
A Jézust megsebző lándzsa története
A katolikus hagyomány szerint Longinusnak hívták azt – az evangéliumokban név nélkül szereplő – római katonát, aki a golgotai kereszten lándzsájával keresztülszúrta Jézus testét, majd […]
A katolikus hagyomány szerint Longinusnak hívták azt – az evangéliumokban név nélkül szereplő – római katonát, aki a golgotai kereszten lándzsájával keresztülszúrta Jézus testét, majd […]
Nyugat-Európa a demokrácia mintaképe lenne? Nos, sokszor inkább ellenkezője bizonyosodott be. Ausztriában például ott tartanak, hogy 3 év letöltendő börtönbüntetésre ítélnek, ha elhelyezel egy mécsest […]
Miért is alakul úgy a világunk sorsa, ahogyan azt érzékeljük, és milyen erők irányítják ezt? Alábbi tanulmányában László András ezen lényegi fontosságú kérdéseket válaszolja meg.
Léon Joseph Marie Ignace Degrelle (1906-1994) belgiumi vallon politikus és katonatiszt volt. Konzervatív családból származott, és katolikus iskolákba járt. Eleinte a Christus Rex (Krisztus Király) […]
A Dunkirk film egyoldalú: a Führer kímélte meg az angolok életét, mert bízott a békében még ekkor is. A szabadkőműves báb Churchill azonban mindenképpen háborúzni akart… A Magyar Nemzet tényfeltáró cikke hiánypótló, mert a fősodratú médiában kezdik árnyalni a képet.
A mesterséges intelligenciák már közel elértek arra a fejlettségi szintre, hogy tömegesen vegyék át a mindennapi feladatokat az élet legváltozatosabb területein. Több világcég, így például […]
Kiszabadította a Ducet, elrabolta Horthy fiát, elfoglalta a Budai Várat, pánikba ejtette az egész nyugati frontot. Hitler személyes barátjáról, a kommandós parancsnokról, Otto Skorzenyról és az emlékiratairól olvashat, ami által betekintést is nyerhet a III. Birodalom igaz történetébe.