Végre betiltották a New York-i szélsőséges cionista terrorszervezetet

Nocsak, feltűnt, hogy nem csak az „iszlámok” tartják terrorban a világot? Beszünteti New York-i tevékenységét a Betar USA, miután Letitia James államügyész vizsgálata feltárta, hogy a szélsőséges cionista-soviniszta szervezet szisztematikusan sértette meg a polgárjogi törvényeket. Az izraeli irányítás alatt álló csoport bombafenyegetésekkel, fizikai erőszakkal és technológiai megfigyeléssel vette célba az arab közösségeket és Izrael politikai […]
Tipikus zsidó tempó: A saját vallásukat is kijátsszák Krisztus gyilkosai

Sokak számára ismert tény, hogy az ortodox zsidók az energiájuk jelentős részét nem a vallási szabályaik betartásába fektetik, hanem a kiskapuk keresésébe, és azok kijátszásába. Ennek a legjobb példája az úgynevezett éruv, amikor drótokkal kötik össze az épületeket, hogy sabbátkor is szabadon mászkálhassanak.
A szószéken jelentette ki, hogy transznemű egy New York-i metodista lelkész

Istentiszteleten jelentette be egy 51 éves New York-i metodista lelkész, hogy megkezdi nemváltását, és ezentúl nőként, Phillippa néven kíván élni. A közössége támogatja, a szülei azonban elutasítják döntését. A kérdésben a metodisták sem képviselnek egységes álláspontot, az Észt Metodista Egyház például elutasítja az LMBTQP-lobbit, de Dél-Koreában is kizártak egy lelkészt, mert az LMBTQP-lobbista aknamunkát végzett […]
Egy kommunista migráns New York új polgármestere

Megválasztották New York új polgármesterét, egy migráns hátterű, kommunista férfit. Trump megígérte, hogy le fogja tartóztatni, ha hátráltatja a migránsok deportálását végző hivatal működését.
Az Orbán-Tiborcz család New Yorkban is zsidó étterembe jár

Kell ennél nagyobb bizonyíték arra, hogy az Orbán-Tiborcz család filoszemita? Orbán Ráhel és Tiborcz István izraeli étterembe járkál külföldön is. A zsidóbérenc magatartás mindenhol is kiütközik.
Transznemű migráns erőszakolt meg egy 14 éves kisfiút

Egy New York-i park mosdójába követett, majd megerőszakolt egy 14 éves kisfiút egy ocsmány kinézetű pedofil transzféreg migráns. Bűncselekményeiért kötelezően regisztrálják szexuális bűnözőként, és nemi erőszakért 5-25 évig terjedő börtönbüntetést kaphat, ezt fokozva a zaklatás 2-7 évig terjedő szabadságvesztésével remélhetőleg nem a minimumot kapja majd a torzszülött.
Hoppon maradtak az amerikai pride-szervező cégek, több százezer dolláros hiánnyal küzdenek

Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, Donald Trump beiktatása óta kihátráltak a multik a deviánslobbi mögül, ami jelentős pénzhiányt okoz az amerikai pride-rendező és más LMBTQP-propagandista szervezetek számára. Na nem mintha sajnálni kellene őket, de lássuk a konkrétumokat.
A fiatalkorúakból álló migráns bűnszervezet tagjai egy autista fiút vertek össze

Egy venezuelai bűnszervezet kiskorú tagjai támadtak rá egy autista fiúra Staten Island-ben. A migráns bűnbanda állítólag direkt kiskorúakat képez ki, mert azokat kevésbé bünteti a törvény.
Ártatlannak vallotta magát a biztosító cég vezérigazgatóját lelövő férfi

Megkezdődött Luigi Mangione tárgyalása. A férfit azzal vádolják, hogy ő lőtte le a biztosító cég vezérigazgatóját Manhattanben – számolt be az esetről a Kuruc.info.
Egy négerbűnöző felgyújtott egy nőt egy New York-i metrókocsiban – Az áldozat belehalt sérüléseibe

Őrizetbe vettek egy néger férfit New Yorkban, aki a rendőrség gyanúja szerint felgyújtott egy nőt egy metrókocsiban, majd egy padon ülve végignézte a halálát a peronról – jelentette az amerikai sajtó.