizálását Izraellel, azonban minden ez irányba tett lépést a gázai háború lezárásától és a palesztin állam létrehozásához vezető tervektől tesz függővé – jelentette be az amerikai külügyminiszter kedden.
Palesztina felfegyverzéséről, kétállami megoldásról és elpuhult arab vezetőkről szólt a palesztinokkal kapcsolatos csúcstalálkozó

Iszlám Együttműködési Szervezet rendkívüli csúcstalálkozója, a vezetők kiemelt nyilatkozatai, 2023. november 11.
Szulejmáni szobra miatt nem volt hajlandó a szaúdi focicsapat pályára lépni

Az ázsiai Bajnokok Ligája is a csoportkörnél jár, a szaúdi Al-Ittihadnak az iráni Sepahan otthonában volt jelenése. A meccsre 60 ezer néző látogatott ki. Politikai-ideológiai okokból azonban semmit nem láthattak.
Szaúd-Arábia palesztin államot akar Kelet-Jeruzsálem fővárossal

Szaúd-Arábia jordániai nagykövete, Nayef al-Sudairi a megszállt Ciszjordániában tett hivatalos látogatásán azt mondta, hogy a királyság „egy palesztin állam létrehozásán dolgozik Kelet-Jeruzsálem fővárosával”.
Szaúd-Arábia is atomhatalommá akar válni

Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös a Fox News amerikai televíziónak adott szerdai interjújában világossá tette, hogy Szaúd-Arábia atomhatalommá kíván válni, ha regionális riválisa Irán atomfegyverhez jut.
A szaudi határőrség keményen fellép az illegális bevándorlók ellen

Szaúd-Arábia határőrsége több száz de lehet több ezer afrikai migráns is megölhetett az elmúlt hónapokban miközben illegálisan próbálták átlépni a határt.
Az arab államok elítélték az Al-Aksza mecset elleni újabb támadást

Számos arab ország elítélte az izraeli soviniszta nemzetbiztonsági miniszter tettét, miután Itamar Ben-Gvir csütörtök délelőtt, megrohamoztatta a jeruzsálemi Al-Aksza mecsetet.
Szaúd Arábia végleg felhagy az USA -barátsággal?

Rendeződött a kapcsolat Szaúd-Arábia és Szíria között, találkoztak egymással a két ország külügyminiszterei, hogy rendezzék az országaik közötti feszült viszonyt. A sikeres tárgyalás eredményeként megállapodtak a konzuli képviseletek újranyitásáról és a közvetlen repülőgépjáratok újraindításáról.
Véget érhet a jemeni háború

Szaúd-Arábia bejelentette döntését a jemeni háború befejezéséről.
Szaúd-Arábia megkezdte a csatlakozási folyamatot a Sanghaji Együttműködési Szervezethez
Szaúd-Arábia érdekes politikát folytat. Míg tavaly megkezdte Izraellel való kapcsolatának normalizálását és a jószomszédi viszony kialakítását és az USA felé is közeledő lépéseket tettek, addig idén a nyugati blokk egyik nagy ellenségével Iránnal normalizálta viszonyát, most pedig csatlakozni kíván a kínaiak és oroszok által vezetett védelmi szervezethez.