Istentiszteleten jelentette be egy 51 éves New York-i metodista lelkész, hogy megkezdi nemváltását, és ezentúl nőként, Phillippa néven kíván élni. A közössége támogatja, a szülei azonban elutasítják döntését. A kérdésben a metodisták sem képviselnek egységes álláspontot, az Észt Metodista Egyház például elutasítja az LMBTQP-lobbit, de Dél-Koreában is kizártak egy lelkészt, mert az LMBTQP-lobbista aknamunkát végzett a neoprotestáns közösségben.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A New York állambeli Rochester egyik metodista gyülekezetében szürreális jelenet zajlott le november 23-án: a North Chili-i Egyesült Metodista Gyülekezet lelkésze, Phillip Phaneuf a szószékről jelentette be, hogy megkezdi nemi átalakulását, és a jövőben nőként fog élni.
A 51 éves lelkész a gyülekezet előtt, szivárványos stólában állva mondta el:
„Örömmel jelentem, hogy belevágtam a nemátalakítási folyamatba. Transznemű vagyok. Nem arról van szó, hogy nővé válok, hanem arról, hogy felhagyok azzal, hogy férfinak tettetem magam.”
Hozzátette, hogy mindez sokak számára meglepő lehet, de hangsúlyozta: évek óta vívódik ezzel a döntéssel. Azt is elmondta, hogy identitása szerint aszexuális, és nem keres romantikus vagy szexuális kapcsolatot.
Jöhetnek a női névmások
A lelkész a jövőben a Phillippa nevet használja és a she/her angol nyelvű névmásokat fogja alkalmazni. Elmondása szerint már három hónapja hormonkezelést kap, és a következő időszakban a megjelenése, hangja és haja is változni fog.
A gyülekezete azonban már most támogatja. „Miután előbújtam, a közösségem szinte kivétel nélkül megerősítően és szeretetteljesen reagált” – mondta a Fox Newsnak.
A metodista egyház regionális vezetése, valamint a gyülekezet teológiai irányultsága szintén támogatja a döntését. A püspökkel Phaneuf előzetesen egyeztetett, és mint mondják, a gyülekezetvezetői munkásságát sem érinti a változás.
Nem mindenki fogadta azonban ilyen nyitottan a bejelentést: Phillippa elmondta, hogy szülei elutasítják a döntését, és kifejezetten kérték, hogy erről a gyülekezet is értesüljön. A helyi metodista egyház tavaly vonta vissza korábbi, „LMBTQ-ellenes” szabályait, és hivatalosan is kimondta, hogy az emberi szexualitást – nemi identitástól és orientációtól függetlenül – „szent ajándéknak” tekinti.
(Index nyomán Szent Korona Rádió)

