szombat, április 11, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

„Akinek van hite, az soha nem téved el” – Kónya Dorka filmajánlója, a DuoGladiiban, a Bab’Azizról

A DuoGladii I. évfolyamában jelent meg Kónya Dorka ajánlója, melyben a Nacer Khemir által 2005-ben készített Bab’Aziz című mély szellemi tartalommal bíró filmről ír. Mindenkinek ajánljuk ezt a művet, ami jól bemutatja a valódi, tradicionális muszlimok hitét, melynek megismerése mindig fontos, kiváltképp most, az ismét fokozódó közel-keleti helyzet kapcsán.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

A sivatag hercege egy 2005-ös filmdráma, amely valós történeten alapszik. A főszereplő, Bab’Aziz egy aggastyán férfi, akit az iszlám Buddhájának is szoktak nevezni, hiszen kettejük élettörténete nagyon hasonló. Bab’Aziz az unokájával indul el a sivatagon keresztül a dervisek találkozójára, amelyre harminc évente kerül sor, és amelynek senki sem tudja a pontos helyszínét vagy idejét. A kislány tárgyilagos kérdések sorozatát teszi fel  nagyapjának az út elején, mint például, hogy hogyan fognak odatalálni, amire az öregember metafizikai  igazságokkal válaszol. Ahhoz, hogy odataláljanak, meg kell hallaniuk a sivatag csendjét. Mindeközben Bab’Aziz elmeséli „megtérésének” pillanatát a herceg történetén keresztül, majd azokat az eseményeket, amik elindították öt az úton.

Bab’Aziz a filmben már nagyon öreg és alig lát, mégis végtelen nyugodtság árad belőle, minden egyes pillanatban fegyelmezett, minden cselekedete előre átgondolt, és nem hagyja, hogy bármi is letérítse az útról, amelyen jár. A halál valami izgalmas újnak a kezdeteként ott lebeg a szeme előtt, ami felé türelemmel és félelem nélkül halad. Utolsó szavaiból egyértelműen érezhetjük, hogy milyen közel állt a megvilágosodás állapotához. Gyönyörű hasonlattal – egy magzat születésével, aki az ismeretlenbe érkezik – magyarázza el a halál utáni életet. Végül pedig nászéjszakaként köszönti a halált, hiszen az örökkévalósággal készül eggyé válni.

Több szempontból nagyon tanulságos a film, hiszen Bab’Aziz tökéletes mintáját mutatja fel annak a létformának, amelynek elérésére mindnyájunknak törekednie kell. Tartózkodó, mindenkivel szemben alázatos, tiszta, céltudatos életet élt. A hit az, ami értelmet ad egész életünknek, hiszen Bab’Aziz szavaival élve, „Akinek van hite, az soha nem téved el”. Ha Istennek tetsző életet élünk, mindig képesek leszünk a helyes úton maradni.

„Az egész világ a tudat által és a tudatban van” – Laki Zoltán India bölcsességéről a DuoGladiiban

“A veleszületett adottságokat beavatással kell megerősíteni” – Kolonits László az āryaságról a Duo Gladiiban

(DuoGladii I. évfolyam 11. szám nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Bűnvadászok: a magyar titkosszolgálat már egy évtizede lehallgatja Toroczkai Lászlót

A Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a Bűnvadászok...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

A románok új időpontot tűztek ki a nagyváradi magyar főapát kilakoltatására

Miután február végén a helyiek összefogásának nyomására elnapolták, most...

Kategóriák

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

A románok új időpontot tűztek ki a nagyváradi magyar főapát kilakoltatására

Miután február végén a helyiek összefogásának nyomására elnapolták, most...

Életfogytiglani fegyház vár a zákányi cigányra, aki disznóölő pisztollyal végezte ki kétéves kisfiát

Megrázó ügyben hirdetett ítéletet a bíróság: életfogytiglani fegyházbüntetést kapott...

“Lefejezek embereket és fejbe lövök mindenkit!” – 30 diáktársát akarta meggyilkolni a 15 éves fiú

Egy budapesti iskola 15 éves diákja tervezett mészárlást iskolájában...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55